Garantáltan magas kamatok kamatadó nélkül?

Az AXA 2010. november 1-jétől elérhetővé teszi a Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) konstrukciót ügyfelei számára, a TisztaHaszon Tartós Lekötési Számla bevezetésével. Az AXA TisztaHaszon Tartós Lekötési Számla a hosszú távú megtakarításokra kimagasló, garantált kamatot kínál, és az öt évnél hosszabb futamidejű befektetésekre a 20%-os kamatadó megfizetése alól is mentességet biztosít - olvasható az AXA sajtóközleményében.
2010. 11. 08. 13:20
Megosztás:

Markáns fordulat az Mtelekomban

Többször is foglalkoztunk az Mtelekom részvényekkel az elmúlt hetekben. Főként a különadó hírére történt, hogy az árfolyam kilépett a több hónapos sávból és letörte a 625-ös szintet. A mozgás során a célárunk 555 forint volt, melyet az árfolyam teljesített is, viszonylag rövid idő alatt. Ez a szint nagyon erős támaszként viselkedett, hiszen az elmúlt héten innen történt egy markáns fordulat a papírban és kiemelkedő forgalom mellett emelkedett vissza 600 közelébe. Ez alapján igen jó esély mutatkozik arra, hogy a letörés szintjét 625-öt is visszatesztelje.(Solar Capital)
2010. 11. 08. 13:12
Megosztás:

AmCham - A kormánynak helyre kell állítania a piac országba vetett bizalmát

A nemzetközi piac bizalmának helyreállítására, valamint hatékonyabb párbeszédre szólít fel a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) hétfői közleményében. A szervezet elismerően szól a kormány adóreform-törekvéseiről, ugyanakkor a rendkívüli és szokatlan válságadó bevezetésének indokait megértve határozottan sürgeti strukturális reformok haladéktalan megkezdését.
2010. 11. 08. 12:55
Megosztás:

Demján Sándor - a Széchenyi Kártya átütő siker lett

A Széchenyi Kártya átütő siker lett, a KA-VOSZ-on keresztül a termék a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudta érni - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn az érdekképviselettel együttműködő Haller Vállalkozói Hiteliroda átadásán, Budapesten.
2010. 11. 08. 12:35
Megosztás:

Újabb rossz adat érkezett a német ipar felől

Szeptemberben havi összevetésben a várakozással ellentétben, 0,8 százalékkal csökkent a német ipar termelése, a felülvizsgált, és 1,7 százalékos bővülésről 1,5 százalékosra rontott augusztusi adat után.
2010. 11. 08. 12:22
Megosztás:

Táblázat - HUFONIA swap ráták

Budapest, 2010. november 8., hétfő (MTI-ECO) -
2010. 11. 08. 12:20
Megosztás:

Új 'aranystandard-rendszert' javasol a Világbank elnöke

Az egyéni árfolyamvédő intervenciók helyett a globális aranystandard-rendszer módosított formájának újbóli bevezetését javasolta a világ vezető gazdasági hatalmainak a hétfő Financial Timesban megjelent írásában Robert Zoellick, a Világbank elnöke.
2010. 11. 08. 12:10
Megosztás:

A térség legjobbja lett az OTP Private Banking

A legjobb közép- és kelet-európai privát banki szolgáltatónak választotta 2010-ben az OTP Private Bankinget a Financial Times lapcsoporthoz tartozó The Banker magazin - tájékoztatta a bank az MTI-t hétfőn.
2010. 11. 08. 12:06
Megosztás:

BUX (köztes 1): 23.160,10 pont, -0,20 százalék 11.30 órakor

Budapest, 2010. november 8., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 79,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
2010. 11. 08. 11:58
Megosztás:

Raiffeisen - nőnek az ügyfelek költségei az osztrák bankadó miatt

Növekedni fognak a banki ügyfelek költségei az osztrák bankadó következményeként - jelentette ki az osztrák Raiffeisen Zentralbank vezérigazgatója hétfőn.
2010. 11. 08. 11:58
Megosztás:

Jó makrogazdasági adatok erősítik a cseh koronát

A kelet-európai devizák gyengülésével ellentétben erősödött a cseh korona hétfőn délelőtt a kedvező szeptemberi makrogazdasági adatoknak köszönhetően. Az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és a külkereskedelmi mérleg többlete is nagyobb lett a vártnál, és nem változott a munkanélküliség sem októberben.
2010. 11. 08. 11:36
Megosztás:

Elindult a CIG Pannónia Életbiztosítő tőzsdei kereskedése

A múlt század eleje óta nem lépett a budapesti tőzsdére biztosító, külön öröm, hogy most egy magyar tulajdonú biztosítótársaság kereskedése kezdődik el - mondta Patai Mihály a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatóságának elnöke a CIG Pannónia Életbiztosító részvényeinek kereskedését elindító ünnepségen hétfőn Budapesten.
2010. 11. 08. 11:25
Megosztás:

További esés előtt az USDCHF árfolyam

A heti charton jól látszódik, hogy év közepétől milyen éles fordulat állt be az USDCHF mozgásában. Az 1.17 feletti csúcsot követően az árfolyam gyakorlatilag nyílegyenesen szakadt le és a paritás sem jelentett gondot a számára. (Solar Capital)
2010. 11. 08. 10:54
Megosztás:

67 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be a Gazprom

Az orosz gázipari óriás, a Gazprom hétfőn közzétett adatai alapján az idei év első felében elért nyeresége több, mint 66 százalékkal 508,2 milliárd rubelre emelkedett, ami 16,5 milliárd dollárnak felel meg.
2010. 11. 08. 10:45
Megosztás:

Meglódult a fűtőolaj árfolyama is

Az olaj árfolyamával összhangban emelkedik a fűtőolaj árfolyama is, amely szintén 2008 óta nem látott szinteket ért el. Az elmúlt hét során kitörés formálódott, és a heti zárásra is sikerült az ellenállás felett maradnia. Ráadásul a forgalmi adat is kedvezően alakult a termék számára, így most nagy tér nyílhat meg ismét felfelé. (Solar Capital)
2010. 11. 08. 10:30
Megosztás:

Gyengült a forint

Budapest, 2010. november 8., hétfő (MTI) - A főbb devizákkal szemben erősödő dollár és gyengülő euró árfolyamot követve gyengült kissé a forint hétfőn reggel: az eurót 274,50 forinton jegyezték hétfőn délelőtt fél tízkor a péntek délutáni 273,26 forint, illetve a hét végén tartott 273-274 forintos jegyzések után.
2010. 11. 08. 09:48
Megosztás:

Lépdel felfelé a francia részvényindex is

Araszolgat felfelé a francia részvényindex határidős terméke is. A hetet az emelkedő csatorna felső trendvonalánál zárta és egyre jobban megközelíti az éves és a kétéves csúcsokat. A nagy átütő erőt még nem érezni benne, nem úgy, mint az amerikai indexekben, de az irány az itt is felfelé van. Viszont a korábbi két lokális csúcs komoly ellenállást jelenthet számára és a támasz most a csatorna aljánál van, nem sokkal 3500 felett. (Solar Capital)
2010. 11. 08. 09:40
Megosztás:

Csökkenő részvényindexek Európában

A várakozásoknak megfelelően csökkenő árfolyamokkal indult a kereskedés hétfőn a főbb európai tőzsdéken, leginkább a profitrealizálás következtében. Ugyanakkor a hangulat továbbra is pozitív, a Fed által bejelentett kötvényvásárlás, és a vártnál kedvezőbb amerikai foglalkoztatottsági adatnak köszönhetően.
2010. 11. 08. 09:33
Megosztás:

Vegyes tőzsdezárás Ázsiában - Tokió: +1,1 százalék

Tokió, 2010. november 8., hétfő (MTI/Reuters/Dow Jones/Kyodo/dpa) - Tokió háromhavi csúcson, a főbb ázsiai tőzsdék pedig vegyesen zártak hétfőn.
2010. 11. 08. 09:16
Megosztás:

Meglehetősen eseménydús héten van túl a piac

A FED QE2 programjának részleteire pozitívan reagáltak a részvénypiacok és a nagyon jó pénteki Non Farm Payroll adat csak hab volt a tortán. A hetet erősen zárták a részvénypiacok, főleg a nagyobb amerikai részvényindexek tudtak kiemelkedően teljesíteni.(Solar Capital)
2010. 11. 08. 09:12
Megosztás: