Minden negyedik vállalkozás gondolkodik pályázati forrás bevonásán

A mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozása szempontjából jelentős szerepet töltenek be a pályázati források, hiszen 700 vállalkozás vezetőjéből minden negyedik mondta azt, hogy az elkövetkezendő egy évben számítanak pályázati forrás bevonására. „Ez alatt nemcsak az uniós társfinanszírozású forrásokat kell érteni, hiszen az induló vállalkozások számára elsősorban a munkahelyteremtő jellegű, 100%-ban hazai finanszírozású pályázatok jelenthetnek elérhető támogatást” – magyarázta az eredményeket Németh László, a K&H kkv marketing főosztály igazgatója.
2010. 06. 18. 14:03
Megosztás:

Izzadhatnak a frankhitelesek - Újabb negatív rekord az EUR/CHF jegyzésében

Nincs mese, folytatódik a frank kőkemény erősödése az euróval szemben, melynek során az EUR/CHF árfolyam pénteken újabb rekord alacsony szintet ért el.
2010. 06. 18. 13:00
Megosztás:

Elromlott a hangulat az európai piacokon

Miután sorrendben a nyolcadik kereskedési napja erősödő indexekkel nyitottak a főbb európai tőzsdék, azonban az indexek 12:00 órakor meredeken csökkenésnek indultak, és jelenleg 0,1-0,4 százalékos csökkenést mutatnak.
2010. 06. 18. 12:50
Megosztás:

Késik a dinnyeszezon

Az előző évhez képest három hetes csúszással, július 10-én kezdődik az idei dinnyeszezon - közölte a Magyar Dinnyeszövetség elnöke az MTI érdeklődésére pénteken.
2010. 06. 18. 12:40
Megosztás:

Almunia - Újabb európai bankok szorulhatnak állami mentőövre

A bankközi hitelezés költségeinek növekedésével újabb bankok megmentésére kényszerülhetnek az euróövezeti államok - vélekedett pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) adott nyilatkozatában Joaquín Almunia. Az uniós versenyügyi biztos szerint néhány bank - főként görög és spanyol pénzintézetek - valószínűleg állami hitelt kérnek.
2010. 06. 18. 12:20
Megosztás:

Tárt karokkal várja a befektetőket Oroszország

(MTI) - A kamatadó 2011-tól való eltörlését, az innovatív vállalatoknak nyújtandó preferenciákat, s a társasági adók emelésének mellőzését, majd későbbre csökkentését ígérte Dmitrij Medvegyev pénteken, s a fő célnak a kedvező beruházási légkör megteremtését nevezte.
2010. 06. 18. 12:05
Megosztás:

Arany - kitörésre várva

Vihar előtti csend. Az 1250 pont környéki ellenállás alá felsorakozó árfolyam és az emelkedő háromszög formáció a csökken forgalommal mind-mind egy nagyobb elmozdulást vetít előre az arany piacán. (Solar Capital)
2010. 06. 18. 11:40
Megosztás:

Visszább vett reggeli lendületéből a BUX

Unalmas kereskedési napot tudhat magáénak a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index a reggeli plusz 248,37 pontos nyitás után kissé visszaesett a délelőtt folyamán.
2010. 06. 18. 11:37
Megosztás:

CAC40 - Masszív emelkedés, áttört ellenállás

A francia piac esetében már láthatóak a megerősített trenforduló jelei. Az index kitört a 3600 pont övezte ellenállásból és masszív emelkedésbe kezdett, már ami a 60 perces grafikont illeti. (Solar Capital)
2010. 06. 18. 11:20
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Medvegyev kedvező befektetési légkört és az orosz gazdaság korszerűsítését ígérte Szentpéterváron

Szentpétervár, 2010. június 18., péntek (MTI) - A kamatadó 2011-tól való eltörlését, az innovatív vállalatoknak nyújtandó preferenciákat, s a társasági adók emelésének mellőzését, majd későbbre csökkentését ígérte Dmitrij Medvegyev pénteken, s a fő célnak a kedvező beruházási légkör megteremtését nevezte.
2010. 06. 18. 11:15
Megosztás:

Módosul a nemzeti agrárkár-enyhítési törvény

(MTI) - Az idén június 30 helyett szeptember 30-ig kell befizetni a nemzeti agrárkár-enyhítési alapba a termelőknek a hozzájárulást, akit kár ért, az 10 nap helyett 15 nap alatt jelentheti be azt - egyebek mellett ezt tartalmazza Font Sándor (Fidesz) törvénymódosító javaslata, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek, és annak a honlapján található.
2010. 06. 18. 11:15
Megosztás:

Hétfőn lejár az állatbetegség támogatási kérelmi határidő

Budapest, 2010. június 18., péntek (MTI) - Június 20-ig lehet benyújtani azokat a támogatási kifizetési kérelmeket, amelyek 2010 első negyedévére vonatkozóan különféle állatbetegségek és zoonózisok - azaz állatról emberre terjedő betegségek - elleni védekezés költségeit hivatottak mérsékelni - közölte a Magyar Agrárkamara (MA) pénteken az MTI-vel.
2010. 06. 18. 11:10
Megosztás:

Német lapok az uniós csúcstalálkozó határozatairól

Üdvözölték a német újságok pénteken az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén született határozatokat, és különösen az úgynevezett banki stressz-tesztek nyilvánosságra hozatalára vonatkozó döntés aratott általános elismerést.
2010. 06. 18. 11:10
Megosztás:

Nyolcadik napja kezdenek erősödéssel az európai indexek

Sorrendben a nyolcadik kereskedési napja erősödő indexekkel nyitottak a főbb európai tőzsdék, a csütörtök esti emelkedő New York-i zárás, valamint kedvező céges hírek hatására; elsősorban a banki részvények erősödtek péntek délelőtt.
2010. 06. 18. 10:55
Megosztás:

QQQQ ETF - Gyenge, de bíztató próbákozás az emelkedésre

Jól viselkedik az index egyelőre, erőt mutat, még egy alapvetően gyenge napon is sikerült a 47 és 44 közötti bázis felett maradni.
2010. 06. 18. 10:45
Megosztás:

Augusztustól jönnek a megszorítások Romániában

Várhatóan augusztustól alkalmazzák Romániában a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentését és a nyugdíjak 15 százalékkal való lefaragását - jelentette be Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter. (MTI)
2010. 06. 18. 10:30
Megosztás:

Nocsak! Vizsgálat indul az APEH elnökével szemben

A nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökével szemben, hogy kiderüljön: az APEH elnöke jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását 2008-ban - közölte a tárca az MTI-vel pénteken.
2010. 06. 18. 10:03
Megosztás:

BUX - Egyelőre nem tud talpra állni a piac

Bár a legtöbb papír már múlt héten jelét adta javulásnak, a budapesti mutató egyelőre még nem tud kikászálódni az esésből.(Solar Capital)
2010. 06. 18. 09:40
Megosztás:

4,7 százalékkal emelkedtek a reálkereset az első négy hónapban

Az első négy hónapban 4,7 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek az előző év azonos időszakához képest - a fogyasztói árindex 5,9 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2010. 06. 18. 09:30
Megosztás:

EUR/CHF elemzés - kamatemelésre hangolódva

Mai devizapiaci elemzésünkben a svájci kamatemelési hír miatt jelentősen megpattant EUR/CHF árfolyamot elemezzük a technikai elemzés eszközeivel.
2010. 06. 18. 09:18
Megosztás: