IMF: Lengyelország most ne emeljen kamatot
Varsó, 2010. május 11., kedd (MTI/Dow Jones) - A Nemzetközi Valutalap (IMF) szerint Lengyelországnak most nem kellene kamatot emelnie, mivel az infláció lassul, a gazdaságnak pedig még szüksége van az alacsony kamatra - közölte keddi közleményében a nemzetközi szervezet, amelynek képviselői konzultációkat folytattak lengyel illetékesekkel.
Választás 2010 - Csütörtökön dönt a bizottsági posztokról az MSZP-frakció
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Csütörtöki frakcióülésén dönt az MSZP a bizottsági elnöki és alelnöki posztokról - tudta meg az MTI.
A Fidesz május 20-án már döntene javaslatai egy részéről
(MTI) - A Fidesz május 20-án már dönteni szeretne az általa benyújtott törvényjavaslatok egy részéről.
Szociális minisztérium: valótlanságokat állít az IKSZ
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleményben cáfolja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnökhelyettesének állításait. Stágel Bence kedden az MTI-nek azt mondta: elfogadhatatlan, hogy az ifjúsági programok, köztük nyári táborok közpénzből történő támogatásáról "kormányzati mutyi" révén, még a kormányváltás előtt döntsenek.
Választás 2010 - Alakuló ülés: az LMP számára fontos a fenntartható fejlődés bizottsága
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - A Lehet Más a Politika (LMP) számára különösen fontos, hogy a párt vezetheti a parlament fenntartható fejlődés bizottságát - mondta Schiffer András a parlament alakuló ülését előkészítő keddi egyeztetés után újságíróknak.
Az MSZP különvéleményt ír a megállapodáshoz
(MTI) - Az MSZP különvéleménnyel látja el az új Országgyűlés megalakulásához kapcsolódó politikai megállapodást - jelentette be Mesterházy Attila kedden, a parlament alakuló ülését előkészítő egyeztetés után.
BUX: 23.254,28 pont, -2,44 százalék záráskor
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 582,72 pontos, 2,44 százalékos csökkenéssel, 23.254,28 ponton zárt kedden.
Elemzők: folytatódik az infláció csökkenése - FRISSÍTETT (Új: OTP)
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Az áprilisi infláció ugyan kissé magasabb lett az elemzői konszenzusnál, ám piaci elemzők szerint az év további részében folytatódik a fogyasztói árindex csökkenése.
Romló piaci hangulat, ismét gyengülő forint
Gyengült a forint kedden, az eurót délután fél öt után 274,63 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 272,15 forinttal.
Vona Gábor szerint politikai áttörés, hogy a Jobbik vezeti a nemzetbiztonsági bizottságot
(MTI) - A bizottsági elnöki és alelnöki pozíciók elosztásánál a Jobbiknak sikerült olyan pozíciókat szereznie, amelyek lehetőséget adnak a párt erejének további növelésére - értékelte újságíróknak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő keddi tárgyalásokat Vona Gábor.
A tudás már adott az energiatakarékos épületekhez
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - A tudás, és az anyagok, eszközök már adottak a meglévő épületek hőfogyasztásának lényeges csökkentéséhez, a támogatási és intézményes kereteket pedig kidolgozta a Magyar Építőanyagipari Szövetség (MÉASZ) - mondta az Debreczy Zoltán a Magyar Passzívház Szövetség elnöke kedden MTI-nek, egy szakmai rendezvény után.
Tizennyolcmillió dollárért kínálják Truman Capote New York-i házát
New York, 2010. május 11., kedd (MTI/AP) - Tizennyolcmillió dollárért (3,9 milliárd forintért) kínálják eladásra azt a brooklyni házat, ahol Truman Capote többek között az Álom luxuskivitelben című kisregényét írta.
Választás 2010 - Alakuló ülés: kész a bizottsági struktúra
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Az új Országgyűlés 19 állandó bizottsággal működik majd, ebből az ellenzék hatot vezethet; a parlamenti pártok keddi, az alakuló ülést előkészítő megbeszélésükön két fordulóban ugyan, de megegyeztek a tisztségekről. A politikai megállapodást pénteken írják alá, ahhoz az MSZP "különvéleményt" csatol. A Jobbik bejelentette: Vona Gábor elnök fekete mellényben jelenik meg az ülésen.
EKF - Pécs Beach: Bécsben vendégeskedik a baranyai megyeszékhely
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2010. május 11., kedd (MTI) - Az osztrák fővárosban vendégeskedik májusban Pécs, Európa egyik idei kulturális fővárosa: a Pécs Beach című rendezvénysorozat Bécs egyik népszerű szórakozóhelyén könnyűzenei és irodalmi programokkal hívja fel a figyelmet az EKF-rendezvényekre május 14. és 30. között.
Csökkenő kereskedelmi többlet Oroszországban
Oroszország márciusi külkereskedelmi többlete 14,96 milliárd dollárra csökkent a februári 15,4 milliárd dollárról, ugyanakkor több mint kétszerese volt a 2009 márciusi 6,3 milliárd dollárnak - közölte az orosz központi bank kedden.
SZIN: a Europe, a Sugababes, a Scooter és Chicane is fellép
Szeged, 2010. május 11., kedd (MTI) – A The Final Countdown című dallal világhírt szerzett svéd Europe, a Brit Awards-ot elnyert brit lánytrió, a Sugababes, a Scooter német technocsapat, valamint a brit trance fontos szereplője, Chicane is fellép a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) augusztus 25. és 29. között az Újszegedi Partfürdőn.
Újabb viták, újabb kételyek Németországban az euró és a mentőcsomagok kapcsán kapcsán
Az újabb segélycsomag és az újabb viták jelzik, hogy Németországban megrendült a bizalom az euró, vagy legalábbis az euróövezet azon országai iránt, amelyeket a pénzügyi válság, az eladósodás és az esetleges államcsőd veszélye a leginkább fenyeget. A sorban az első helyen Görögország áll, Athént Portugália és Spanyolország követi. (MTI)
Növelte nyereségét a BayernLB, az MKB anyabankja
A Bayerische Landesbank (BayernLB) bajor tartományi bank, a magyar MKB Bank Zrt. (MKB) többségi tulajdonosa növelte nyereségét az idei első negyedévben.
A tegnapi nyereségek után az USA piacai is veszteségekkel nyitottak
Folytatódik a piaci turbulencia az amerikai piacokon is, a vezető részvényindexek a tegnapi nyereségek után veszteséggel kezdték a keddi kereskedési napot. A 750 milliárd eurós európai mentőcsomag körüli bizonytalanságok megingatták az amerikai befektetők bizalmát is.
Az MNB 48 millió forintért vásárolt jelzáloglevelet az elsődleges piacon
(MTI) - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 48,05 millió forint névértékű jelzáloglevelet vásárolt 7,89 százalékos hozammal az elsődleges piacon - közölte a jegybank kedden a honlapján.