Iszapömlés - Négy bankkal tárgyalt a MAL Zrt.

Nem kötelezte el magát az a négy bank, amellyel arról tárgyalt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt., hogy finanszírozzák a vörösiszappal szennyezett területek megtisztítását, az okozott károk megtérítését, de nem is álltak ki a cég mögül - mondta az MTI-nek csütörtökön Tolnay Lajos a MAL elnöke.
2010. 10. 07. 22:50
Megosztás:

Elbánt az európai politika a Galileo-val?

Az Európai Bizottság azzal számol, hogy a tervezetthez képest még később fogja megkezdeni működését a Galileo műholdas navigációs rendszer, és kiépítése a vártnál 1,5-1,7 milliárd euróval drágább lesz.
2010. 10. 07. 21:40
Megosztás:

MNB - a devizahitelek forintra váltása nem csökkentené az ország sérülékenységét

A fennálló devizahitelek forinthitelekre történő gyors átváltásával Magyarország devizakölcsönökből eredő sérülékenységét nem lehet megszüntetni - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitási területének helyettes vezetője a jegybank csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2010. 10. 07. 21:20
Megosztás:

Tőzsde - New York: gyengülés zárás előtt két órával

New York, 2010. szeptember 30., csütörtök (MTI/Reuters) - Gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedés leállítása előtt két órával.
2010. 10. 07. 20:48
Megosztás:

Nem találták az irányt csütörtökön az európai indexek

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön harmadik napja javultak, az előző hatnapi gyengélkedés után, de a nap végére vegyes kép alakult ki. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos hátrálással kezdett, és majdnem egész napi emelkedés után végül 0,07 százalékos napi visszaeséssel 1.069,96 ponton zárt.
2010. 10. 07. 20:45
Megosztás:

Estére sem állt meg a forint gyengülése

Gyengült a forint csütörtök este az euróval a dollárral és a svájci frankkal szemben is, mind a délutáni, mind a reggeli árfolyam alapján a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2010. 10. 07. 20:31
Megosztás:

Az erősödő dollár gyengíti az olaj és az arany jegyzését

Csökkeni kezdett a nyersolaj és az arany ára csütörtökön kora este a dollár erősödésére.
2010. 10. 07. 19:11
Megosztás:

Viktor Zubkov Budapesten tárgyal pénteken

Budapest, 2010. október 7., csütörtök (MTI) - Magyarországra látogat pénteken Viktor Zubkov, az Oroszországi Föderáció első miniszterelnök-helyettese, a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) orosz társelnöke az augusztus 27-én Moszkvában megkezdődött KKB társelnöki találkozó folytatásaként - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel. A tárca tájékoztatása szerint Viktor Zubkov tárgyalásokat folytat Fellegi Tamással, a KKB magyar társelnökével, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőjével. A megbeszélés célja a KKB következő, VI. ülésének az előkészítése.
2010. 10. 07. 19:02
Megosztás:

BÉT - A Richter húzta fel a BUX-ot csütörtökön - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

Budapest, 2010. október 7., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,27 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 23.536,46 ponton zárt csütörtökön.
2010. 10. 07. 18:16
Megosztás:

Kedvezményes, 341 millió eurónyi hitelt nyújt az EIB az MFB-nek és a Diákhitel Központnak

Brüsszel, 2010. október 7., csütörtök (MTI) - Kedvezményes, összesen 341 millió eurónyi hitelek nyújtását jelentette be csütörtökön az Európai Unió Beruházási Bankja (EIB) a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a Diákhitel Központ számára.
2010. 10. 07. 18:12
Megosztás:

Visszadobta a nyugdíjtörvényt a román államfő

Visszaküldi a parlamentnek a romániai nyugdíjtörvényt Traian Basescu román államfő, aki csütörtökön maga jelentette be, hogy méltánytalannak tartja a jogszabályban megállapított, nőkre és férfiakra egyaránt érvényes 65 éves nyugdíjkorhatárt.
2010. 10. 07. 18:08
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2.rész)

2010. 10. 07. 17:55
Megosztás:

Jelentősen polarizálódik a bankrendszer

A bankszektor összesített eredménye az első félévben ugyan csökkent, de nem rossz, az egyes bankok teljesítménye azonban jelentős szóródást mutat, egyre magasabb az alacsony eredményű, illetve kisebb-nagyobb veszteséget felmutató bankok száma - derül ki a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. elemzéséből.
2010. 10. 07. 17:55
Megosztás:

Ukrajnában 50 bázisponttal emelték az egynapos kamatot

Kijev, 2010. október 7., csütörtök (MTI/Reuters) - Az ukrán központi bank 50 bázisponttal emelte az egynapos kamatot. Az intézkedés pénteken lép hatályba.
2010. 10. 07. 17:52
Megosztás:

Az ITDH várhatóan október 11-e után kap pénzt a működéséhez

Budapest, 2010. október 7., csütörtök (MTI) - Az ITD Hungary május óta nem kapja meg a működéséhez szükséges forrásokat az illetékes minisztériumtól, ugyanakkor egy kormányhatározatra hivatkozva a cégnél arra számítanak, hogy október 11-e után megoldódnak a nehézségek - közölte Márton Péter, az ITD Hungary igazgatóhelyettese csütörtökön az MTI-vel.
2010. 10. 07. 17:49
Megosztás:

RÖVIDHÍR - A nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen végeztek

London, Frankfurt, Párizs, 2010. október 7., csütörtök (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön harmadik napja javultak, az előző hatnapi gyengélkedés után, de zárásra már vegyes kép alakult ki.
2010. 10. 07. 17:44
Megosztás:

Strauss-Kahn - valószínűtlen a kettős mélypontú recesszió

A világgazdaság élénkülése folytatódik, de ez a folyamat még mindig nagyon törékeny és egyenetlen. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy dupla mélypontú recesszió alakuljon ki - jelentette ki Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója csütörtökön Washingtonban.
2010. 10. 07. 17:40
Megosztás:

Újrakezdhetik a tarifálást a biztosítók a felügyeleti körlevél után

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) és a biztositas.hu internetes alkusz is úgy véli, hogy a PSZÁF csütörtöki vezetői körlevele után újra kell kezdeniük a biztosítóknak a jövő évi kgfb tarifáik kialakítását - közölte a szövetség és a társaság az MTI-vel.
2010. 10. 07. 17:33
Megosztás:

BÉT - Ma a Richter volt a nap sztárja

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,27 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 23.536,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
2010. 10. 07. 17:31
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Kedvezményes, 341 millió eurónyi hitelt nyújt az EIB az MFB-nek és a Diákhitel Központnak

Brüsszel, 2010. október 7., csütörtök (MTI) - Kedvezményes, összesen 341 millió eurónyi hitelek nyújtását jelentette be csütörtökön az Európai Unió Beruházási Bankja (EIB) a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a Diákhitel Központ számára.
2010. 10. 07. 17:19
Megosztás: