Utoljára ülésezik jelenlegi összetételében az OVB
(MTI) - Utoljára ült asztalhoz jelenlegi összetételében az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn; az országgyűlési képviselő-választás végleges eredményének megállapítása után távoznia kell a bizottságból azoknak a tagoknak, akiknek a pártja nem alakított frakciót az új Országgyűlésben.
Csökken a kínai külkereskedelmi mérleg többlete - FRISSÍTETT (Új: elemzők, részletek)
Peking, 2010. május 10., hétfő (MTI) - A kínai külkereskedelmi többlet jelentős - 87 százalékos - éves szintű csökkenéséről, 1,68 milliárd dolláros értékről számolt be a kínai fővámhivatal (GAC) hétfőn, amikor az áprilisi számokat ismertette.
Továbbra is a McDonald's az első, de forgalma csökkent 2009-ben
Budapest, 2010. május 10., hétfő (MTI) - A McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. bár forgalma 3,3 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest 2009-ben, megőrizte 14,3 százalékos részesedését az egyre szűkülő házon kívüli étkezések piacán, piacvezető helyét a gyorskiszolgáló szegmensben - közölte a társaság az MTI-vel.
Csökkent Budapest vonzereje a vállalkozók szemében egy nemzetközi felmérés szerint
Brüsszel, 2010. május 10., hétfő (MTI) - Csökkent tavaly óta Budapest vonzereje a nyugati vállalkozók szemében - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amelyet hétfőn ismertettek Brüsszelben.
A forintra is rávetették magukat a befektetők
Tovább erősödött a forint hétfőn délután a bankközi devizapiacon, az eurót háromnegyed ötkor 273,53 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 281,45 és a hétfő kora reggeli 277,08 forint után. Igaz korábban járt 272,15 forintnál is.
BUX: 23.837 pont, +11,26 százalék záráskor
Budapest, 2010. május 10., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2413,34 pontos, 11,26 százalékos emelkedéssel, 23.837 ponton zárt hétfőn.
Szlovákiában 19,2 százalékkal nőtt az ipari termelés márciusban
Szlovákiában a vártnál nagyobb mértékben, 19,2 százalékkal nőtt az ipari termelés márciusban éves szinten a februári 20,7 százalék után - közölte a szlovák statisztikai hivatal hétfőn.
Európai mentőcsomag - A késlekedésnek ára van!
Fontos leszögezni, hogy a csomagot a válságkezelés „hőskorszakát” idéző lassúsággal és körülményességgel, de végül az utolsó pillanatban, hétvégébe nyúló tárgyalásokat követően mégis sikerült megformálni. Az elvesztegetett idő ára a mentőcsomag méretében tükröződik a legjobban. A végül azonban mintegy 750 milliárd euróra duzzasztott csomag már az elvárásoknak megfelelően működött: atombombaként robbant a piacokon, azonnali, nagyon heves eszközár-emelkedést okozva szinte minden részpiacon - olvasható Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai tanácsadójának szakértői kommentárjában.
Választás 2010 - Az MSZP továbbra is három bizottsági elnöki posztot szeretne
Budapest, 2010. május 10., hétfő (MTI) - Az MSZP nem fogadja el a Lehet Más a Politika (LMP) javaslatát a parlamenti bizottsági elnöki posztok elosztásáról, miszerint minden ellenzéki párt két tisztséget kapjon.
Görög válság - Barroso szerint visszaáll a befektetői bizalom - FRISSÍTETT (új: intés a spekulánsoknak)
Brüsszel, 2010. május 10., hétfő (MTI) - Kezd visszaállni a piaci befektetők euróövezet iránti bizalma a közös pénz stabilitásának segítésére hétfőn hajnalban elért pénzügyminiszteri megállapodásnak köszönhetően - jelentette ki Brüsszelben nyilatkozva José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Ujhelyi Istvánt jelöli parlamenti alelnöknek az MSZP
(MTI) - Ujhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét jelölik az Országgyűlés alelnöki posztjára a szocialisták - jelentette be Mesterházy Attila az MSZP-frakció hétfői ülése után.
Az amerikai piacok is megbokrosodtak a gigászi mentőcsomag hírére
Jelentősen Emelkedő indexekkel indult a kereskedés az amerikai piacokon ishétfőn, miután az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap összesen 750 milliárd eurós csomagot állított össze az euró védelme érdekében, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig bejelentette, hogy devizacsere-ügyleteket kezd az Európai Központi Bankkal (EKB), valamint a brit, a kanadai és a svájci központi bankkal a dollárpiaci likviditás erősítése érdekében.
Május 20. és 25. között várható a kormányprogram benyújtása
(MTI) - Várhatóan május 20. és 25. között nyújtja be a miniszterelnök-jelölt a kormányprogram tervezetét - tudta meg az MTI fideszes forrásból hétfőn. Az egyik forgatókönyv szerint az első törvényjavaslatokat egyéni képviselői indítványként már az Országgyűlés alakuló ülésének napján, pénteken benyújthatja a Fidesz-KDNP.
Ugrásra készen az amerikai részvénypiacok
Az európai piacokhoz hasonlóan az Egyesült Államokban is hatalmas emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedési nap, legalábbis erre utal, hogy közel 4 százalékos pluszban vannak a határidős indexek.
Csökkenő bevétel mellett is emekedett a Suzuki nyeresége
A Suzuki Motor Corp. csökkenő árbevétel mellett növelte adózott nyereségét a márciussal véget ért üzleti évben. (MTI)
Délután is tartja 10 százalékos nyereségét a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,370,98 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Sólyom László május 14-ére hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését
Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését - ismertette a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az államfő hétfői határozatát az MTI-vel.
MNB - Budapest a hazai pénzforgalom ütőere
Budapest a magyarországi pénzforgalomban domináns szerepet játszik, az országos fizetési forgalom közel egyharmada a fővároson belül zajlik, míg például a csoportos beszedések esetében a jóváírások 86 százaléka budapesti számlára érkezik - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik legutóbbi tanulmányából.
Erdélyi Péter lett a gépjárműimportőrök egyesületének elnöke
Erdélyi Péter, korábbi társelnököt választotta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) taggyűlése a szervezet ügyvezető elnökévé, miután Győző Gábor elnöki megbízatása április 30-án megszűnt - tájékoztatta az MGE hétfőn az MTI-t.
A Jobbik levélben kéri a Trianon-emléknap bevezetését a Fidesztől
(MTI) - A Jobbik hétfőn levélben kérte a Fidesz országgyűlési támogatását a Trianon-emléknap bevezetéséhez.