A ceruza sohasem megy ki a divatból
A számítógépes grafika sem ítélte halálra a jó öreg ceruzát. Formájában és megjelenésében ugyan megújult, de a fekete ceruza a mai napig az olasz ipar egyik legsikeresebb termékének számít.
Felfelé billen el a S&P500?
Mai elemzésünkben az USA piacok meghatározó indexének az S&P500-as indexnek a várható árfolyam alakulását tekintjük át. ()Solar Capital)
Továbbra is erős a forint, az euró 270 forint körül
Budapest, 2010. október 6., szerda (MTI) - Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban tovább erősödött a forint, az eurót szerdán délelőtt 9.45 órakor 270,08 forinton jegyezték a bankközi piacon, kedd délután még 271,33 forint volt az árfolyama, estére viszont már 270 alá került a jegyzés.
RFV - saját részvény vásárlás
Az RFV Nyrt. Igazgatóságának tájékoztatása szerint a Közgyűlés 6/2010. (09. 17.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján, Vezetői Részvényopciós Program biztosítása céljából, a Társaság 2010. október 5-én 2.550 darab saját részvényt vásárolt 8986,26 forint árfolyamon az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével - olvasható a BÉT honlapján.
Tíz százalékra csökkenhet Romániában az szja
Tíz százalékra csökkentette a jelenlegi 16 százalékról a személyi jövedelemadót (szja) a román szenátus költségvetési és pénzügyi bizottsága.
Ez volt a tegnapi nap...
Jelentőset emelkedett az amerikai részvénypiac, mely egyrészről a dollár ismételt gyengülésének, másrészről a vártnál kedvezőbb amerikai ISM adatnak volt köszönhető. Ami külön optimizmust váltott ki a piaci szereplőkből, az az ISM foglalkoztatottsági komponense volt, amely a vízválasztó 50-es szint fölé tudott emelkedni. Az emelkedésből jócskán kivette a részét a nyersanyag szektor, amely a gyengülő dollárból profitált. De a pénzügyi szektor is dicséretesen teljesített, ebben közrejátszott a JP Morgan (+1.17%), amely legújabb elemzésében a várakozásokon felüli eredményeket vár az amerikai bankoktól a harmadik negyedévben. (Solar Capital)
Várhatóan a BÉT sem marad ki az emelkedésből
A nemzetközi piacokon tapasztalható optimizmus, az egyre fokozódó várakozás, mely szerint más jegybankok is követik a Bank of Japan példáját, azaz további likviditásfokozó lépéseket tesznek, ismét meghozta a befektetők vételi kedvét. Erre ékes példa az amerikai piacok tegnapi száguldása.
A kormánypártok kitolnák a költségvetési határidőket
A költségvetési bizottság támogatta azt a kormánypárti javaslatot, hogy választási évben kitolják a büdzsé készítésére vonatkozó határidőket, és az adótörvények kihirdetésénél ne 45, hanem 40 nap legyen a hatályba lépési határidő.
Hévízben oldott metánt égető erőművet vásárolt a Pannergy
A PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. adásvételi szerződést írt alá a Berekfürdő Energia Termelő és Szolgáltató Kft. 100%-os tulajdonrészének megvásárlására. A tranzakció eredményeként a PannErgy, amelynek stratégiája a megújuló energiára fókuszál, termálvíz metántartalmát égető erőművel és a hozzá kapcsolódó technológiai szaktudással bővítette alternatív energiaportfolióját - olvasható a BÉT honlapján.
Mától csökkent a benzin ára
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változott.
Öt hónapos csúcsra értek az USA piacok - folytatódik a rally
A vártnál kedvezőbben alakuló amerikai szolgáltatóipari adatoknak, valamint a váratlan japán jegybanki kamatdöntésnek köszönhetően folytatódni látszik a szeptemberben megindult piaci rally.
A jegybanki lépések árnyékában száguld a réz és a többi fém ára
Kétéves csúcsra emelkedett szerdán a londoni fémtőzsdén a réz ára, és drágult több fontosabb fém is: a piac arra számít, hogy a japán központi bank után az amerikai Fed is további monetáris enyhítést hajt végre, és példáját követni fogja több központi bank is.
Tartják az emelkedő irányt az ázsiai részvénypiacok
Kivétel nélkül emelkedésben tartózkodnak az ázsiai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon, miután a befektetők várakozásai szerint a japán jegybank lépését követni fogja az amerikai is, azaz további gazdaságélénkítő intézkedésekre szánhatja magát a Fed. Továbbá lelkesítette a régiót, hogy a vártnál jelentősebb mértékben bővült az amerikai szolgáltatóipar.
Erősödő európai indexek várhatók nyitásban
Várakozások szerint az amerikai piacok tegnapi és az ázsiai piacok mai emelkedése nyomán folytatódhat a vezető európai indexek hat napnyi csökkenés után tegnap megindult erősödése. Az előzetes adatok alapján a brit FTSE-100 index 0,4 százalékkal, a német DAX-30 index 0,6 százalékkal, míg a francia CAC-40 index 0,3 százalékkal emelkedhet nyitásban.
OTP részvény - forgalom kellene!
A "rendkívül unalmas" kereskedés után délutánra kissé megélénkült a piac, így a kezdeti süllyedést sikerült ledolgozni, és végül enyhe emelkedéssel zárt a BUX tegnap, bár a budapesti index így is elmaradt a nyugat-európai és a régiós tőzsdék erősödésétől. A forgalom is alacsony maradt a BÉT-en. Egyedül az OTP tudott 1 százalék körüli erősödést elérni, a többi papír teljesítménye semlegesnek mondható.
Magyarország iránt egyre nő a befektetői bizalom
A nyár eleje óta nem látott szintre javult a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztés kockázati megítélése, amely most már sokkal jobb több euróövezeti tagországénál a CMA DataVision, az egyik legnagyobb londoni piaci adatszolgáltató keddi kimutatása alapján.
Időzített bomba ketyeg a szájukban
Hazánkban is egyre népszerűbb a fogbeültetés, elterjedtebb nevén a fogászati implantáció. Azonban sok fogorvos megfelelő gyakorlat nélkül, nem megbízható technológiával dolgozik, ami miatt egyre gyakoribbak az elrontott implantációs esetek. Ráadásul a nem megfelelő betegtájékoztatás miatt sokan nem veszik észre, ha az implantátum nem megfelelő, mert nem ismerik fel a tüneteket: valójában időzített bomba ketyeg a szájukban.
A nagy ho-ho-ho horgász: orvhorgász
Régóta nem látott mennyiségű természetes halszaporulat és példátlanul sok orvhorgász jellemezte az idei szezont a Tisza középső szakaszán – közölte kedden az érintett vízterület kezelője az MTI-vel.
Az APEH rostálja a cégvilágot
A magyar cégek körülbelül 15 százaléka, 60 ezer cég nem adta be időben a tavalyi gazdálkodásáról készült beszámolóját az APEH-nek - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
Joseph Stiglitz - a Fed és az EKB a káoszba viszi a világot
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász professzor szerint monetáris politikájával a káoszba taszítja a világot az amerikai jegybank (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB), semmint segítené a globális gazdasági fellendülést.