Szétvették az USA tőzsdéket! Mi történik?

Jelentős nyereséggel zártak, immár az egymást követő negyedik napon a New York-i értéktőzsde vezetői indexei pénteken. Az S&P 500-as index nyolc hete a legjobb hetét zárta, miután makrogazdasági adatok - köztük a váratlanul jónak bizonyuló foglalkoztatási adatok - erősítették azt a derűlátó álláspontot, hogy az amerikai gazdaság nem süllyed ismét recesszióba.
2010. 09. 04. 10:31
Megosztás:

Az ÁSZ jelentés az MTV-ről téves számításokon alapul

Az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2009. évi tevékenységének ellenőrzéséről 2010. szeptember 1-én nyilvánosságra hozott jelentésében - valamint az arról tartott sajtótájékoztatón - az MTV új székházával kapcsolatban is elemzést tett közzé. Ennek fontos megállapítása, hogy a Magyar Televízió 2010 májusáig - az elhúzódó megvalósulás miatt - 16,22 milliárd forint bérleti díjat fizetett. A számítás alapjául a közzétett jelentés - 316. oldalán található 3. sz. függelék 2. sz. melléklete - alapján az alábbi adatok szolgáltak: a Bojtár utca 41-47. számú és a Bojtár utca 49-59. számú ingatlanokért az MTV 2007 és 2009 között (miután a Millenniumi Média az államtól megvásárolta az ingatlanokat) 8,7 milliárd forintot fizetett.
2010. 09. 04. 10:20
Megosztás:

Magyar-orosz két jóbarát? Új alapokon a kapcsolat

A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta el a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán.
2010. 09. 04. 09:45
Megosztás:

Törvényes volt minden a Malév-ügyben?

Borisz Abramovics, a Malév volt tulajdonosa meg van róla győződve, hogy tevékenységük a légicégnél „logikusan megmagyarázható” és törvényes volt, azokról a szerződésekről pedig, amelyekkel összefüggésben rendőrségi vizsgálat folyik, elmondta, a teljesítés magas szakmai szinten megtörtént - összegzi a Magyar Nemzet azt az interjút, amit orosz üzletember a lapnak adott.
2010. 09. 04. 08:50
Megosztás:

64.500.000.000 dolláros részvénykibocsátásra készül a brazil Petrobras

A brazil Petrobras olajtársaság részvényeket tervez kibocsátani 64,5 milliárd dollár értékben part menti olajmező-feltárási terveinek finanszírozására.
2010. 09. 03. 22:02
Megosztás:

Megszakadhat végre a negatív hangulat?

Ismét pozitív hírek érkeztek az amerikai gazdaság állapotát illetően, hiszen a várakozásoknál jobb adatokat kaptunk a foglalkoztatottak létszámára vonatkozóan. Arról nem beszélhetünk, hogy az amerikai gazdaság újra dinamikus növekedésnek indul, ugyanakkor a vártnál kedvezőbb eredmények nagyon pozitívak a jelenlegi, nagyon feszült piaci hangulat szempontjából, és hatására az elmúlt pár hétre jellemző negatív hangulati spirál megszakadhat – mondta el Majoros György, a K&H Alapkezelő vezető portfólió menedzsere.
2010. 09. 03. 21:35
Megosztás:

Semjén Zsolt Kínában toboroz befektetőket

Magyarország stabil, tartja magát nemzetközi vállalásaihoz, érdemes itt befektetni - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az északkelet-kínai Csilin (Jilin) tartomány székhelyén, Csangcsunban (Changchun) megrendezett nemzetközi gazdasági, környezetvédelmi konferencián tartott előadásában és találkozóin a kínai vezetőkkel.
2010. 09. 03. 21:04
Megosztás:

Erősödés a New York-i tőzsdéken

New York, 2010. szeptember 3., péntek (MTI) - A váratlanul jónak bizonyult amerikai foglalkozatási adatok erőteljesen emelték az árfolyamokat a New York-i tőzsdéken, s az emelkedést csak kissé fogta vissza a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index vártnál alacsonyabb értéke.
2010. 09. 03. 20:32
Megosztás:

Erősödött pénteken az euró - a térségbeli devizák követték

London, 2010. szeptember 3., péntek (MTI) - Kedvező amerikai makrogazdasági adatok hatására javuló befektetői kockázatvállalás erősítette pénteken az eurót és vele együtt a térségbeli devizákat.
2010. 09. 03. 19:54
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)

Budapest, 2010. szeptember 3., péntek (MTI) -
2010. 09. 03. 18:05
Megosztás:

Volt a BUX fent és lent, végül maradt egy helyben

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,20 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 22.871,90 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
2010. 09. 03. 17:44
Megosztás:

Már a hó közepétől drágulhat a kenyér

E hónap közepétől akár már több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok, bolthálózatok és áruházláncok között - mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára pénteken az MTI-nek.
2010. 09. 03. 17:35
Megosztás:

Lényegében mozdulatlan maradt a forint

Átmeneti erősödés után pénteken visszatért előző esti árfolyamához a forint: az eurót délután ötkor 284,57 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 284,80 forint után.
2010. 09. 03. 17:20
Megosztás:

4 milliárd dollártért cserél gazdát a Burger King

Elfogadta a potenciális új tulajdonosok közel négy milliárd dolláros vételi ajánlatát a Burger King - számolt be a New York Times. A gyorséttermi láncok történetének eddigi legnagyobb ügyletének keretében a 3G Capital befektetési társaság veszi át a vállalatot.
2010. 09. 03. 16:22
Megosztás:

Jókora mértékben lassult az amerikai szolgáltatóipari aktivitásn

Az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) pénteken közzétett adatai szerint az Egyesült Államokban augusztusban romlott a szolgáltatási ágazat teljesítménye: a beszerzési menedzser index 51,5 pontra csökkent a hónapban.
2010. 09. 03. 16:15
Megosztás:

IMF - Londoni elemzők: a Fidesz költségvetési könnyítést akar a devizahiteleseknek

A Fidesz-kormány a költségvetési kiadások emelésével és adócsökkentésekkel próbálna könnyíteni a svájci frank drágulásától szenvedő devizahitelesek helyzetén, és ez az egyik fő tényezője a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni "negatív hozzáállásnak", ám a piaci hangulat, valamint az EU részéről megnyilvánuló nyomás végül jó eséllyel rászorítja majd a magyar kormányt új IMF/EU-egyezség megkötésére - áll londoni elemzők legújabb helyzetértékelésében.
2010. 09. 03. 15:55
Megosztás:

Kevesebb lesz a szőlő Tokaj-Hegyalján

A kedvezőtlen időjárás miatt kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, a felvásárlási árak viszont emelkednek. A korai fajták szüretelése szeptember 20-án kezdődik a térségben - mondta Kiss István, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.
2010. 09. 03. 15:40
Megosztás:

Folytatódhat a szeptemberi rally az amerikai piacokon

A vártnál kedvezőbb augusztusi amerikai foglalkoztatási adatra válaszul közel 1 százalékos emelkedéssel indultak az amerikai részvénypiacok a pénteki kereskedési napon.
2010. 09. 03. 15:37
Megosztás:

Medvegyev - Oroszország nem áll a Nabucco útjába

Moszkva nem szándékozik akadályozni a Nabucco gázvezeték megépítését, de meg akarja mutatni partnereinek a vele való együttműködés előnyeit - jelentette ki pénteken Bakuban Dmitrij Medvegyev orosz államfő.
2010. 09. 03. 15:26
Megosztás:

Büntethetik a hanyag libatömőket és tolltépőket

Állatjóléti standardokat dolgoz ki a töméses víziszárnyas-hizlalásra és a tolltépésre a Baromfi Terméktanács (BTT) és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - közölte a BTT honlapján.
2010. 09. 03. 15:22
Megosztás: