Tovább növekvő ipari termelésre számítanak az elemzők

Az export további növekedése és az alacsony tavalyi bázis miatt tovább gyorsulhat az ipari termelés bővülése a következő hónapokban - vélték az MTI által megkérdezett elemzők pénteken.
2010. 05. 14. 12:49
Megosztás:

A Jobbik továbbra is igényt tart a nemzetbiztonsági bizottságra

(MTI) - A Jobbik továbbra is igény tart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetésére - közölte Vona Gábor, a párt elnöke, miután véget ért a parlament alakuló üléséről szóló frakcióközi egyeztetés pénteken.
2010. 05. 14. 12:34
Megosztás:

Egy LMP-s indítvány az első a Ház elé benyújtottak sorában

(MTI) - Az LMP jegyzi az új Országgyűléshez elsőként beérkezett törvényjavaslatot: a parlamenti honlapon már a pénteki alakuló ülés megkezdése előtt olvasható volt, hogy Schiffer András frakcióvezető benyújtotta a nemzetbiztonsági szakszolgálatokról szóló törvény módosítását kezdeményező indítványát.
2010. 05. 14. 12:33
Megosztás:

Jelentősen csökkenő nyereségről számolt be az EADS konzorcium

Erősen csökkent az Airbus anyacége, az EADS nyugat-európai repülési és űripari konzorcium üzemi eredménye az idei első negyedévben: 150 millió euróra esett az egy évvel korábbi 400 millió euróról, részben az árfolyamhatások, részben az A380-as jumboprogram költségnövekedése miatt. (MTI)
2010. 05. 14. 12:30
Megosztás:

Lázár - minősíthetetlen az egyharmad hozzáállása

Budapest, 2010. május 14., péntek (MTI) - Lázár János szerint minősíthetetlen a parlamenti egyharmad hozzáállása a kétharmados többség gesztusaihoz.
2010. 05. 14. 12:19
Megosztás:

Tőzsdei ügyletek adózása - ne feledjük az adókiegyenlítést!

A tőzsdei kereskedelemmel kapcsolatos egyes adókra vonatkozó szabályok lényegesen módosultak 2008. január 1-én. Így a tőzsdén kötött ügylettel elért árfolyamnyereségből származó jövedelem számítása 2008. január 1-jétől már nem ügyletenként, hanem az összes ügyleti nyereség valamint az összes ügyleti veszteség alapján történik.
2010. 05. 14. 12:19
Megosztás:

Szabadulnak az eurótól - elesett az 1,25-ös szint is

Folytatódott az euró gyötrelme a pénteki napon is, a dollárral szemben a délelőtt folyamán már az 1,25 dolláros támasz is elesett az európai adósságválság, illetve az erre válaszul megtett lépéseknek köszönhetően.
2010. 05. 14. 11:42
Megosztás:

OVB - az eredményt érdemben nem befolyásolta semmi

(MTI) - Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint az áprilisi országgyűlési képviselőválasztások során olyan jogszabálysértés nem történt, amely a választások eredményét érdemben befolyásolta volna.
2010. 05. 14. 11:32
Megosztás:

EKB - Ideje Németországnak aktívabb szerepet vállalnia

Németországnak vezető szerepet kell vállalnia az euró stabilitásának biztosításában az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint. (MTI)
2010. 05. 14. 11:25
Megosztás:

Fontos amerikai makroadatokra várnak a piacok

A ma délután az amerikai gazdaságra vonatkozóan fontos makroadatok jelennek meg. Ezek között megtalálható a kiskereskedelmi forgalom, az ipari termelés, termelékenység, a nagykereskedelmi készletek, illetve a fogyasztói bizalom alakulására vonatkozó legfrissebb adatok.
2010. 05. 14. 11:20
Megosztás:

Csontvázakról vitatkoznak - Oszkó vs. Varga

Különösnek nevezte Oszkó Péter, hogy Varga Mihály hónapok óta ismert ügyekre bukkant, mint "csontvázakra"; a TV2 péntek reggeli műsorában a pénzügyminiszter úgy vélte: sem a rendvédelmi dolgozók áprilisi bérének májusi kifizetése, sem a Malév helyzete nem jelenthet meglepetést a fideszes képviselő számára. (MTI)
2010. 05. 14. 11:09
Megosztás:

EUR/HUF - Mennyire van veszélyben a forint?

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok mozgatórugóit elemezzük. (Commerzbank)
2010. 05. 14. 11:03
Megosztás:

A vártnál kisebb mértékben csökkent az infláció Indiában

Ugyan csökkenést mutatott az indiai inflációs ráta áprilisban, azonban még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. A központi bank az infláció megfékezése érdekében március óta már két alkalommal is emelte az alapkamatát, és a mai adatot követően várhatóan további lépésekre kerül sor.
2010. 05. 14. 10:45
Megosztás:

Kopint-Tárki - továbbra is nehéz helyzetben a vállalkozások

A Kopint-Tárki 2010. áprilisi feldolgozóipari tesztje alapján a vállalkozások kedvezőtlen helyzete az elmúlt hónapokban sem javult - közölte a konjunktúrakutató intézet az MTI-vel pénteken.
2010. 05. 14. 10:25
Megosztás:

Újra a gyengülés útjára lépett a forint

Az európai adósságválsággal kapcsolatban ismét felerősödő aggodalmak és a kockázatvállalási hajlandóság mérséklődésének köszönhetően a 272-273 forint körüli euró jegyzésről ismét gyengülésnek indult a forint.
2010. 05. 14. 10:21
Megosztás:

Jobbik - a korelnök olvassa előre az esküt az idei alakuló ülésen

(MTI) - A Jobbik közlése szerint a hagyományoktól eltérően idén nem a legfiatalabb képviselő, hanem az Országgyűlés korelnöke olvassa majd előre a képviselői eskü szövegét a parlament alakuló ülésén.
2010. 05. 14. 10:09
Megosztás:

Megint mélyrepülésben az európai piacok és az euró

Nőtt a vezető európai tőzsdemutatók kezdeti vesztesége a kereskedés indítása után pénteken, a kezdeti gyengülést a Wall Street előző napi lejtmenete okozta, amit részben az egyes euróövezeti országok adósságválságával kapcsolatos aggodalmak felerősödése váltott ki.
2010. 05. 14. 10:01
Megosztás:

Elakadt az S&P 500 index korrekciója

Elakadt az S&P 500 index a héten megindult emelkedése, mely az előző heti jelentős mértékű csökkenést követte. A múlt heti esés során, pláne a csütörtöki napnak köszönhetően február eleje óta nem látott szinteken is járt az index árfolyama, de végül még a pénteki napon a 61,8% Fibo szint megfogta.
2010. 05. 14. 10:00
Megosztás:

Király Júlia újabb kamatcsökkentésre lát esélyt

Lehetőséget lát a további jegybanki alapkamat-csökkentésre Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
2010. 05. 14. 09:54
Megosztás:

BÉT - Csökkenéssel kezdődött hét utolsó kereskedési napja

Szokásához híven a hazai részvénypiac is hűen követi a nemzetközi piacok irányát, így nem meglepő, hogy az amerikai és az ázsiai piacok tegnapi, illetve mai teljesítménye után csökkenéssel kezdett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 137,57 pontos csökkenéssel, 23.574,48 ponton nyitott, mely 0,58 százalékos gyengülés az előző naphoz képest.
2010. 05. 14. 09:20
Megosztás: