Gulyás József: szégyenteljes, hogy a Jobbik vezeti a nemzetbiztonsági bizottságot

Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Szégyenteljes fejleménynek nevezte Gulyás József, hogy a Jobbik vezetheti a nemzetbiztonsági bizottságot. A testület korábbi szabad demokrata tagja szerint még kijavítható ez a "pillanatnyi üzemzavar" azzal, hogy a pártok újratárgyalják a kérdést.
2010. 05. 11. 19:00
Megosztás:

Rába: 398 millió forint nettó nyereség az első negyedévben

A győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt. 398 millió forintos nettó nyereséggel zárta 2010 első negyedévét, bár a fix költségek magasabb aránya miatt 44 millió forintos üzemi veszteséget könyvelt el - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden közölt nem auditált, konszolidált jelentésből.
2010. 05. 11. 18:56
Megosztás:

Duronelly: a devizahitelesek gondjait nem a forint jelentős árfolyammozgása okozta

Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a devizahitelesek jelenlegi gondjait valójában nem a forint jelentős árfolyamkilengése okozta. A forint árfolyamgyengülése nem volt akkora még 2009 elején sem, mint amit az indokolt volna, hogy az ország gyakorlatilag pénzügyi krízisen ment át 2008 végén, 2009 elején - mutatott rá.
2010. 05. 11. 18:51
Megosztás:

Lendvai Ildikó Sólyom László fellépését kéri Vona Gábor öltözete miatt

Lendvai Ildikó arra kéri Sólyom Lászlót, figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására az Országgyűlés alakuló ülésén a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelenni kívánó jobbikos képviselőket. (MTI)
2010. 05. 11. 18:48
Megosztás:

Az elemzők szkeptikusok, Athén azonnali hitelt kér

(MTI) - Londoni elemzők szerint bizonytalan a múlt hétvégén elfogadott EU/IMF stabilizáló csomag hatása, amelyben Németország a tervek szerint 123 milliárd euróval vesz részt; sajtóértesülések szerint a görög kormány pedig már kedden kérelmezte 20 milliárd euró hitel folyósítását az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított keretből.
2010. 05. 11. 18:44
Megosztás:

Választás 2010 - Várhatóan két bizottsági elnöki és hat alelnöki posztja lesz a KDNP-nek

Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Két országgyűlési bizottságban elnöki, hat testületben pedig alelnöki posztot tölthetnek be kereszténydemokrata politikusok várhatóan az új parlamenti ciklusban - mondta el Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kedden az MTI-nek.
2010. 05. 11. 18:42
Megosztás:

Oroszország 33 százalékkal növelte búzaexportját az első negyedévben

Moszkva, 2010. május 11., kedd (MTI/Reuters) - Oroszország 33 százalékkal növelte búzaexportja a FÁK-országokon kívüli piacokra az idei első három hónapban éves szinten, miközben a baromfiimportja 67 százalékkal esett - közölte az orosz vámhatóság kedden.
2010. 05. 11. 18:39
Megosztás:

Az Egis nyeresége 18 százalékkal csökkent, de jóval a várakozások felett

Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 8,85 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2009. október 1-jén kezdődött üzleti évének első félévében, 18,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei jelentésében kedden. (MTI)
2010. 05. 11. 18:29
Megosztás:

Ne többet - hanem okosabban!

A minap hallhattuk egy milliárdos honfitársunk véleményét, miszerint a felzárkózáshoz 6-7 napos munkahét volna szükséges. A Szerzőnek, aki negyed évszázada termelési tanácsadó, merőben más a véleménye.
2010. 05. 11. 18:22
Megosztás:

A görög válság hatással lehet az amerikai bankokra

Jóllehet a görög adósságválság európai probléma, hatással lehet az amerikai bankokra, ha nem kezelik - mondta Ben Bernanke Fed-elnök kedden Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson.
2010. 05. 11. 18:22
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Észtország euróövezeti csatlakozásának támogatására készül az EU-bizottság

Brüsszel, 2010. május 11., kedd (MTI) - Az Európai Bizottság szerdán várhatóan javasolja, hogy Észtország a jövő évtől csatlakozzon az euróövezethez.
2010. 05. 11. 18:21
Megosztás:

Választás 2010 - A KDNP Latorcai Jánost jelöli a parlament alelnökének

Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Latorcai Jánost jelöli a parlament alelnökének - mondta Harrach Péter, a párt frakcióvezetője kedden az MTI kérdésére.
2010. 05. 11. 18:17
Megosztás:

BÉT - Lefelé korrigált a BUX - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 582,72 pontos, 2,44 százalékos csökkenéssel, 23.254,28 ponton zárt kedden.
2010. 05. 11. 18:14
Megosztás:

A nyugat-európai értéktőzsdéken megint úrrá lett a kétség

London, Frankfurt, Párizs, 2010. május 11., kedd (MTI) - A vezető nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen zártak kedden, elmúlt az EU és az IMF 750 milliárd eurós garanciaprogramját követő eufória.
2010. 05. 11. 18:11
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)

Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) -
2010. 05. 11. 18:11
Megosztás:

Orbán Viktor: minden faluban lesz rendőr

Orbán Viktor szerint a közbiztonságra pénzt kell fordítani, a közbiztonságra lesz pénz, mert ez mindennek az eleje; a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje közölte azt is, hamarosan az Országgyűlés elé kerül a pedagógusok védelméről szóló törvény. (MTI)
2010. 05. 11. 18:10
Megosztás:

Görög válság - Londoni elemzők: bizonytalanok a csomag hatásai

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2010. május 11., kedd (MTI) - A pánik múlt heti csúcspontjánál jóval alacsonyabb szinteken mozogtak kedden Görögország és az euróövezet többi, gyenge adósság- és költségvetési helyzetű tagállamainak törlesztéskockázati biztosítási díjai a londoni piacon, citybeli elemzők szerint azonban jóval korábban össze kellett volna állítani az EU/IMF stabilizáló csomagot, amelynek hatását bizonytalannak tartották.
2010. 05. 11. 18:09
Megosztás:

Orbán Viktor: Magyarország rendet akar

(MTI) - Magyarország rendet akar és elege van abból, hogy ahelyett, hogy az ország vezetői rendet tennének, politikai és ideológiai vitát folytatnak a parlamentben különböző témákról. Eközben pedig az élet egyre elviselhetetlenebbé válik ott, ahol a valóságos magyar mindennapok zajlanak - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke az észak-borsodi Ózdon, a nemzeti konzultáció sorozat első állomásán, ahol összegezte a közbiztonságról elhangzottakat és a tervezett feladatokat.
2010. 05. 11. 18:07
Megosztás:

Görögország gyorsulva gurul a lejtőn

Szakértői várakozások szerint gyorsult a görög bruttó hazai termék (GDP) negyedéves visszaesése az idén az első három hónapban. (MTI)
2010. 05. 11. 18:03
Megosztás:

Az első negyven csillagos híresség a berlini Sztárok sétányán

Berlin, 2010. május 11., kedd (MTI/dpa) - Mario Adorf, Götz George és Hanna Schygulla is szerepel a német filmgyártás mintegy negyven híressége között, akik csillagot kapnak a berlini Sztárok sétányán.
2010. 05. 11. 17:56
Megosztás: