Az Aegon biztosító 372 millió euró profitot ért el az I. negyedévben
(MTI) A holland Aegon biztosító és pénzügyi szolgáltató 372 millió euró adózott eredményt ért el az idén az első negyedévben az egy évvel korábbi, 173 milliós veszteséggel szemben.
Ez az igazi meglepetés! Mégsem állt le a német gazdaság
A várakozásokkal ellentétben mégsem stagnált a német gazdaság az első negyedévben, a ma reggel közzétett előzetes adatok alapján Németország hazai összterméke (GDP) 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, a szövetségi statisztikai hivatal szerdán megjelent első becslése szerint.
Nyereségről számolt be a belga KBC bank- és biztosítócsoport
A belga KBC bank- és biztosítócsoport - a magyar K&H Bank tulajdonosa - szerdán 442 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről az egy évvel korábbi, 3,6 milliárdos veszteség után.
Ázsiában is borongós a piaci hangulat
Többnyire csökkenést mutatnak az ázsiai piacok a szerdai kereskedési napon, miután a befektetők attól aggódnak, hogy a kormányzati stimulus intézkedések csökkenése okán lassulhat, esetleg leállhat a világgazdasági növekedés.
Továbbra is nyomás alatt lehetnek az európai piacok
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 harminc pont körüli gyengüléssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 húsz pont körüli visszaeséssel nyithat szerdán.
OTP - mennyország vagy pokol?
Az eurózónás mentőcsomag kiváltotta hétfői eufórikus hangulat után újra megbillentek a piacok tegnap, miután a befektetők kételkednek abban, hogy az mélyreható változást hozna az európai adósságválságban. A régióban megint a BUX volt az éllovas, ahogy hétfőn az emelkedésben, úgy tegnap a csökkenésben is. Az átlagosnál magasabb forgalom nagy részét az OTP adta, és legnagyobb esést is a bankpapír szenvedte el. Az OTP részvények ára 327 forinttal, 4,86 százalékkal 6.400 forintra esett, forgalmuk 46,1 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban.
USA piacok - A nap végére elfogyott a lendület
Hullámzó teljesítményt követően a vezető amerikai részvénypiacok a Nasdaq Composite kivételével veszteségben zártak, az előző napi, egy éve nem látott emelkedést követően.
Klasszikusok és kortársak a Belvedere árverésen
Budapest, 2010. május 12., szerda (MTI) - Klasszikus és kortárs festményeket, grafikákat kínál a Belvedere Galéria szombati aukcióján, a 188 tétel közül 36 indul egymillió forint feletti kikiáltási árról, közülük 5 festmény pedig tízmilliónál is magasabb induló összeget kapott.
Aranykorral egyesülne a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár
A Dimenzió Magánnyugdíjpénztár az Aranykorba olvadását tervezi - írja szerdai számában a Napi Gazdaság. (MTI)
Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
(MTI) - A Magyar Telekom Nyrt. nettó eredménye 16,4 milliárd forint volt az első negyedévben, 23,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a társaság bevétele 7,5 százalékkal 147,4 milliárd forintra mérséklődött 2009 azonos időszakához képest.
Jóval várt feletti eredményt jelentett az Allianz
A német Allianz biztosító szerdán 1,588 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, egy évvel korábban mindössze 29 millió euró volt az adózott eredménye.
Zombifilmet forgatnak a Beatles együttesről
John Lennon megöli Paul McCartneyt, aztán végez a többiekkel is, de zombiként mind visszatérnek, és befalatoznak rajongóik agyából - ilyesmikről szól egy új horrorkomédia a Beatles együttesről. (MTI)
A PM közzéteszi az államháztartás végleges áprilisi adatait - ELŐZETES
Budapest, 2010. május 12., szerda (MTI) - A Pénzügyminisztérium (PM) ma teszi közzé az államháztartás áprilisi részletes, önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi mérlegét.
Választás 2010 - Gyurcsány: a párttagság kikényszeríti a gyors tisztújítást
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Gyurcsány Ferenc szerint a párttagság ki fogja kényszeríteni, hogy még az önkormányzati választások előtt teljes tisztújítás legyen.
SZEMA: megdöbbentő, hogy a Jobbik vezetheti a nemzetbiztonsági bizottságot
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Megdöbbenésének adott hangot Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) elnökségi tagja az MTI-nek kedd este eljuttatott közleményében, amiért a Jobbik vezetheti a nemzetbiztonsági kabinetet.
Kedden is drágult az olaj ára
Folytatódott az olaj árfolyamának emelkedése kedden is, miután sikerült lefaragni a napközben elszenvedett veszteségét. A júniusi szállítású WTI olaj ára 24 centtel 77,04 dollárra emelkedett a Nymex kereskedésében. A tegnapi napon 1,69 dollárral 76,80 dollárra emelkedett hordónként.
RÖVIDHÍR - Választás 2010 - Gyurcsány könyvet készít röpiratából
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Gyurcsány Ferenc könyvet készít az általa írt több mint negyven oldalas elemzésből és az ahhoz érkezett véleményekről, amely néhány hét múlva meg is jelenhet.
Új csúcson zárt az arany árfolyama
A júniusi szállítású határidős arany ára új csúcsra, 1.220,30 dollárra emelkedett unciánként a keddi kereskedési napon, miután az európai 750 milliárd eurós mentőcsomag körüli bizonytalanság hatására a befektetők a biztonságosabb eszközök felé vették az irányt. A korábbi záróár csúcs 1.217,40 dolláron volt unciánként még december 3-án. A piaci szakértők szerint az árfolyam a héten tesztelheti az 1.227 dolláros ellenállási szintjét.
Választás 2010 - Csütörtökön közli a Fidesz bizottsági tisztségviselőinek nevét
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Csütörtök délután közli a Fidesz a parlamenti bizottsági tisztségviselőinek nevét, miután a párt országgyűlési képviselőcsoportja megszavazza őket - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke kedden az MTI érdeklődésére.
Hétszáz tétel a BÁV háromnapos aukcióján
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Hétszáz tétellel - ékszerekkel, festményekkel, bútorokkal, antik ezüst és iparművészeti tárgyakkal - áll elő a BÁV május 18. és 20 közötti, tavaszi aukcióján, amelynek anyagát sajtótájékoztatón mutatták be kedden.