Választás 2010 - OVI-vezető: nem szervezési mulasztás okozta a problémát
Budapest, 2010. április 12., hétfő (MTI) - Nem szervezési mulasztás okozta vasárnap, hogy egyes, az igazolással szavazóknak kijelölt szavazókörök előtt hosszú sorok kígyóztak - mondta az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője hétfőn.
Nap végére teljesen leeresztett a BÉT lufi
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mindössze 9,35 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 25.163,09 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 27,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Választás 2010 - Igazolással szavazás - HÁTTÉR
Az igazolással való szavazás egy szavazókörhöz való kötése garanciális elemként került be a 2007-es törvénymódosításba, ám ez az intézmény - a többi garanciális elem mellett már - feleslegesen nehezíti a választási szervek munkáját az MTI által megkérdezett választási szakértők szerint.
Választás 2010 - A Le Monde a jobboldali győzelemről, a Jobbik és az LMP előretöréséről
Párizs, 2010. április 12., hétfő (MTI) - A már az első fordulóban megszerzett jobboldali abszolút többséget, a nacionalista tendenciák megerősödését tükröző szélsőjobboldali előretörést és az LMP váratlan sikerét hangsúlyozta a magyarországi országgyűlési választások kapcsán hétfőn délután megjelent számában a Le Monde.
Választás 2010 - Az MSZP számít az LMP-s és az MDF-es szavazatokra a második fordulóban
Budapest, 2010. április 12., hétfő (MTI) - Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó a hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra, minden megoldásra nyitottak és minden típusú megegyezésre készek.
Szigeti Péter még nem döntött arról, lemond-e
(MTI) - Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke még nem döntötte el, lemond-e posztjáról, vagy a helyén marad.
100 dollárral ejtette az arany célárát a Goldman Sachs
A Goldman Sachs a reálkamatok emelkedésére hivatkozva az unciánkénti 1.265 dollárról 1.165 szállította le hétfőn az arany 2010 évi árával kapcsolatos várakozásait, de úgy ítélte meg hogy a nemesfém ára a jövő évben rekord magasságokba emelkedik majd. (MTI)
265 forintos eurót hozott a választások első fordulója
A forint a térségbeli trendhez igazodva erősödött hétfőn, a várakozásoknak megfelelő választási eredmény nem befolyásolta árfolyamát: az eurót hétfőn délután fél öt előtt 265,06 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 266,67 forint után.
Political Capital - 12 egyéni mandátum elvesztésével is kétharmados többséget szerezhet a Fidesz
Megszerzi a kétharmados parlamenti többséget a Fidesz, ha legfeljebb 9 egyéni választókerületben veszít a választás második fordulójában, sőt a párt akár 12 egyéni mandátum elbukásával is alkotmányozó többségre tehet szert - derül ki a Political Capital vizsgálatából.
Választás 2010 - Orbán a hét közepéig gondolkozik, vitázik-e Mesterházyval
Budapest, 2010. április 12., hétfő (MTI) - Orbán Viktor még gondolkozik azon, hogy vitázzon-e Mesterházy Attilával; a Fidesz elnöke azt mondta: most minden erejét az köti le, hogy minél nagyobb egység jöjjön létre a parlamentben.
Választás 2010 - Orbán: a második forduló az egységről szól
Budapest, 2010. április 12., hétfő (MTI) - Orbán Viktor szerint az országgyűlési választás első fordulója az irányról szólt, arról, hogy legyen-e változás, a második forduló pedig az egységről. A Fidesz elnöke budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján hétfőn azt mondta: minél nagyobb az egység, annál nagyobb és gyorsabb a kilábalás.
Orbán - két hét alatt rendet teszünk
(MTI) - Orbán Viktor azt ígérte, hogy kormányon két hét alatt rendet tesznek az ország olyan pontjain, amelyek "ma még reménytelennek tűnnek".
Minimális emelkedés az USA-ban - 11.000 pont fölött a Dow index
Erősödéssel indítottak a vezető amerikai részvénypiacok hétfőn, miután mérséklődtek a görög államadóssággal kapcsolatos aggodalmak az eurózóna pénzügyminisztereinek vasárnap jóváhagyott segélycsomag-tervére. A DJIA index 11.000 pont fölé emelkedett
Vezető szocialista politikusok is veszítettek az első fordulóban
Több olyan vezető szocialista politikus van, akinek a választókörzetéből a rivális fideszes politikus már első körben bejutott a parlamentbe. Akadnak olyanok is, akiket nemcsak a Fidesz, de a Jobbik képviselője is megelőzött. (MTI)
Jávor Benedek: az LMP nem a nagypártok számára akar mandátumokat biztosítani
Az LMP jelöltjei nem készülnek visszalépésre egyik választókerületben sem - erősítette meg az MTI korábbi hírét Jávor Benedek szóvivő. Ugyanezt mondta hétfői sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka, az országos választmány tagja, aki hozzátette: nem befolyásolják választóikat abban, hogy kire szavazzanak azokban a körzetekben, ahol már nincs LMP-s jelölt. (MTI)
Orbán adócsökkentésben, a korrupció visszaszorításában gondolkozik
A Fidesz-kormány első gazdaságpolitikai lépései közé az adócsökkentés, a bürokrácia ellen indított "átfogó támadás", a korrupció visszaszorítása és az államreform tartozik - közölte Orbán Viktor budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján hétfőn. Leszögezte: a középpontban nem a megszorítás, hanem a gazdasági növekedés beindítása áll. (MTI)
Brüsszel nem tud 80 milliárd eurós görög hiteltervről
Spekulációnak nevezte az Európai Bizottság szóvivője hétfőn azt a görög sajtóértesülést, hogy az Európai Unió közös pénzt használó tagországainak friss megállapodása alapján Görögország három év alatt összesen 80 milliárd eurónyi hitelhez juthat szükség esetén. (MTI)
Történelmi mélyponton az európai lízingpiac
A válság megtépázta az európai lízingpiacot is: a Leaseurope szakmai szervezet adatai szerint a tavaly újonnan kötött lízingszerződések értéke 28 százalékkal 216 milliárd euróra csökkent, ami a legnagyobb visszaesés az adatrögzítés kezdete, 1994 óta.
Választás 2010 - Területi listás mandátumok
Budapest, 2010. április 12., hétfő (MTI) - Érvényes volt a vasárnapi választás a húsz területi listás választókerületben, ezért második fordulót már nem kell tartani. A Fidesz-KDNP 87 területi listás mandátumot szerzett, az MSZP 28-at, a Jobbik 26-ot, a Lehet Más a Politika pedig 5-öt.
A Moody's a költségvetési konszolidáció folytatására figyelmeztet
A következő magyar kormánynak folytatnia kell a költségvetési konszolidációt - mondta a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő vezető elemzője hétfőn a Reutersnek. (MTI)