Merre megy a BUX index?
Igazán erősen kezdett a piac tegnap, mondhatni felülteljesítő volt az emelkedésben, ebben közrejátszott a papírforma szerinti választási eredmény, amelyből stabil kormányzásra lehet számítani. A magyar piac a kereskedés első két órájában még felülteljesítő volt, ebben szerepet játszhatott a vártnak megfelelő választási eredmény, ami kényelmes kormányzást biztosít a Fidesz számára, később azonban a BUX igazodott a nemzetközi trendhez. A reggeli piaci optimizmusban szerepet játszott az is, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek még vasárnap megállapodtak a Görögországnak szükség esetén nyújtandó pénzügyi támogatás technikai feltételeiben. Hogy merre megyünk tovább? A technikai elemzés segítségével megmondjuk.
OTP - Valahogy már nem akar felfelé menni
Az optimista nyitás után hamar elfáradt tegnap a piac, nap közben negatív tartományban is járt a BUX, végül gyakorlatilag nullában zárt. Az OTP részvények ára 72 forinttal, 1,0 százalékkal 7.240 forintra nőtt, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki. Nézzük meg, mire számíthatunk a bankpapírtól a folytatásban.
Orosz sajtókommentárok a magyar választásokról
A magyarországi választásokról az orosz sajtóban kedden megjelent kommentárok egybehangzóan azt emelik ki, hogy a parlamentbe bevonult a szélsőjobboldal, s hogy az eddig kormányzó szocialisták súlyos vereségében jelentős szerepük volt a gazdasági problémáknak. (MTI)
USA - Emelkedhet a februári deficit
A februári amerikai külkereskedelmi mérlegről közöl adatot ma 14.30-kor az amerikai kereskedelmi minisztérium. A várakozások szerint februárban növekedhet a deficit az emelkedő importnak köszönhetően, mely viszont arra lenne bizonyíték, hogy továbbra is bővül a gazdaság.
Kivétel nélkül veszteségben az ázsiai piacok
Csökkenést mutatnak az ázsiai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, annak ellenére, hogy a globális gazdasági hírek támogathatnák az emelkedést. A visszaesés oka az Alcoa negyedéves eredményében keresendő, mely ugyan a vártnál kisebb veszteségről számolt be, ugyanakkor az értékesítése elmaradt az elemzői becslésektől.
Egymásra mutogat a Fidesz és az MSZP az igazolással szavazók ügyében
(MTI) - Szijjártó Péter szerint nevetséges felvetés, csúnya és megalapozatlan vád a szocialisták részéről, hogy a Fidesz központilag szervezett volna átjelentkező jobboldali szavazókat vasárnap. Mesterházy Attila szerint az ezzel összefüggésben az MSZP-ről tett kijelentéséért a bíróságon kellene felelnie a Fidesz szóvivőjének.
11.000 pont felett zárt a Dow index - 18 hónapot kellett erre várni
Csaknem tizenkilenc hónapja először zárt 11 ezer pont felett az amerikai tőzsde egyik irányadó mutatója, a Dow Jones hétfőn, mert a jó vállalati negyedéves gyorsjelentésekkel kapcsolatos várakozások pénzügyi, energetikai és ipari részvények vásárlására sarkallták a befektetőket.
Caplovic szerint Szlovákia elutasítja a magyarok kettős állampolgárságát
Szlovákia el fogja utasítani a kisebbségi magyarok kettős állampolgárságát - állítja Dusan Caplovic, a kisebbségi ügyekért felelős szlovák kormányfő-helyettes abban az interjúban, amelyet a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági lap közölt kedden. (MTI)
Nem fizet osztalékot a Mol
Nem fizet osztalékot az eredményből a Mol csoport a tavalyi év után a tulajdonosainak az igazgatóság és a felügyelő bizottság javaslata szerint, hanem az eredménytartalékba helyezi - tartalmazza az április 29-i közgyűlési dokumentum, amely a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjára hétfőn este került fel.
Az Allianz és a Chartis Europe biztosítja a HungaroControlt
(MTI) - A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. által a saját felelősségbiztosítására kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést az Allianz Hungária Biztosító Zrt. és a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepének közös ajánlata nyerte nettó 1,4 millió dollárral - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. (MTI)
Jól indult a jelentési szezon - Jelentősen csökkent az Alcoa vesztesége
Megkezdődött az amerikai első negyedéves gyorsjelentési szezon azzal, hogy tegnap piaczárás után szokás szerint elsőként közzétette eredményét a legnagyobb amerikai alumíniumipari cég, az Alcoa.
RÖVIDHÍR - Választás 2010 - ADL: aki a Jobbikra szavazott, a gyűlöletre szavazott
Washington, 2010. április 12., hétfő (MTI) - Aki a Jobbikra szavazott, a gyűlöletre szavazott - foglalt állást hétfőn a Rágalmazásellenes Liga (ADL) amerikai zsidó jogvédő szervezet, mély aggodalmát fejezve ki a Jobbik választási sikere miatt.
Estére is kitart a 265 forintos euró árfolyam
Erősödött a forint hétfő este a péntek késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon. (MTI)
Változás a Mol igazgatóságában
A Mol Nyrt. tájékoztatása szerint az igazgatóságának három tagja, Akar László, Kamarás Miklós és Kemenes Ernő lemondási szándékát jelezte a testületnek, amely az április 29-én tartandó éves rendes közgyűlés végeztével válik hatályossá - olvasható a BÉT honlapján.
Választás 2010 - az osztrák parlamenti pártok gratuláltak a Fidesz győzelméhez
Bécs, 2010. április 12., hétfő (MTI/APA/dpa) - A legtöbb osztrák parlamenti párt üdvözölte hétfőn a magyarországi parlamenti választások kimenetelét.
Drámai mértékben csökkent az amerikai költségvetési hiány
Az amerikai költségvetésben 65,39 milliárd dollár deficit alakult ki márciusban - közölte az amerikai pénzügyminisztérium hétfőn. Ugyan a hiány mértéke meghaladta a szakértők által várt 62 milliárd dollárt, de jóval elmarad az egy évvel korábbi 191,59 milliárd dollár deficittől.
Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt két órával
New York, 2010. április 12., hétfő (MTI/Reuters) - Pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn a kereskedés leállítása előtt két órával, miután mérséklődtek a görög államadóssággal kapcsolatos aggodalmak az eurózóna pénzügyminisztereinek vasárnap jóváhagyott segélycsomag-tervére.
Kétmilliárdos szennyvízberuházás indult Mezőladányban és térségében
Nyíregyháza, 2010. április 12., hétfő (MTI) - Mintegy 1,7 milliárd forint összköltségű szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházás valósul meg Felső-Szabolcs három településén - közölte a közműprojekt menedzseri feladatait ellátó társaság az MTI-vel.
LMP - fegyelmi eljárás Faith Balázs ellen
(MTI) - A Lehet Más a Politika (LMP) fegyelmi eljárást indított Faith Balázzsal, a párt egyéni képviselőjelöltjével szemben, aki a vádak szerint annak ellenére nyert egy roma származású egyetemisták számára kiírt pályázaton, hogy valójában nem roma. A párt arra kérte az Országos Választási Bizottságot, hogy a Faith Balázsra leadott töredékszavazatokat ne vegyék figyelembe az LMP-nek járó parlamenti mandátumok megállapítása során.
A lengyel monetáris tanács április 20-án ülésezik
A lengyel központi bank kamatalakító monetáris tanácsa április 20-án tartja soron következő ülését, az eredeti terveknek megfelelően - jelentette be a lengyel jegybank hétfőn. (MTI)