Megint tapossák az eurót a görögök miatt
Folytatódik az euró árfolyamának esése a dollárral szemben, az európai kereskedés során reggel az eurót 1,3580 dolláron jegyezték a tegnap esti amerikai kereskedésben jegyzett 1,3679 dollár után.
Hétfőig kell megsemmisíteni a le nem adott ajánlószelvényeket
Azoknak a pártoknak, amelyek nyilvántartásba vetették magukat az áprilisi országgyűlési választásra, de mégsem tudták összegyűjteni a választókerületenként szükséges 750 ajánlást, hétfőn 16 óráig kell megsemmisíteniük az ajánlószelvényeket. (MTI)
Nem állt le a várdai biogáz-üzem építése
A szóbeszéd ellenére nem állt le a várdai biogáz-üzem építése, csak a téli hónapokban szünetelt a munka - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap a várdai polgármester tájékoztatása nyomán. (MTI)
Továbbra is a bankszektorból merít erőt az európai részvénypiac
Továbbra is a bankszektor vezetésével emelkednek az európai piacok, pláne azután, hogy a brit Lloyds bejelentése szerint 2010-ben újra nyereséges lehet.
Tartja tegnapi szintjét a forint
A forint őrzi a hét elején elért árfolyamnyereségét: péntek délelőtt tíz óra után az eurót 262,27 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 261,68 forint után.
Oszkó - Az nem baj, ha a reformok miatt emelkedik a hiánycél
A strukturális reformok megindítása miatt emelkedő hiánycél önmagában nem okoz hitelességi kockázatokat Oszkó Péter szerint, aki azonban óva inti attól a következő kormányt, hogy kampánycélok érdekében áldozza fel a költségvetési egyenleget.
A lengyeleknél már márciusban tetőzik a munkanélküliség
Lengyelországban a márciusi 13 százalék körüli szinttel tetőzik a munkanélküliség, ami ezután már csökken - jelentette ki a lengyel munkaügyi miniszterhelyettes pénteken. (MTI)
Nem akar fékeződni a BUX száguldása
Folytatódik a jó hangulat a hazai parketten, úgy tűnik, hogy a szerdai korrekció elég volt ahhoz, hogy tovább nyargaljon a piac. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,07 pontos emelkedéssel, 24.093,08 ponton nyitott pénteken, mely 0,39 százalékos erősödés a csütörtöki záróárhoz képest.
Januárban 6,1 százalékkal nőttek a reálkeresetek
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első hónapjában 6,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 12,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - olvasható a KSH jelentésében.
A várt emelkedés helyett stagnáltak a termelői árak Németországban
Németországban stagnáltak a termelői árak februárban, míg januárban 0,8 százalékos emelkedést mértek. Éves szinten az áresés mértéke februárban 2,9 százalékos volt a januári 3,9 százalékos visszaesés után - közölte a német statisztikai hivatal.
Mérsékelten erősödő nyitást várnak Európában
Az európai tőzsdéktől az amerikai és ázsiai példát követő erősödő nyitást várnak pénteken a gazdasági fellendülésbe vetett bizalom javulásának köszönhetően erősödő befektetői aktivitás miatt. (MTI)
MNB - megindult az elsődleges piaci jelzáloglevél-vásárlás
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) első alkalommal vásárolt az elsődleges piacon jelzáloglevelet meghirdetett jelzáloglevél-vásárlási programja keretében: az FHB Jelzálogbank március 11-i aukcióján nyilvánosan forgalomba hozott FJ15NF01 jelzáloglevél sorozat második részletéből mintegy 3,059 milliárd forint névértékű jelzáloglevelet vásárolt 8,18 százalékos átlagos hozam mellett - tette közzé az MNB honlapján.
MOL részvény: aggodalomra nincs ok
A tegnapi nap végére a MOL részvénye is a pozitív tartományba lendült át, az olajcég árfolyama 135 forinttal, 0,67 százalékkal 20.280 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban. A várható folytatást a technikai elemzés eszközeivel követjük.
MVH - hétfőig meghosszabbított monitoring adatszolgáltatási határidő
Hétfőig lehet szolgáltatni az érintettek gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések kapcsán a 2010. évi monitoring adatokat - derül ki a Mezőgazdazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) közleményéből, amelyet a hivatal honlapján tett közzé. (MTI)
Ma már újra erősödnek az ázsiai piacok
A tegnapi megingás után mára újra emelkedést mutattak az ázsiai részvénypiacok, köszönhetően a tegnap közzétett amerikai heti munkanélküliségi adatoknak, valamit a stagnáló inflációnak köszönhetően, hiszen így továbbra is biztosítva tűnik az expanzív politika folytatása, mely növekvő fogyasztást eredményezhet. Az amerikai gazdaság erősödésére utalt a Philadephia régió feldolgozóipari aktivitásának javulása is.
OTP - Mérséklődik a részvény ereje
A tegnapi kereskedési napon az OTP részvények ára 155 forinttal, 2,33 százalékkal 6.810 forintra nőtt, forgalmuk 16,0 milliárd forintot tett ki. A várható folytatást a technikai elemzés eszközeivel analizáljuk.
Már csak néhány óráig lehet szelvényeket gyűjteni
Már csak néhány órájuk van a pártoknak és a független jelölteknek arra, hogy szelvényeket gyűjtsenek és jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési képviselő-választásra. A határidő délután négy óra. (MTI)
Módosulnak az építési közbeszerzések szabályai
Az építési beruházások első kifizetési szakaszában a fedezetkezelő nem vizsgálhatja azt, hogy a fővállalkozó kifizette-e az alvállalkozóit, illetve ha a kivitelezésre projekttársaság jön létre, akkor nem kötelező a fedezetkezelő alkalmazása - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján olvasható. (MTI)
Hamarosan elkészülhet a Malév konszolidációs terve
Az immár többségi állami tulajdonban lévő Malév konszolidációs tervét várhatóan hamarosan benyújtja az EU-nak a magyar kormány; a cég új igazgatósága pedig ezekben a napokban tekinti át a légitársaság pénzügyi helyzetét - válaszolta Zicherman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője az MTI kérdéseire.
APEH - Ha nincs számviteli beszámoló, akor adószám nélkül maradhat a vállalkozás
Súlyos következményekkel számolhat, aki nem nyújtja be a számviteli beszámolót, az idén ugyanis már valamennyi mulasztó cég esetén alkalmazni kell az adószám-felfüggesztést - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból. (MTI)