Fidesz - a nemzeti ügyek kormánya nem hagyja magára a településeket
A Fidesz szerint az MSZP-kormány az elmúlt nyolc évben tönkretette az önkormányzatokat, a nemzeti ügyek kormánya azonban nem hagyja magára a magyar településeket és a vidéki embereket. (MTI)
A MABISZ új főtitkára áprilistól Molnos Dániel
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) március 19-én megtartott éves rendes közgyűlése a nyugdíjba vonuló Trunkó Barnabás főtitkár helyére Molnos Dánielt választotta, az elnök továbbra is Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója maradt - közölte a szövetség az MTI-vel hétfőn.
A nagy emelkedés után jöhet egy kis korrekció!
Miután még március elején sikeresen ki tudott törni a zászló alakzatból közel 20%-ot tudott emelkedni a részvények jegyzése. A pénteki kereskedés során a negatív hangulatnak köszönhetően sikerült némi megtorpanást produkálni, valamint hosszú idő után egyetlen piros gyertyát.
100 új munkahely a GE oroszlányi víztisztító gyárában
A General Electric fejleszti oroszlányi üzemét, és 2010 végéig 100 fővel növeli az 500 embert foglalkoztató üzem létszámát - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
Matolcsy - a Fidesz 3 alatt csökkentené radikálisan az adót
A Fidesz az "igazi, nagy, radikális" adócsökkentést 2011. január 1-től három év alatt hajtaná végre - derült ki Matolcsy György Hír TV-nek adott vasárnapi nyilatkozatából. A gazdaságpolitikus szerint az idei államháztartási hiányt 4,5-6,5 százalék közötti sávba érdemes "kormányozni". (MTI)
Nem maradhat ki az emelkedésből a Home Depot sem!
Nagyon szép 38%-os negyedéves emelkedésen van a túl a részvények árfolyama, valamint az elmúlt időszakban is közel 6%-os emelkedésen ment keresztül.
Soproni ajánlószelvény-ügyben nyomoznak
Nyomozza a megyei rendőrség, hogy adott-e le hamisított ajánlószelvényeket az egyik politikai erő soproni egyéni képviselőjelöltje. (MTI)
Kezd magára találni a Nokia!
Sorra kapja a felminősítéseket. Nagyon fontos, hogy a piac ilyenkor nagyobb figyelmet szentel ezeknek a vállalatoknak, miután szektortársuk a Palm Inc egyre nagyobb mértékben kezd kiesni a versenyből. Ezek alapján, azon vállalatok, mint a Nokia, Motorola sikeresen nagyon piaci szegmenst tudott meghódítani.
Rekord értékesítés mellett 68 százalékkal zuhant a Skoda profitja
Tavaly 68 százalékkal 3,46 milliárd koronára (135 millió euróra) csökkent a Skoda adózott eredménye a válság miatt. (MTI)
Nincs Wall Street-i bank a világ 100 legetikusabb vállalata közt
Fogyasztóitermék-gyártó és ipari cégek uralják a világ 100 legetikusabb nagyvállalatának listáját, melyen egyetlen amerikai bank sem szerepel már második éve. (MTI)
200 napos mozgónál a Pfizer!
Már bőven a 20 és 50 napos mozgóátlag alatt tartózkodik a részvények árfolyama. Az egyetlen támaszt a napokban a 200 napos mozgóátlag jelentheti. Erős ellenállás már a 20 napos mozgóátlag.
A dél-koreai Kia után az indiai RECC veszi célba Szlovákiát
Szlovákiában kíván üzemet építeni az elektromos meghajtású autókat gyártó indiai Reva Electric Car Company (RECC) - írta hétfői számában a Hospodarske Noviny című cseh lap. (MTI)
Görög adósságválság - Barroso szerint az eurózóna stabilitása a tét
Az Európai Unió küszöbön álló csúcsértekezletén az állam- és kormányfőknek dönteniük kell arról, hogy miként foglalkoznak a görög adósságválsággal, ellenkező esetben az euróövezet stabilitása kerül veszélybe - jelentette ki hétfőn, a német Handelsblatt című lapnak adott nyilatkozatában az Európai Bizottság elnöke. (MTI)
Görögországnak április végéig nincs szüksége hitelre
Görögországnak április végéig nem kell felvennie hitelt a pénzpiacokon - mondta az athéni kormány pénzügyminiszter-helyettese egy tévéinterjúban. (MTI)
Stagnáló gazdaságra számít idén az Ecostat
Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz - mondta Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója, az intézet hétfői tájékoztatóján. (MTI)
Megtorpant Ford emelkedése!
A pénteki hangulat letörés a piacokon a Fordot, mint az egyik legjobban túlvett részvényt csúnyán eladták az egész napos kereskedés végén. Több mint 3%-os zuhanást szenvedtek el a részvényeket tartó befektetők.
Itt a vég (Palm)!
Nincs az az Isteni, ami meg tudná menteni a vállalatot a csőd bejelentésétől. Egyetlen esélye, ha megvásárolja egy olyan konkurens cég, mely megengedhet magának ilyen kiadásokat. A legnagyobb problémája a vállalatnak, hogy az okos telefonok piacára specializálódott, mégis tönkreverik a konkurens mobilgyártó vállalatok
Biztonságosabb hitelezni Buffett-nak, mint az USA-nak?
A kötvénypiac szerint Waren Buffett cégének biztonságosabb hitelezni, mint magának az USA-nak. A Buffett által felügyelt Berkshire Hathaway Inc. februárban kibocsátott két éves futamidejű kötvényének hozama március 18-án 3.5 bázisponttal alacsonyabb volt, mint a hasonló lejáratú állampapíré - közölte a Bloomberg.
MSZP - a Fidesz nem kínál felelős programot
Gy. Németh Erzsébet szocialista országgyűlési képviselő szerint a Fidesz nem kínál józan, felelős programot, hanem elsősorban tetszeni akar Magyarországnak. (MTI)
Minden harmadik német kitenné Görögországot az eurózónából
A németeknek csaknem a harmada az euróövezeten kívül szeretné látni Görögországot, legalábbis addig, amíg a görög kormány rendbe nem teszi pénzügyeit - egyebek mellett ez derül ki a Financial Times hétfőn ismertetett nemzetközi felméréséből. (MTI)