Már mérséklődik a görög költségvetési hiány
A görög kormány által több lépcsőben hatályba léptetett megszorító intézkedések hatására 77 százalékkal csökkent a költségvetés hiánya az idei első két hónapban az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)
Elektromos változat is lesz a Fiat 500-ból
A tavaly nyár óta a Fiat-csoporthoz tartozó Chrysler a tervek szerint 2012-ben piacra dobja a Fiat 500-as elektromos változatát - jelentette be hétfőn az amerikai autógyár. (MTI)
OTP - Visszafizetve az állami hitel
Az OTP Nyrt. tájékoztatása szerint a Magyar Állam és az OTP Bank között 2009.
március 26-án létrejött kölcsönszerződés alapján két részletben folyósított, összesen 1,4 milliárd eurónyi hitel fennmaradó, 700 millió eurónak megfelelő részét 2010. március 19-én visszafizette - olvasható a BÉT honlapján.
Újabb határozatokban mondta ki az MSZP jogsértését az OVB
Újabb három határozatban mondta ki az MSZP jogsértését az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén amiatt, hogy a Narancsvidék című kiadványán a párt nem tüntetett fel impresszumot. (MTI)
Megszületett az egyezség az MDF fővárosi listájáról
(MTI) - Megszületett az egyezség hétfő koradélutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról.
Londonban is törik a fejüket a görög válság megoldásán
Az Európai Valutaalap (EMF) létrehozása végtelenségbe nyúló, ráadásul az euróövezet szempontjából megalázó módja lenne Görögország és a hozzá hasonló súlyos közfinanszírozási helyzetbe került valutauniós országok megsegítésének, a Magyarországnak és több más kelet-európai országnak nyújtott uniós fizetésimérleg-támogatás kiterjesztése azonban járható útnak bizonyulhatna - áll a közelgő EU-csúcs előtt megjelent londoni elemzésekben. (MTI)
Fidesz: százezer ajánlószelvény a kilenc Hajdú-bihari jelöltnek
(MTI) - Több mint százezer ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz kilenc jelöltje Hajdú-Bihar megyében, ami azt mutatja, hogy itt még az országos átlagot is meghaladja a párt támogatottsága - mondta Rácz Róbert, a párt regionális igazgatója Debrecenben sajtótájékoztatón hétfőn.
Törvényt sértett a Salgótarjáni Városi Televízió
(MTI) - A Salgótarjáni Városi Televízió egyik műsora megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló, és ezzel együtt a választási eljárásról szóló törvényt - olvasható a salgótarjáni Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) honlapján. A bizottság eltiltotta a televíziót a további jogszabálysértéstől.
Erősödtek a biztosítók az egészségügyi reformtörvény elfogadásával
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2010. március 22., hétfő (MTI) - Erősödtek hétfőn az amerikai biztosítók, miután a washingtoni kongresszus előző éjszaka elfogadta a történelmi jelentőségű egészségügyi reformtörvényt.
Orbán - jelentősen megújítjuk Magyarországot
Orbán Viktor szerint a Fidesz az az erő, amely képes politikai formát adni annak a mélyreható változásnak, amelyre Magyarország készül. (MTI)
Felejtse el a részvényeket! Itt van helyette a kávé
A Soft Commodity-k többsége eléggé sokat visszaadtak az emelkedésükből az elmúlt másfél-két hónap során. Kávé, kakaó, gyapot, valamint a cukor is nagyon komoly árfolyamzuhanáson ment keresztül a korábbi emelkedéseket követően. A cukor továbbra is zuhan, mint a kő, míg a gyapot most igyekszik vetekedni a gravitációval szemben. Nézzük meg kicsit közelebbről a kávé alakulását.
Választás 2010 - Nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP közös országos listáját
Budapest, 2010. március 22., hétfő (MTI) - Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP közös országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra: a listát Orbán Viktor, a párt elnöke vezeti.
Kis- és középvállalkozói mesterképzés a BGF-en
Budapest, 2010. március 22., hétfő (MTI) - Virtuális Kampusz néven közös online vállalkozásmenedzsment mesterképzést hoz létre négy nyugat-európai felsőoktatási intézmény és a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF). Az összeállított digitális tananyag 2007 óta készült, a projekt záró rendezvénye hétfőn volt - közölte az intézmény az MTI-vel.
Számoljon el a kormány a kvótákkal!
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a széndioxid CER kvóták további értékesítésével és kezdjen vizsgálatot az ügyben annak kiderítésére, valóban Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól a kvótákat megvásárló Hungarian Energy Power Kft. volt-e az ideális vevő - mondta Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának fideszes elnöke keddi sajtótájékoztatóján. (MTI)
Svájci frank hitelesek: sírhattok!
A svájci frank hajszálnyira történelmi árfolyam rekordja, 1,4300 közelébe erősödött az euróval szemben.
Választás2010 - Bokros: listát állított az MDF Baranyában
Pécs, 2010. március 22., hétfő (MTI) - Bokros Lajos szerint nem sikerült a nagyok "rablási kísérlete", az MDF miniszterelnök-jelöltje ezt annak kapcsán jelentette ki hétfőn Pécsett, hogy az MDF Baranyában hétből három választókörzetben összegyűjtötte a szükséges 750 ajánlószelvényt.
Választás 2010 - Az MSZDP-nek négy területi listája lehet
Budapest, 2010. március 22., hétfő (MTI) - A Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP) négy területi választókerületben van meg a szükséges számú jelöltje ahhoz, hogy területi listát tudjon állítani, azaz a jelenlegi adatok szerint nem állíthat országos listát - derül ki az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő délutáni adataiból.
Választás 2010 - A Civil Mozgalomnak 9 területi listája lehet
Budapest, 2010. március 22., hétfő (MTI) - A Civil Mozgalomnak (CM) kilenc területi választókerületben van meg a szükséges számú jelöltje ahhoz, hogy területi listát tudjon állítani - derül ki az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő délutáni adataiból.
Felavatták a Dunarét Kft. faddi hűtőházát
Fadd, 2010. március 22., hétfő (MTI) - Elkészült a natúr gyümölcsleveket gyártó faddi Dunarét Kft. hűtőháza, amelyet ünnepélyes külsőségek között hétfőn Varga Zoltán önkormányzati miniszter avatott fel.
Izraeli repülők - Szabó Vilmos külügyi államtitkár képviseli a tárcát a honvédelmi bizottság ülésén
Budapest, 2010. március 23., kedd (MTI) - Szabó Vilmos külügyi államtitkár képviseli a tárcát az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi rendkívüli ülésén - közölte az MTI megkeresésére Balogh Dénes, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője hétfőn. A bizottság a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülőgépek ügye miatt tart ülést.