Választás 2010 - Az LMP Somogy minden választókerületében állít egyéni jelöltet
Kaposvár, 2010. február 17., szerda (MTI) - Somogy megye minden választókerületében állít egyéni jelöltet a Lehet Más a Politika (LMP) az áprilisi országgyűlési választásra - közölte az MTI-vel szerdán a párt megyei koordinátora.
Mi nem kaptunk a fertőzött sajtból
Nem szállítottak Magyarországra listeria fertőzött sajtot - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) szerdán az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó riasztórendszere (RASFF) jelentése alapján. (MTI)
Russel: az erő veled van
Az index relatív erejét mutatja, hogy már most a február eleji csúcsa fölé jutott, az átlagnál erőteljesebb emelkedéssel.
255 forintos eurót is rebesgetnek
A térségbeli devizák mérsékelt erősödésére számít a piac: az eurót szerdán délelőtt háromnegyed tízkor 270,67 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délután fél ötkor tartott 272,00 forintos jegyzés után. (MTI)
Olaj: egyértelmű irány nékül
Tegnap ugyan szépen mozgott felfelé az olaj jegyzése, de továbbra is 70-80 dollár közé van szorulva.
Napi Körkép
A múlt hét végi felfele rendeződés meghozta gyümölcsét az amerikai piacokon és szép kitöréssel kezdték a hetet a hétfői szünnap után.
Merre mozdul az S&P500? Technikai elemzés
Merre mozdul az S&P500 index? (Solar Capital)
Megbüntették a spanyol indexet
Ezen bizony nincs mit szépíteni. Az idei év egy alacsonyabb középtávú csúcsponttal indult (elnyúlva 50 dollár alatt), majd letörés és eddig 20% esés. (Solar Capital)
Ismét a bikák tombolnak Európában
Erősödéssel nyitottak szerdán a nyugat-európai tőzsdék, követve az amerikai és ázsiai tőzsdéket, amelyek a javuló gazdasági kilátások és az eurózóna pénzügyi stabilitásával szemben enyhülő aggodalmak hatására emelkedtek. (MTI)
BUX: 21.366,29 pont, +0,75 százalék a nyitáskor
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,52 pontos emelkedéssel, 21.366,29 ponton nyitott szerdán.
RÖVIDHÍR - Csökkent az építőipar teljesítménye 2009-ben
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Az építőipari termelés volumene tavaly decemberben mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 6,2 százalékkal csökkent a 2008. decemberihez képest, a 2009-es év egészében 4,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
BÉT - Nyitásban nyereséget várnak a BÉT-en
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Nyitásban nyereséget várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
Mi lesz veled MOL részvény?
Elemzésünkben a technikai analízis eszköztárát alkalmazzuk az olajipari részvény várható árfolyam alakulásának előrejelzéséhez.
Tőzsde - Erősödő nyitás várható Európában
London, Frankfurt, Párizs, 2010. február 17., szerda (MTI/AP/Reuters/Dow Jones) - Erősödő indexeket várnak a szakértők az európai tőzsdék nyitásakor, köszönhetően a javuló gazdasági kilátásoknak és a görög költségvetési hiány miatt az eurózónával szemben kialakult bizalmatlanság csillapodásának.
Görögország = Lehman Brothers ?
Murphy törvényei szerint, ami elromolhat, az el is romlik. Ehhez még annyit lehetne hozzátenni, hogy a romlás általában nem istencsapása, hanem emberi erők és szándékok következménye. (Mészáros György - MTI)
Tőzsde - Erőteljes nyereségek az ázsiai tőzsdéken
Tokió, 2010. február 17., szerda (MTI/AP/DowJones/Reuters/Kyodo) - Az egy százalékot meghaladó keddi amerikai és európai tőzsdei erősödések láttán az ázsiai piacok is lendületre tettek szert, és erőteljes index nyereségeket értek el szerdán.
Csalóka az OTP! Hiányzik a forgalom a bikához
Mai technikai elemzésünkben az OTP részvényének várható árfolyam alakulását vizsgáljuk meg.
Ma délutánig lehet betekinteni a névjegyzékbe
Ma 16 óráig lehet betekinteni az áprilisi országgyűlési választásra készített névjegyzékekbe; a választásra jogosultak lajstromából való kihagyás vagy éppen az abba való jogosulatlan felvétel miatt a települési jegyzőnél lehet kifogást benyújtani. (MTI)
Devizapiac - Csekély árfolyam mozgás várható a térségbeli devizáknál
London, 2010. február 17., szerda (MTI/Dow Jones) - Az eurót 271,35 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben szerdán reggel röviddel hét óra előtt a kedd késő esti 270,46 forint után.
Százmillió forint támogatást kapott a CEVA-Phylaxia
Százmillió forinttal támogatta a CEVA-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. új bakteriológiai vakcinatermelő üzemének beruházását a költségvetés a Beruházás-ösztönzési Célelőirányzatból - derül ki a Gazdasági Közlönyből. (MTI)