OTP részvény elemzés - borotvaélen táncol

Mai elemzésünkben az OTP részvény várható árfolyam alakulását tekintjük át.
2010. 08. 16. 08:21
Megosztás:

Kismértékű emelkedéssel indulhat Európa

Kismértékű elmozdulással indulhatnak felfelé az európai piacok a hétfői kereskedési napon, miután az olaj és fém árak emelkedése némiképp ellensúlyozni tudja a globális gazdasági helyreállással kapcsolatos amerikai és ázsiai aggodalmakat. Az ázsiai piacok kezdetben egységesen veszteséget mutattak, miután a japán gazdaság szinte stagnált a második negyedévben, de mostanra már számos index emelkedést mutat.
2010. 08. 16. 08:02
Megosztás:

A Hochtief profitja 2,1 százalékkal nőtt

A legnagyobb német építőipari vállalat - építési szolgáltatásokban a harmadik a világon -, a Hochtief hétfőn 88,1 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 2,1 százalékkal többet a tavalyi első félévi 86,3 milliónál.
2010. 08. 16. 07:50
Megosztás:

A vártnál gyorsabban állhat helyre a német gazdaság

A német exportőrök várakozásai szerint akár már 2011-re elérhető a válság előtti exportvolumen, vagyis a 2012/2013-ra jelzettnél előbb.
2010. 08. 16. 07:42
Megosztás:

Hihetetlen! Szinte megállt a japán gazdaság a második negyedévben

A japán gazdaság növekedése 0,1 százalékra lassult a második negyedévben az első negyedévhez viszonyítva, a japán kormány hétfői közlése szerint. Az előzetes elemzői várakozások 0,6 százalékos bővüléssel számoltak, a felülvizsgált első negyedéves 1,1 százalékos ütem után.
2010. 08. 16. 07:30
Megosztás:

Szent víz biznisz: exportálja a Jordán folyó vizét Jordánia

Először exportálja Jordánia a Jordán folyó vizét Jézus megkeresztelkedésének állítólagos helyszínéről.
2010. 08. 15. 22:02
Megosztás:

Mennyit hagyott örököseire Marx és Darwin?

Az interneten közzétett történelmi végrendeletek révén többé nem titok, hogy milyen összeget hagyott örököseire Karl Marx, Charles Dickens vagy Charles Darwin.
2010. 08. 15. 19:53
Megosztás:

BUX - negatív hírek nyomása alatt - Mi lesz így?

A mérsékelten optimista hétkezdet után negatív hangulat uralkodott el a piacokon, így a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is csökkent, és a forgalom is tovább mérséklődött.
2010. 08. 15. 19:05
Megosztás:

A The New York Times a német gazdaság sikeréről - HÁTTÉR

Budapest/New York, 2010. augusztus 15., vasárnap (MTI) - Elismerően méltatja az amerikai The New York Times Németország gazdasági sikerét, a pénteken közzétett német adatok után megjelent online-kiadásában. A lap szerint az a tény, hogy egyetlen negyedév alatt 2,2 százalékkal növekedett a német gazdaság - Németország, közel 20 éve történt újraegyesítése óta az idei második negyedévben bővült a legnagyobb mértékben -, alátámasztják a német vezetők abbeli meggyőződését, hogy a válságban végig a helyes gazdaságpolitikát választották.
2010. 08. 15. 18:42
Megosztás:

Egymillió ausztrál dollárt kap, aki megoldja a népességnövekedés problémáját

Kereken egymillió ausztrál dollárt (197 millió forintot) nyerhet az, akinek van egy jó ötlete a világszintű népesség- és gazdasági növekedés megállítására.
2010. 08. 15. 18:39
Megosztás:

Krízishelyzetben a magyar expó pavilon Sanghajban

Április óta állnak a sanghaji expó magyar pavilonja üzemeltetésének fedezéséhez szükséges kifizetések, ami miatt bezárhat a kiállítás - erősítette meg az MTI-nek csütörtökön Dégen István pavilonigazgató.
2010. 08. 15. 18:08
Megosztás:

Új igazgatósági és felügyelőbizottsági elnöke van az MVM-nek

A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. igazgatósága Faragó Csabát választotta az igazgatóság elnökévé, a felügyelőbizottság pedig Kovács Árpádot választotta a testület elnökévé - közölte a társaság az MTI-vel.
2010. 08. 15. 17:49
Megosztás:

Zsarolással próbálkoznak a német áramszolgáltatók?

Német energetikai konszernek az általuk üzemeltetett atomerőművek azonnali lekapcsolásával fenyegetőznek arra az esetre, ha a kormány nem állna el az úgynevezett fűtőelem-adó bevezetésének gondolatától.
2010. 08. 15. 17:30
Megosztás:

1.500.000 eurót tüntetett el egy banki alkalmazott

Összesen másfélmillió eurónak veszett nyoma egy romániai bankból, ahol az ügyfelek számlájáról tűntek el jelentősebb valutaösszegek. Az ügyészség vizsgálatot indított a bank egyik hivatalnoka ellen.
2010. 08. 15. 17:16
Megosztás:

Illetékmentessé válik a gazdaságátadás

Budapest, 2010. augusztus 15., vasárnap (MTI) - Hétfőtől adó és illetékmentesen, apáról fiúra szállhat a családon belüli gazdaság, ekkor lép hatályba az erről szóló új rendelkezés, amely pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
2010. 08. 15. 17:02
Megosztás:

Hatályba léphet a kkv-k fejlődésének támogatásáról szóló törvény

Aláírta a héten Schmitt Pál köztársasági elnök, így hatályba léphet a kis és középvállalkozások fejlődésének támogatásáról szóló 2004-ben hozott törvény módosítása.
2010. 08. 15. 17:01
Megosztás:

Német szolgáltatók az atomerőművek leállításával fenyegetőznek

Német energetikai konszernek az általuk üzemeltetett atomerőművek azonnali lekapcsolásával fenyegetőznek arra az esetre, ha a kormány nem állna el az úgynevezett fűtőelem-adó bevezetésének gondolatától. A Greenpeace szerint ez nem okozna problémát az áramellátásban.
2010. 08. 15. 16:55
Megosztás:

Sajátrészvény vásárlásra kér felhatalmazást az Externet vezetősége

Felhatalmazást fog kérni a közgyűlésétől augusztus 16-án az Externet Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. Igazgatósága arra, hogy a cég legfeljebb 900.000 darab, 50 forint névértékű "A" sorozatba tartozó törzsrészvényt vásároljon 400 és 510 forint közötti áron - derül ki az előterjesztésből.
2010. 08. 15. 16:38
Megosztás:

Már 2008-ban megkezdték az egységes állami vagyon nyilvántartását

Az állami vagyonkataszter készítésének első fázisát 2009 tavaszán befejezték, de a rendszer már 2008 vége óta vezetői információs rendszerként működött, amiről még 2009-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) akkori vezérigazgatója, Tátrai Miklós számolt be újságíróknak.
2010. 08. 15. 15:58
Megosztás:

Új technika utazási biztosítás kötésre mobilon

Idén várhatóan több mint másfélszeresére növekszik az interneten kötött utazási biztosítások száma, ezt tovább növelheti az Union Biztosító és a T-Mobil által közösen kidolgozott, az eddigieknél egyszerűbb technika.
2010. 08. 15. 14:05
Megosztás: