Hatalmas optimizmus Európában - 2008 júniusa óta először pluszban a Sentix index

Elképesztő mértékben nőtt április folyamán az európai befektetők bizalma, melynek során a Sentix kezelésében lévő bizalmi index 2008 júniusa óta először pluszba lendült.
2010. 04. 06. 11:35
Megosztás:

Russel 2000 - A várt csökkenés helyett megugrott az index

Az erős rövidtávú beszűkülésből, mely esést vetített elő az alacsonyabb csúcspontokkal, hirtelen emelkedés jött, amivel új csúcsra ugrott az index. (Solar Capital)
2010. 04. 06. 11:27
Megosztás:

A Jobbik a nevelést tartja az iskola legfontosabb feladatának

A Jobbik szerint az iskola alapvető feladata a nevelés, ezen belül a legnagyobb hangsúlyt a keresztény erkölcsi értékekre, illetve a hazaszeretetre való nevelésre kell fektetni. (MTI)
2010. 04. 06. 11:22
Megosztás:

A Mol-Surgutneftegas helyzetet boncolgatja a Komerszant és a Vedomosztyi

Az orosz Surgutneftegas (Szorgutnyeftyegaz) földgáz-és kőolaj-ipari konszernnek a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása után több mint egy évvel sem sikerült bejegyeztetnie magát részvényesként, és így várhatóan nem vehet részt a Mol április 29-ére tervezett idei közgyűlésén sem - jelentette kedden a két legtekintélyesebb orosz gazdasági napilap, a Komerszant és a Vedomosztyi. (MTI)
2010. 04. 06. 11:20
Megosztás:

A korábbinál nagyobb növekedéssel számol Oroszországban a Morgan Stanley

A Morgan Stanley kedden felülvizsgálta és a korábbi 5,3 százalékról 6,5 százalékra módosította Oroszország idei évi GDP bővülésére vonatkozó előrejelzését - tudósít a MarketWatch.
2010. 04. 06. 11:15
Megosztás:

Kétharmados javaslatokkal készül az LMP a parlamentbe

(MTI) - Több kétharmados javaslatot is be akar terjeszteni a parlamentnek a Lehet Más a Politika (LMP), ha bejut az Országgyűlésbe - jelentette be Schiffer András kedden Budapesten.
2010. 04. 06. 10:58
Megosztás:

A német lapok is a Jobbikról cikkeznek

A magyar választási kampányról, mindenekelőtt a Jobbikról, annak esélyeiről közölt csaknem egész oldalas riportot keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
2010. 04. 06. 10:54
Megosztás:

Új modellt fejlesztene a Ford Oroszországban?

Ford új modell kifejlesztésére készül Oroszországban - idézte az amerikai vállalat oroszországi érdekeltségének vezetőjét a Ria Novosti kedden. (MTI)
2010. 04. 06. 10:29
Megosztás:

Továbbra is inkább konszolidációs mozgás a Nasdaq piacán

Nagyon enyhén, de mégis emelkedett az a csatorna, melyben megkezdte a múlt héten ezt a korrekcióként értelmezhető oldalazást. (Solar Capital)
2010. 04. 06. 10:12
Megosztás:

Tovább hatják felfelé az európai indexeket

Tovább emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden a kereskedés beindítását követő első órában. Elsősorban az olajipari papírok jó szereplése segítette az indexeket, miután a kőolaj ára másfél év óta a legmagasabb szinten, 86 dollár körül van.
2010. 04. 06. 10:01
Megosztás:

A magyar parlamenti választások a számok tükrében

(MTI) - 2010. április 11-én és április 25-én a rendszerváltozás óta hatodik alkalommal tartanak Magyarországon parlamenti választásokat. A Sajtóadatbank rövid statisztikai összefoglalója az eddig megtartott parlamenti választásokról:
2010. 04. 06. 09:58
Megosztás:

Továbbra sem kell félni a forint gyengülésétől

Kicsit erőteljes az elhagyott támasz szint visszatesztelése, de egyelőre úgy néz ki, hogy sikeres lesz és folytatódhat a forint erősödése az euró ellenében.
2010. 04. 06. 09:25
Megosztás:

Volt minek örülni tegnap is a nyitva lévő piacokon

Európában tegnap is zárva tartottak a tőzsdék, de Amerikában már beindult a hét a pénteki szünnap után. A pozitív hangulatot már megalapozta a pénteki foglalkoztatási adat, amit csak megfejelt a hétfőn közzétett függőben lévő lakásértékesítési adat, mely a várt csökkenéssel szemben jelentős növekedést mutatott. A hangulatot tovább javította, hogy a beszerzési menedzser indexnek is a vártnál jelentősebben nőtt az értéke. (Solar Capital)
2010. 04. 06. 09:15
Megosztás:

BÉT - Enyhén erősödhetnek a részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,69 pontos emelkedéssel, 25.130,35 ponton nyitott kedden.A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,57 százalékkal erősödött.
2010. 04. 06. 09:05
Megosztás:

Optimizmus mutatkozott Ázsiában, Európa is követheti a példáját

Többnyire erősödtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden a Wall Street hétfői emelkedését követve. A befektetőket az derítette jókedvre, hogy javult az amerikai szolgáltatások teljesítménymutatója márciusban, és 2006 május óta a legmagasabb szintre emelkedett.
2010. 04. 06. 08:45
Megosztás:

Továbbra is napirenden a kínai 'valutamanipuláció' az USA-ban

Barack Obama amerikai elnök továbbra is azt várja el Kínától, hogy tegye piaci alapúvá a jüan árfolyamát - erősítette meg hétfőn a washingtoni Fehér Ház.
2010. 04. 06. 08:35
Megosztás:

Megint emelkedett az ausztrál kamatszint

Az ausztrál központi bank ismét 25 bázisponttal megemelte kamatszintjét, így az 4,25 százalékra emelkedett. A mostani már az ötödik emelés volt az elmúlt hat jegybanki ülés során. A jegybank emellett jelezte, hogy a továbbiakban is további emeléseket tervez. A mai kamatdöntés 2010. április 7-én lép érvénybe.
2010. 04. 06. 08:25
Megosztás:

OTP részvény elemzés

Mai elemzésünkben az OTP részvényének várható árfolyam alakulását analizáljuk a technikai elemzés segítségével.
2010. 04. 06. 08:17
Megosztás:

GKI - A második félévtől jöhet egy kis növekedés

A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, kilábalás, szerény növekedés a második félévben várható - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
2010. 04. 06. 08:10
Megosztás:

Már a 11.000 pontos szintjét súrolja a Dow index

Emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvénypiacok, a Dow index karnyújtásnyira megközelítette a lélektani 11.000 pontos szintjét, miután a hosszú hétvégéről visszatérő befektetők örömmel fogadták a pénteki foglalkoztatottsági és a hétfői ingatlanpiaci adatokat.
2010. 04. 06. 08:07
Megosztás: