Várakozások felett a Xerox negyedéves profitja
Jelentősen nőtt az amerikai Xerox negyedéves adózott eredménye az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a költségcsökkentési intézkedések hatására - jelentette be a cég csütörtökön.
Az erősödő dollár az arany árának legnagyobb ellensége
Ahogy erősödik a dollár, úgy szakad az arany árfolyama is. A már korábban is említett fej-váll alakzat meghozta a tőle elvárt árfolyamesést, valamint az MACD indikátor is megadta az eladási jelet. (Solar Capital)
Jogsértő Németország lengyel vállalkozásokat sújtó korlátozása
Megsérti a közösségi jogot Németország, amikor saját vállalkozásaira korlátozza annak lehetőségét, hogy a területén elvégzendő munkálatokra lengyel vállalkozásokkal kössenek szerződést - mondta ki csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság. (MTI)
Korrigál a gyapot jegyzése
Szépen adták tovább a gyapotot egészen a 70,50-es szintekig. Egyelőre abszolút bearish, azonban visszahúzásokra lehet számítani. Jelenleg is lehet látni, hogy a 21 napos mozgóátlagot teszteli vissza. (Solar Capital)
Új holdingstruktúrában a bécsi tőzsde érdekeltségébe tartozó tőzsdék
Új holdingstruktúrában működik január óta a bécsi, a budapesti, a prágai és a ljubljanai tőzsde - jelentették be csütörtökön az osztrák fővárosban sajtótájékoztatón. (MTI)
QUAESTOR - ha nem indul be az export, komoly problémák adódhatnak
Az elemzések többsége 2010-re pozitív gazdasági fordulatot vetít előre a válságot követően, azonban a QUAESTOR pénzügyi csoport szerint egyáltalán nem biztos, hogy ez megvalósul. (MTI)
Hiánycikk lesz Budapesten a tetőtéri lakás
A tetőtér-beruházások radikális csökkenése várható Budapest belső kerületeiben a bérházak elhanyagolt állapota, valamint a lakók kompromisszumkészségének hiánya miatt. Sokan visszaélnek azzal a helyzettel, hogy nem az egyszerű többség, hanem a társasházi tulajdonosok legalább négyötödének jóváhagyása szükséges a fejlesztésekhez. Az így keletkező többletköltségek veszteségessé tennék a beruházásokat, ezért a szakértők szerint tömeges kivonulás várható a piacról.
Ezentúl tarthatjuk a markunkat, ha késik a vonat?
A személyszállító vasúti társaságoknak olyan biztosítással vagy bankgaranciával kell rendelkezniük, amelyből utasonként egymillió forint fizethető a nem vasúti balesetekből - például a le- és felszálláskor elszenvedett, késésből, járatkimaradásból - származó károkra - az erről szóló kormányrendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
A kasszasiker most is arat. Az Avatar legyőzte Brad Pittet, de George Cloonyt is.
James Cameroom 3D-s bombája nem csak a pénztárcánkat robbantotta, kaszált a Golden Globe-on és a legtöbb jelölést kapta Britannia legnevesebb film-megmérettetésére a BAFTA-ra.
Példát mutatva a világnak 2050-re zöldre váltanak az európai nagyvárosok
2050-re 80 százalékkal kívánják csökkenteni károsanyag-kibocsátásukat azok az európai városok, amelyek csatlakoztak az EUCO2 80/50 nevű klímavédelmi kezdeményezéshez.
Papírból virágcserép? Bőnyben mindez lehetséges
Hulladékpapírból környezetkímélő virágtartó edény gyártására üzemet létesít a Sragner & Sragner Kft. a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben. (MTI)
Akvirált a Sanoma Budapest - a Házipatika.com volt a célpont
A Sanoma Budapest 50 százalékos tulajdonrészt szerzett a HáziPatika.com csoportban, 2011-ben pedig 100 százalékra növeli részesedését a médiavállalat - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Sanoma Budapest.
Megrogyott a forint, vége a bika időszaknak?
Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank
Úniós hitel segítségével bővül a romániai Ford gyár
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 400 millió euró hitel nyújt a Ford romániai gyára számára a gyártás bővítésére és korszerűsítésére, állami garanciavállalással - közölte honlapján az Európai Bizottság. (MTI)
Hatalmas üzlet a GPS alapú járműkövetés
A GPS alapú járműkövetési piac rekordéve lehet 2010. A megrendelések száma évről évre lendületesen növekszik, a költségvetési szervek, hivatalok is mind inkább felfedezik a műholdas flottafelügyelet drasztikus költségcsökkentő hatását.
Még lejjebb tornászták a 12 hónapos DKJ hozamát
A január elejinél jóval mérsékeltebb érdeklődéssel volt tapasztalható az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai 12 hónapos (D101215) diszkont kincstárjegy aukcióján, melynek során az átlaghozam 9 bázisponttal 8,91 százalékra csökkent.
Felminősítés előtt Bulgária adósbesorolása
Osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra változtatta az eddigi stabilról Bulgária közepes befektetői, "Baa3" szintű adósbesorolásának kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service a "világviszonylatban is igen alacsony" bolgár államháztartási hiányra hivatkozva. (MTI)
Na végre! Valaki észbekapott! Automatikusan senki sem kaphat emelt díjas sms-t
Az emelt díjas sms-ek körüli problémák miatt a Nemzeti Hírközlési Hatóság döntése értelmében ilyen üzenetet csak az a felhasználó kaphat, aki a szolgáltatójánál egyértelműen jelzi, hogy szeretné azt, más nem.
Visszaesett az euróövezet szolgáltatóiparának bővülése
Januárban folytatódott ugyan az euróövezet szolgáltatási szektorának növekedése, de a vártnál kisebb mértékben. A feldolgozóipar viszont két éven belül a leggyorsabb mértékben nőtt januárban.