A vállság ellenére sem okoztak csalódást az evások az államkincstárnak
A Pénzügyminisztérium (PM) 172,9 milliárd forintos várakozásától alig elmaradva 169,7 milliárd forint folyt be egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) 2009-ben - derül ki a szaktárca államháztartási összefoglalójából. (MTI)
6000 forint fölé pöckölték az OTP árfolyamát
Újra 6000 forint jegyzik az OTP árfolyamát a Budapesti Értéktőzsdén, mely az év végén megindult lendületes emelkedés eredménye, az árfolyam már hétfőn áttörte a korábbi 5800 forintos korábbi ellenállási szintjét, azonban a tegnapi komorabb piaci hangulat mérsékelt korrekciót eredményezett.
Megint támad a belvíz, főként Kelet-Magyarországon
Az országban belvízzel borított mintegy 100 ezer hektáros terület 50-60 százaléka szántó - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára az MTI-nek szerdán.
Búcsút inthetnek korábbi jövedelmezőségüknek a hazai bankok - KPMG
Az idén várhatóan tovább romlik a magyar bankrendszer portfóliója, az év közepén érheti el mélypontját. A banki jövedelmezőség fokozatosan javulni fog, de a korábbi aranykor már nem tér vissza - mondta Simonyi Tamás, a KPMG közép-kelet európai pénzintézeti tranzakciókért felelős vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. (MTI)
Mínuszban hullámzó kereskedés folyik a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 332,57 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 22.628,83 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 30,79 pontos, 0,14 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 301,78 ponttal magasabb.
Kínában már a légiforgalom is nyereséget termel
Nyereségessé vált a kínai polgári repülés azután, hogy az ágazat 2008-ban súlyos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni - tájékoztatott a polgári repülést irányító szervezet (CAAC) szerdán. (MTI)
Kecskeméten újulhat meg 16 BKV busz
A kecskeméti Autó Univerzál Járműjavító, Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. 16 BKV csuklós busz kocsiszekrényének a teljes felújítását nyerte el közbeszerzési pályázat keretében; a felújítást május 31-ig el kell végezni - közölte az MTI-vel Kovács Lajos, a gazdasági társaság ügyvezető igazgatója.
Most vegyünk számítógépet, mert drágulás következhet
Hat évig tartó folyamatos csökkenés után az idén áremelkedés indulhat a személyi számítógépek piacán, mert a gazdasági válság miatt alkatrészhiány keletkezett. (MTI)
Monetáris Tanács - Majdnem kindenki a 25 bázispontos vágás mellett állt
A monetáris tanácsban a legutóbbi, december 21-i kamatdöntő ülésen heten szavaztak 25 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentésre, 50 bázispontos mérséklésre egy szavazat volt - derül ki az MNB honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
Kiborult a kukorica!
Sajnos a kukoricában is borult minden az USDA riportot követően. (Solar Capital)
USA - Megugrott a jelzélogkérelmek száma
Az Egyesült Államokban a múlt hét folyamán a szezonálisan kiigazítva 14,3 százalékkal emelkedtek, miután a fix-rátájú jelzáloghitelek kamatai csökkentek - közölte az jelzálogbankárok Szövetsége (MBA)
Nyíregyházán is örülhetnek a távfűtést használók
A távfűtés árai Nyíregyházán negyedével, 25,3 százalékkal csökkentek január elsejével - közölte Gerda István, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán. (MTI)
Rosszabbul keresnek Németországban
Németországban 0,5 százalékkal csökkentek tavaly a bruttó bérek és fizetések az egy évvel korábbihoz képest, összességében 991 milliárd euróra. (mTI)
A hónap végén nyit az Agro+Mashexpo
Ismét megrendezik az Agro+Mashexpót: Magyarország legjelentősebb mezőgép kiállítása január végén nyílik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
Shortolni érdemes a gyapotot
Erősen eladói nyomás tapasztalható a gyapot piacán. (Solar Capital)
Bizonytalankodik a földgáz
A kételyek továbbra is megvannak a földgázzal kapcsolatban. (Solar Capital)
Csúcsra emelkedtek az élelmiszerárak
Tovább emelkedett az élelmiszerek ára decemberben: az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO globális árindexe 15 havi csúcsra szökött fel a tavalyi év utolsó hónapjában. A növekedést elsősorban a cukor, az olajos magvak és a tejtermékek drágulásával magyarázták a nemzetközi szervezetnél. (MTI)
Jobb egy popó, mint a ppo!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) már a héten dönthet arról, hogy indít-e valamelyik hatóság hivatalos vizsgálatot a ppo.hu online szolgáltatásokat nyújtó honlap ügyében. (MTI)
Elkészült a Kulcs-Soft első iPhone újságja a ProfitLine
A Kulcs-Soft Nyrt. kiadta az első gazdasági hírújságot a népszerű iPhone telefonra - számolt be a tőzsdei társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Továbbra sincs jelentős érdeklődés a kakaó iránt
Továbbra sem csinál semmit a kakaó, vagyis oldalazgat a berajzolt bordó trendvonal és az 50 napos mozgóátlag között. A forgalom rendkívül alacsony, ami nem jelent sok pozitívumot az emelkedés oldaláról. (Solar Capital)