7%-ot szárnyalt a BUX az elmúlt héten!

A nyárra jellemző csökkenő forgalomban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX az elmúlt héten.

A mutató egy hét alatt 6,92 százalékot, 1.461,41 pontot emelkedve pénteken 22.593,71 ponton zárt. A részvénypiac forgalma az előző heti 114,48 milliárd forinttal szemben 85,99 milliárd forint volt. Igaz, a hétfői amerikai tőzsdei szünnap nyomot hagyott a budapesti kereskedésen, és a hét első napján alig a forgalom alig haladta meg a 4 milliárd forintot. Csütörtök kivételével a hét többi napján 10 milliárd forint fölött alakult a részvénypiaci kereskedés.

 

Csütörtökön viszont a kedvező nemzetközi hangulat és egy nagy befektető vásárlásainak köszönhetően közel 40 milliárd forintos forgalomban látványos, közel ezer pontos, 4,58 százalékos emelkedést ért el a mutató. A heti forgalom döntő része, 62 százaléka, több mint 73 milliárd forint változatlanul az OTP-nek volt köszönhető. A bankpapír árfolyamában már az előző héten beárazták a bankadót, így annak ezen a héten már nem volt hatása.

 

Az OTP árfolyama a héten 360 forinttal, 7,5 százalékkal nőtt, és a hetet 5.150 forinton fejezte be. A Mol nyeresége egy hét alatt 1.100 forint, 5,7 százalék volt, forgalma pedig az előző hetihez hasonlóan 17 milliárd forint körül alakult. Pénteken az olajpapír 20.500 forinton zárt. A Richter árfolyama a héten 8,4 százalékkal 45.500 forintra emelkedett az előző pénteki záróárhoz képest, de a forgalom majdnem felére - 11,2 milliárd forintról 6,24 milliárdra zsugorodott. A másik gyógyszerpapír árfolyama - jóval kisebb, mindössze 861 millió forintos forgalomban - 5,35 százalékkal 20.050 forintra nőtt. Magyar Telekom a héten 44 forint, 6,9 százalék nyereséget könyvelhetett el.

 

A pénteken 685 forinton záró részvény forgalma az előző heti 3,36 milliárd forinttal szemben megközelítette 5,57 milliárdot. Az FHB kiugró, 12,4 százalékos heti növekedése annak tudható be, hogy a bank hétfőn bejelentette: 3,8 milliárd forintért megveszi az Allianz Bankot. Ennek hatására kedden az FHB 12,27 százalékos erősödéssel 1.162 forinton zárt, szokatlanul magas, 262 milliós forgalomban. Pénteken a részvény záróára 1.163 forint volt. A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX a héten 3,1 százalékot erősödött és pénteken záráskor 1.997,81 ponton állt.

Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik

Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
2025. 07. 28. 14:00
Megosztás:

Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor

A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
2025. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az európai kötvényhozamok emelkedtek, a tengerentúliak estek heti összevetésben

Az USA és Japán közötti kereskedelmi megállapodás megkötése után a piacok egyre magabiztosabbá váltak abban a tekintetben, hogy hamarosan az EU is megköti az USA-val a kereskedelmi megállapodását.
2025. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Felfelé vették az irányt a vezető Wall Street-i indexek az elmúlt héten

A Wall Streeten is a kereskedelmi tárgyalásokra és a gyorsjelentésekre fókuszáltak a befektetők, a mértékadó indexek mérsékelt pluszokban zártak, ami az S&P500 és a NASDAQ esetében újabb csúcsot jelentett.
2025. 07. 28. 11:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalás

Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, ahol elsősorban a vállalati gyorsjelentések és vámtárgyalásokkal kapcsolatos hírek irányították a befektetők kezét, de az EKB csütörtöki döntése is éreztette még a hatását.
2025. 07. 28. 10:00
Megosztás:

Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?

Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
2025. 07. 28. 09:00
Megosztás:

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás:

Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe

A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2025. 07. 28. 06:00
Megosztás:

Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
2025. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
2025. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek - közölték a police.hu oldalán vasárnap.
2025. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Jövő héten nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

A jövő hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás, később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 27. 22:00
Megosztás:

Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese

Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
2025. 07. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
2025. 07. 27. 20:00
Megosztás:

Izrael naponta tízórás "humanitárius szünetet" tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. 07. 27. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 27. 18:00
Megosztás: