A használt még kellett, az új ingatlan már nem az USA-ban
Az Egyesült Államokban az új építésű ingatlanok értékesítése a várt bővülés helyett november folyamán hét hónapos mélypontjára esett. A mostani adat éles ellentétben áll a tegnap nyilvánosságra kerülő használt ingatlan értékesítési adattal, mely 7,6 százalékos bővülésről tanúskodott a várt 2,5 százalékkal szemben.
PannErgy - mehet a második miskolci kutatófúrás
Megkapta az engedélyt a PannErgy Nyrt. 90 százalékos tulajdonában álló Miskolci Geotermia Zrt. a második miskolci környéki kutatófúráshoz - olvasható a BÉT honlapján.
IMF - Nem kap idén pénzt Ukrajna
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemet mondott Ukrajnának arra a kérésére, hogy még az idén folyósítsa a készenléti hitelkeret esedékes részletét - jelentette be az ukrán ügyvezető pénzügyminiszter szerdán, miután a múlt héten Washingtonban tárgyalt.
Már negyedik napja emelkednek az amerikai piacok
Mérsékelt emelkedéssel nyitottak az amerikai piacok a ma megjelent makrogazdasági hírek után.
Kína GDP-növekedése a folyó negyedévben nagyobb lehet az előző három hónapnál
Peking, 2009. december 23., szerda (MTI/Dow Jones) - Kína gazdasága a folyó negyedévben várhatóan nagyobb ütemben nő, mint az előző három hónapban - prognosztizálta a kínai statisztikai hivatal igazgatóhelyettese szerdán az erős októberi és novemberi gazdasági adatok alapján.
Kormányszóvivő - felelőtlenség a jövő évi büdzsé kritizálása
A jövő évi költségvetésre a legnagyobb veszélyt, a legnagyobb kockázatot a Fidesz jelenti - idézte a kabinet véleményét Szollár Domokos kormányszóvivő szerdán Budapesten, a kormányülést követő tájékoztatón.
Január 3-án a blokád alatt lehetnek a szlovák határátkelők
Tiltakozásul az általuk túl magasnak ítélt autópályadíjak miatt, a szlovák teherszállítók január 3-án blokád alá akarják venni a szlovákiai határátkelőket.
Genesis - Megkezdődött a napelemgyár építése
A Genesis Energy Nyrt. Igazgatótanácsának tájékoztatása szerint a 100%-os
tulajdonú leányvállalata, a GENESIS Solar España S.L. a Bahia San Kristóbal S.L. (BSK)
építőipari vállalattal közösen letette az El Puerto de Santa María-ban építendő
vékonyfilm napelemgyártó vállalat épületének alapkövét, amely az építkezés hivatalos
megkezdését jelenti - olvasható a BÉT honlapján.
Tovább nőttek a bérek az USA-ban
Az Egyesült Államokban november folyamán a személyes jövedelmek 49,7 milliárd dollárral, 0,4 százalékkal emelkedtek, míg a személyes kiadások 47,9 milliárd dollárral 0,5 százalékkal emelkedtek. Októberben a felülvizsgált adatok alapján a személyes jövedelmek 0,3 százalékkal, míg a személyes fogyasztás 0,6 százalékkal emelkedett.
Elég necces a jövő évi büdzsé - sok a bizonytalan tényező
Tartalmaz kockázatokat a jövő évi költségvetés, de nem elérhetetlen a 3,8 százalékos hiány; Magyarország csak akkor engedheti meg a hiány növekedését, ha azt szerkezeti reformok indokolják - hangsúlyozták az MTI által megkérdezett szakértők szerdán.
Eldőlt: kínai tulajdonba kerül a Volvo
Már biztos, kínai tulajdonba kerül Volvo, miután a Ford megállapodott a kínai Zhejiang Geely Holding csoporttal, az ügylet várhatóan a jövő év második negyedévében fog lezárulni.
Továbbra sem változott a lengyel kamatszint
A lengyel jegybank monetáris tanácsa szerdai ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatta meg 3,5 százalékos alapkamatát, így az már a hatodik jegybanki ülés alkalmával maradt változatlan.
Emelkedő pályán a lengyel munkanélküliség
Lengyelországban novemberben 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya az októberi 11,1 százalékról - jelentették a lengyel statisztikai hivatalban szerdán.
Adóval fékeznék az ingatlanpiac szárnyalását Kínában
A kínai kormány január elsejétől visszaállítja az ingatlanok korábbi - szigorúbb - forgalmi adó rendszerét, hogy megfékezze az ingatlanpiacon eluralkodott aránytalan és gyors áremelkedést, a spekulációt - jelentette be szerdán a pénzügyminisztérium.
Mérsékelten emelkedett a 12 hónapos DKJ hozama
Az előzővel megegyező kibocsátás és ajánlattétel mellett 9 bázisponttal 6,13 százalékra emelkedett a 12 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
A kezdeti nyereségből veszteségbe fordult a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 32,59 pontos nyitás után nem sokkal veszteségbe fordult, 12:00-kor 0,11 százalékos, 24 pontos csökkenés mellett 20.710,7 pontra mérséklődött.
Nagyot kaszált az üzletlánccal. De még mekkorát !
David Lichtenstein ismert new yorki befektető. A Prime Outlets Inc. megvásárlása élete legjobb üzlete volt.
Robog felfelé az amerikai technológiai szektor (QQQQ ETF Elemzés)
Megállíthatatlannak tűnik a technológiai szektor, a minap újabb csúcsra érkezett!
Megfőzzük a bakancsot is? Kiaknázta a 29-es válságot: a 'Válság-konyha' nagy siker lett.
A 93 éves Clara Cannucciari híres lett. A szicíliai hölgy átélte az 1929-es válságot (is), felidézte emlékeit és megjelentette 'főzés a válságban' sorozatát.
Döbbenetes népszerűséget szerzett vele.
A lengyel kamatdöntésre figyelhet a forintpiac
Kissé erősödött a forint a hétfői kamatvágás óta: az eurót 273,84 forinton jegyezték szerdán délelőtt tízkor a bankközi kereskedelemben, a kedd délután negyed ötkor tartott 274,60 forintos árfolyam után. Hétfőn még 276 forint körül mozgott az árfolyam.