Óvatosabbá váltak az ázsiai befektetők

Már érződik a bizonytalanság az ázsiai részvénypiacokon, miután a befektetők már óvatosabbá váltak a negyedéves gyorsjelentési szezon miatt, illetve az olaj árának mérséklődése okán. Megingást okozott az Alcoa vártnál gyengébb nyeresége, valamint a kereskedés elején veszteséget okozott a kínai piacokon, hogy a jegybank magasabb hozam mellett értékesítette az 1 éves kincstárjegyét, a hitelezések mérséklése érdekében. Elemzők szerint ez a lépés egy közelgő kamatemelésre utalhat.
2010. 01. 12. 08:30
Megosztás:

Még olcsóbb lesz a gázolaj Szlovákiában

Szlovákia január végéig csökkenti a gázolaj forgalmi adóját, hogy segítsen a fuvarozók nehéz helyzetén - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn délután. (MTI)
2010. 01. 12. 08:10
Megosztás:

USA - Újabb csúcsokat hozott a hétfői kereskedés, csak a Nasdaq kesereghet

Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde vezetői mutatói hétfőn: a Dow Jones és az S&P kedvező kínai gazdasági adatok hatására újabb 15 havi csúcsra emelkedett, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont az árfolyamnyereség kivétele miatt csökkent. (MTI)
2010. 01. 12. 08:00
Megosztás:

Várakozások alatti eredmény az Alcoa-tól

Felemásan indult a negyedéves vállalati jelentésszezon az Egyesült Államokban: a beszámolási időszakot hagyományosan megnyitó Alcoa, a legnagyobb amerikai alumíniumipari cég csökkentette ugyan a veszteségét, eredménye azonban elmarad az elemzői várakozásoktól. (MTI)
2010. 01. 12. 07:53
Megosztás:

USA - Megindult a korrekció a piacokon

Az Alcoa gyenge negyedik negyedéves eredménye, és a kínai monetáris szigorítás miatt újra pesszimistává váló piaci hangulat hatására veszteségesen zártak az amerikai piacok a keddi kereskedési napon.
2010. 01. 12. 07:50
Megosztás:

6000 fölé mehet az OTP!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 765,41 pontos, 3,45 százalékos emelkedéssel, 22.962,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 35,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző záráshoz képest.
2010. 01. 12. 06:57
Megosztás:

Észtország lehet az eurózóna következő tagja Olli Rehn szerint

Brüsszel, 2010. január 11., hétfő (MTI/Reuters) - Észtország lehet nagy valószínűséggel az eurózóna következő tagja - vélte Olli Rehn, a következő Európai Bizottság leendő pénzügyi és gazdasági felelőse.
2010. 01. 11. 20:28
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő este

London, 2010. január 11., hétfő (MTI/Reuters) - Erősödött a forint hétfő este a délutáni és a péntek késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva: 267 forint alatt jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon, ahol 267,12 forinton állt délután.
2010. 01. 11. 20:13
Megosztás:

Gazdasági válság - Borúra derű, bizakodó hangulat - ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest, 2010. január 11., hétfő (MTI) - A globális gazdasági válság még vitathatatlanul tart, s Magyarországon sokkal kevesebb a pozitív jel, mint a világban, a költségvetési hiány kedvező alakulását követően ezúttal a külkereskedelmi mérleg és az idei gépkocsi-értékesítéssel kapcsolatos várakozások reménykeltőek.
2010. 01. 11. 19:30
Megosztás:

Tőzsdezárás - esés a nyugat-európai tőzsdéken

London, Frankfurt, Párizs, 2010. január 11., hétfő (MTI/Reuters) - Eséssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn, elemzők szerint részben a profitkivét miatt, részben a negyedéves jelentési idény kezdetét övező bizonytalansággal összefüggésben.
2010. 01. 11. 19:06
Megosztás:

A cégek többségénél megmarad a cafeteria-rendszer

A hazai vállalatok a megszorítások ellenére hisznek a cafeteria létjogosultságában, az idén mindössze 9 százalékuk nem kívánja fenntartani a béren kívüli juttatások rendszerét.(MTI)
2010. 01. 11. 18:45
Megosztás:

Latin-Amerikában csökken a munkanélküliség az idén - ILO

Lima, 2010. január 11., hétfő (MTI/Reuters) - Latin-Amerikában némileg csökken a városi munkanélküliség az idén tavalyhoz képest - jelezte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO hétfőn.
2010. 01. 11. 18:44
Megosztás:

CIB: újabb adathalász kísérlet

Budapest, 2010. január 11., hétfő (MTI) - Újabb adathalász kísérletről számolt be a CIB Bank hétfőn.
2010. 01. 11. 18:30
Megosztás:

Megelőzte a Metro a Tescót

Első ízben utasította maga mögé a német Metro csoport a brit Tescót, s lett a világ harmadik legnagyobb áruházlánca. (MTI)
2010. 01. 11. 18:30
Megosztás:

Moody's: először csökkent a nem fizető cégadósok aránya

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2010. január 11., hétfő (MTI) - Két év óta most először csökkent a nem fizetővé váló cégadósok aránya a globális vállalati szférában - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban közölt tavalyi teljes évi összesítésében.
2010. 01. 11. 18:20
Megosztás:

Mégis versenyben az Alfa Busz Kft. a Volánbusz tenderén

Visszahelyezte a Volánbusz Zrt. által meghirdetett közbeszerzési eljárásba a székesfehérvári Alfa Busz Kft.-t a Közbeszerzési Döntőbizottság - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn az eljárásból korábban kizárt cég tulajdonosa.
2010. 01. 11. 18:15
Megosztás:

Éves csúcsok dőltek a MOL és az OTP piacán

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 765,41 pontos, 3,45 százalékos emelkedéssel, 22.962,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 35,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző záráshoz képest.
2010. 01. 11. 18:00
Megosztás:

Tart a konszolidáció a gyapot piacán

A gyapot folytatni tudta az erősebb esés után a konszolidációját, ami kisebb pihenési szakaszt jelenthet az árfolyam alakulásban, mielőtt további esések következhetnének. (Solar Capital)
2010. 01. 11. 17:40
Megosztás:

Egy kávé, estére?

A kávé is érdekesen alakult az elmúlt hét végéhez közeledve. Tandemben az olajjal és a dollár gyengülésével újra célkeresztbe kerülhetett a 150centes árfolyam. (Solar Capital)
2010. 01. 11. 17:37
Megosztás:

Sorstársakat keres a BVM Épelem

Budapest, 2010. január 11., hétfő (MTI) - Hétfő délutánig hárman már jelentkeztek a BVM Épelem Előregyártó és Szolgáltató Kft-nak a hétfői Népszabadságban megjelent fizetett hirdetésére amelyben olyan sorstársakat keres, amelyek a Global Center Ingatlanbefektetési Kft.-vel szemben kerültek hátrányos helyzetbe - mondta el az MTI-nek Flach Mihály a BVM vagyonkezelési igazgatója.
2010. 01. 11. 17:19
Megosztás: