7,2 százalékos is lehet az indiai gazdaság bővülése

Az indiai kormányzat szerint a márciussal záródó pénzügyi évben a gazdasági növekedés mértéke elérheti a 7,2 százalékot, mely javulást jelent a korábbi előrejelzésben foglalt 6,7 százalékhoz képest.
2010. 02. 08. 08:45
Megosztás:

Megkapta a cukor is a magáét

A tavaly őszi oldalazás után tovább száguldó cukrot is elérte a negatív nemzetközi hangulat és a többi instrumentummal együtt jelentősen tudott esni a héten. Pénteken a 26 dolláros támasz megfogta, miután ugyan kissé alávágott, de zárásra visszakapaszkodott. (Solar Capital)
2010. 02. 08. 08:35
Megosztás:

Most Európából indult a piacok sújtó métely

A számokból – részben a pénteki amerikai emelkedésnek köszönhetően – főleg az európai piacok esése olvasható ki az elmúlt héten, de az is igaz, hogy a főbb negatív hírek egyértelműen Európát sújtották. Ez a tőzsdei mutatókon kívül a dollár további jelentős erősödésén is meglátszik, amit áttételesen jól érzékeltet a forint/euró, forint/dollár jegyzések jelentősen eltérő mértékű változása is. A Görögországgal kapcsolatos félelmek miatt több európai állam is „gyanús” lett, így már spanyol és portugál irányba terjednek a negatív elemzések. Összességében a túlzott állami eladósodottság az egész eurózónát sújtja. (Solar Capital)
2010. 02. 08. 08:20
Megosztás:

Jönnek az értesítők és a kopogtatócédulák

Ezen a héten kézbesítik az érintett több mint 8 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és az immár biztonsági elemekkel ellátott ajánlószelvényt. (MTI)
2010. 02. 08. 08:16
Megosztás:

Nem aggódik az amerikai pénzügyminiszter

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter kijelentette, hogy az amerikai kormányzat "soha" nem fogja elveszíteni a jelenlegi hitelminősítését, annak ellenére hogy a költségvetési hiánya jelentős, és az adósságállománya már eléri a14 billió dollárt.
2010. 02. 08. 08:12
Megosztás:

'Semmi haszna a G7 szervezet fenntartásának'

Súlyos válság" van az euróövezeten belül, és ez nemcsak a legtöbbször emlegetett Görögországra terjed ki - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza, aki szerint az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniát is a válságövezethez kell sorolni. (MTI)
2010. 02. 08. 08:00
Megosztás:

Ma is az eladók uralják az euró piacát

Az euró árfolyama már negyedik napja csökken a dollárra szemben, miután az európai országok költségvetési deficitjei miatti aggodalmak, melyek érintik Görögországot, Spanyolországot és Portugáliát távol tartják a befektetőket az eszközvásárlásoktól.
2010. 02. 08. 07:53
Megosztás:

Európában megtörhet a három napja tartó veszteség sorozat

Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 harminc pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 huszonöt pont körüli emelkedéssel nyithat hétfőn. (MTI)
2010. 02. 08. 07:38
Megosztás:

Továbbra is a félelem uralja az ázsiai piacokat

Továbbra is csökkennek az ázsiai részvénypiacok, miután az európai pénzügyminisztereknek nem sikerült részletes tervvel előállniuk, arra vonatkozóan, hogy miképp csökkentés a régió szerte magas deficitet. A piac ezek után nem kímélte az euró árfolyamát sem, mely 1,3630-as szintre esett a dollárral szemben.
2010. 02. 08. 07:30
Megosztás:

Megbüntették a Madách Színházat

A Madách Színház Nonprofit Kft. jegyértékesítő programra kiírt egyszerű közbeszerzése kapcsán 500 ezer forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a színházat, mivel az ellentmondásosan határozta meg a közbeszerzés tartalmát - a február 2-án kelt határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg. (MTI)
2010. 02. 08. 06:55
Megosztás:

Már nyereséget termel a Märklin

Meghozta a gyümölcsét a tavaly fizetésképtelenné vált Märklin átszervezése: a német modellvasút- és játékgyár már nyereséget tud felmutatni a csődgondnokság közel egy évének elteltével. (MTI)
2010. 02. 07. 20:21
Megosztás:

Választás 2010 - A Fidesz Simicskót jelöli Orbán Anita helyett

Budapest, 2010. február 7., vasárnap (MTI) - A Fidesz Országos Választmányának elnöksége Simicskó Istvánt jelöli Budapest 16. számú egyéni választókerülete Fidesz-KDNP-s indulójának, mert Orbán Anita egészségügyi okok miatt nem tudja vállalni az országgyűlési képviselő-jelöltséget - közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel.
2010. 02. 07. 20:12
Megosztás:

Kétszámjegyű gazdasági növekedésre számítanak a kínai elemzők

Kína idei bruttó hazai terméke (GDP) 10 százalékkal nő - vélte a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet. (MTI)
2010. 02. 07. 20:00
Megosztás:

Választás 2010 - Fidesz: aki a Fideszre szavaz, a nemzeti ügyek kormányára szavaz

Budapest, 2010. február 7., vasárnap (MTI) - A Fidesz szerint kiderült, hogy aki a szocialista pártra szavaz, a Gyurcsány-csomagot választja, aki az MDF-re, az a Bokros-csomagra szavaz, aki pedig a Fideszre adja voksát, az a nemzeti ügyek kormányára szavaz - írta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője vasárnapi közleményében Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltjének programadó és évértékelő beszédére reagálva.
2010. 02. 07. 19:13
Megosztás:

Választás 2010 - Fidesz: Gyurcsány és az MSZP együtt tették tönkre az országot

Budapest, 2010. február 7., vasárnap (MTI) - A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és az MSZP együtt tették tönkre az országot; a Gyurcsány-korszakot fenntartó és működtető MSZP-seknek nem kell aggódniuk, hiszen a mi célunk is az, hogy ügyük a bíróság elé kerüljön - írta Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, reagálva az MSZP-szóvivőjének szavaira.
2010. 02. 07. 19:07
Megosztás:

Itt a válság harmadik fázisa?

Nehéz és aggasztó hetet zártak a héten a világ értéktőzsdéi és pénzpiacai. Jelentősen gyengült az euró helyzete, árfolyama közel éves mélypontra zuhant a dollárral szemben, az eurózóna értéktőzsdéinek irányadó mutatói több hónapja nem látott mélypontra kerültek, az Egyesült Államokban továbbra sem stabilizálódott a munkaerőpiac, Kína pedig kénytelen visszafogni gazdaságát, nehogy túlfűtötté váljon. (MTI)
2010. 02. 07. 18:35
Megosztás:

Választás 2010 - Az SZDSZ egyetért Bokros Lajos politikai elképzeléseivel

Budapest, 2010. február 7., vasárnap (MTI) - Az SZDSZ egyetért Bokros Lajos politikai és gazdaságpolitikai elképzeléseivel, ezért is döntött korábban úgy a párt országos tanácsa, hogy támogatja azokat - reagált az MDF miniszterelnök-jelöltje által vasárnap mondottakra Retkes Attila az MTI-nek.
2010. 02. 07. 18:11
Megosztás:

Bokros - Csak az MDF-nek van megvalósítható programja

Bokros Lajos szerint az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak végrehajtása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért; az MDF miniszterelnök-jelöltje vasárnap, Budapesten mondott programadó és évértékelő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy okos államra van szükség, amely tisztakezű. (MTI)
2010. 02. 07. 18:10
Megosztás:

Ki lesz az első? Görögország, Portugália, Spanyolország a listán

Rekord magasságokba emelkedtek az euróövezet leggyengébb makroláncszemeinek tartott Görögország, Spanyolország és Portugália államadósság-törlesztési kockázatának árazásai pénteken a londoni piacon, jelezve e három, súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő valutauniós gazdaság adóskockázati megítélésének folyamatos romlását és a görög "járvány" terjedését. A piac azonban zárásra valamelyest megnyugodni látszott. (MTI)
2010. 02. 07. 18:09
Megosztás:

Választás 2010 - MSZP: az MDF programja aligha lehet a többség közös nevezője

Budapest, 2010. február 7., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint Bokros Lajos programjában nincs sok köszönet, alig elviselhető terhet róna a magyar családokra, diákokra és a nyugdíjasokra egyaránt.
2010. 02. 07. 17:35
Megosztás: