Könnyedén fordultak a piacok, ilyen egyszerű lenne?

Leginkább a Görögország „megmentése” körül forgó hírek befolyásolták a tegnapi pozitív hangulat kialakulását. Úgy néz ki, hogy az eurozóna tagjai segítséget nyújtanak a görögöknek, az egyelőre konkrétumok nélküli hírrel több forrásból is igyekeztek támogatni a piacok éledező optimizmusát. (Solar Capital)
2010. 02. 10. 08:55
Megosztás:

Mire lehet képesz SPY? (S&P ETF technikai elemzés)

Bizonytalankodik az emelkedésben az index, bár a napi képnél jobban fest az órás grafikon, ahol kiegyensúlyozottabb az utóbbi két nap emelkedése. A forgalom a forduláskor igen jelentős volt, azóta leült, így szinte megváltóként várja egy komolyabb volumenű, nagy emelkedésű nap megjelenését. (Solar Capital)
2010. 02. 10. 08:45
Megosztás:

Szédületes kereskedelmi adatok Kínából

Kína szerdai bejelentése szerint januárban az exportja 21 százalékkal, míg az importja 85,5 százalékkal emelkedett éves szinten. Mindez pedig egyértelmű jele annak, hogy a globális kereskedelem helyrerázódott a pénzügyi krízis miatti összeomlást követően.
2010. 02. 10. 08:30
Megosztás:

Csúnyán fest a Synergon árfolyama

Mai hangos elemzésünkben a Synergon részvényének árfolyam alakulását vizsgáltuk a technikai elemzés eszközeivel - hangalámondással.
2010. 02. 10. 08:14
Megosztás:

Ázsiát példáját követve Európában is felfelé mozdulhatnak a piacok

Optimista hangulatban zajlott a kereskedés szerdán az ázsiai értéktőzsdéken, követvén a keddi amerikai és európai tendenciát. A derűlátást az váltotta ki, hogy az Európai Unió kész mentőövet dobni a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő Görögországnak. (MTI)
2010. 02. 10. 08:11
Megosztás:

A Generali kiosztotta az Év Alkusza és az Év Partnere díjat

Kiosztották az Év Alkusza, illetve az Év Partnere díjat a Generali-Providencia Biztosító Partner Gáláján - tájékoztatta a Generali-Providencia Biztosító Zrt. az MTI-t kedden közleményben.
2010. 02. 10. 08:04
Megosztás:

0,3 százalékkal emelkedett a Nikkei 225

A szerdai kereskedési napon Japánban a Nikkei 225 index 0,3 százalékkal emelkedett a vezető részvények árfolyamának emelkedésének köszönhetően, miután a korábbi eladói nyomás megszűnt az eurózón felől érkező megnyugtató híreknek köszönhetően.
2010. 02. 10. 08:04
Megosztás:

Mától teszik közszemlére a választási névjegyzéket

Mától egy hétre közszemlére kell tenni az áprilisi országgyűlési választásra készített névjegyzéket a voksolásra jogosultakról; a települési jegyzőnél lehet a névjegyzékből kihagyás, vagy éppen az abba való felvétel miatt kifogást benyújtani. (MTI)
2010. 02. 10. 07:50
Megosztás:

Csak óvatosan az OTP-vel!

Megpróbál visszakapaszkodni az árfolyam a korábbi jelentős csökkenés után, (ne feledjük 5850 forintról száguldott le 5100 forintig) a korábban is már jelzett 5300 forintnál lévő ellenállás megállította a tegnapi emelkedést. Úgy tűnik enyhül a napokban tapasztalható nyomás a piacokon, pláne tegnap, miután várhatóan az EU segítő jobbot nyújt Görögország számára.
2010. 02. 10. 07:47
Megosztás:

Átok sújtja a japán autógyártókat?

A Honda Motor bejelentése szerint további 378.000 gépjármű, biztonsági okokból történő visszahívására kerülhet sor, hogy orvosolják a légzsák felfújódásával kapcsolatos problémákat.
2010. 02. 10. 07:45
Megosztás:

Csak a lakóhely szerinti választókerületben lehet érvényes ajánlást adni

A választópolgárok csak a lakóhelyüknek megfelelő egyéni választókerületben induló jelöltekre adhatnak le érvényes ajánlást, egyébként az ajánlás érvénytelen. (MTI)
2010. 02. 10. 07:40
Megosztás:

Késsel támadtak egy fideszes aktivistára a fővárosban

Késsel támadt rá egy Fidesz-aktivistára egy férfi szerda este a főváros VII. kerületében, a Dohány utcában - közölte a Fidesz sajtóosztálya az MTI-vel.
2010. 02. 10. 07:35
Megosztás:

Fellélegzett a piac, visszatért 10.000 pont fölé a Dow Jones

Nagy a kavarodás a piacokon ezt mi sem mutatja jobban, hogy a tegnapi napon újra 10.000 pont fölé lendült a Dow Jones ipari átlag index, miután úgy tűnik, hogy eurózóna kész mentőövet dobni a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő Görögországnak.
2010. 02. 10. 07:33
Megosztás:

Elesni látszik a TVK is

Mai elemzésünkben a TVK részvény árfolyamának várható alakulását vizsgáljuk a technikai elemzés eszközeivel.
2010. 02. 10. 07:23
Megosztás:

'Bokros csomag' Görögországban!

Jelentős megszorító intézkedéseket vezet be a bajba jutott Görögország. Bérbefagyasztás és adóváltoztatásokat jelentettek be kedden, hogy növeljék az állami bevételeket és csökkentsék az államháztartási hiányt.
2010. 02. 10. 06:58
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

London, 2010. február 9., kedd (MTI/Reuters) - Tovább erősödött a forint kedd estére az egy órával korábbi euróárfolyamhoz viszonyítva: 271 forint alatt jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon, ahol egy órával korábban 271,19 forinton állt.
2010. 02. 09. 21:03
Megosztás:

BB Alapkezelő: igen népszerűek most a befektetési alapok

Budapest, 2010. február 9., kedd (MTI) - Rendkívül népszerűek lettek mára Magyarországon a befektetési alapok - mutat rá a Budapest Alapkezelő, a cég vezérigazgatója, Fatér Gyula szerint ezt támasztja alá a BAMOSZ legutóbbi negyedéves jelentése is.
2010. 02. 09. 20:33
Megosztás:

Választás 2010 - Feltört postaládák ügyében nyomoz a VIII. kerületben a rendőrség

Budapest, 2010. február 9., kedd (MTI) - Feltört postaládák ügyében nyomoz a főváros VIII. kerületében a rendőrség - jelentette kedden este az MTI munkatársa, aki azt látta, hogy az egyik Köztársaság téri lakóépületben a postaládák mintegy felét törték fel ismeretlen tettesek.
2010. 02. 09. 20:21
Megosztás:

Tőzsde - New York: emelkedés zárás előtt két órával

New York, 2010. február 9., kedd (MTI/Reuters) - Komoly nyereséget jeleztek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a keddi kereskedés leállítása előtt két órával.
2010. 02. 09. 20:19
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

London, 2010. február 9., kedd (MTI/Reuters) - Erősödött a forint kedd estére a délutáni, és hétfő késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva: 271 forint fölött jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon, ahol délután magasabban, 271,90 forinton állt.
2010. 02. 09. 20:08
Megosztás: