Klímacsúcs - Repedezik a fejlődő országok egysége
Koppenhága, 2009. december 10., csütörtök (MTI/AFP/AP) - Repedés keletkezett a koppenhágai ENSZ klímakonferencián a fejlődő országok korábban szilárdan összetartó blokkjában. A világ lakosságának 80 százalékát adó fejlődőket egy parányi szigetállam, Tuvalu osztja meg követelésével, amely szerint 1,5 Celsius fokban kellene maximalizálni a globális felmelegedés mértékét.
Hat napnyi csökkenés után emelkedik az olajár
Az olaj árfolyama 71 dollár fölé emelkedett, miután több mint 2 százalékkal csökkent a tegnapi kereskedésben, az erősödést a dollár gyengülése és a részvénypiacok emelkedése támogatta.
5 százalékkal visszanyesi 2010-es kiadásait a Chevron
A második legnagyobb amerikai olajvállalat, a Chevron bejelentése szerint jövő évben a tőkeberuházásait és a kutatási költségeit a 2009-es szinthez képest 5 százalékkal mérsékelni kívánja.
A MÁV Trakció nullszaldós eredményt vár az idén
Budapest, 2009. december 10., csütörtök (MTI) - A MÁV Trakció az első tizenegy hónap adatai alapján várhatóan nullszaldós eredményt ér el - mondta Márkus Imre, a társaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ecostat - Az idén még emelkedhet az infláció
Az év hátralévő részében az inflációs ráta átmeneti emelkedése várható, 2010 áprilisában pedig 4,8 százalékkal lesznek magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál az Ecostat előrejelzése szerint.
Klímacsúcs - Dánia után Svédország is felajánlást tett a fejlődő országok támogatására
Svédország 2010 és 2012 között évi 800 millió euróval járul hozzá a fejlődő országok támogatására létrehozandó klímaalaphoz - közölte Roberta Alenius svéd kormányszóvivő.
Jövő nyárra épül meg az új villamosvonal Szegeden
Jövő júliusra elkészül Szeged új, 2-es számú villamosvonala, a több mint 3,7 kilométeres vágányrendszert a cseh OHL ZS. a. s. vezette konzorcium építi meg 2,085 milliárd forintért - közölte Nagy Sándor (Szabad Város Szövetség) városfejlesztési alpolgármester csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
Váratlan csökkenés az amerikai kereskedelmi deficitben
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi deficit októberben 7,6 százalékkal 32,9 milliárd dollárra csökkent, a felülvizsgált szeptemberi 35,7 milliárdról - közölte pénteken a kereskedelmi minisztérium. Ez az érték pedig jelentősen elmarad az elemzők által előzetesen várt 36,9 milliárd dollárt.
USA - Öt hétnyi csökkenés után emelkedett a munkanélküli kérelmek száma
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 17.000 fővel 474.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 457.000 főhöz képest. Az előzetes elemzői várakozások 463.000 fővel számoltak.
A PM azzal számol, hogy decemberben 135 milliárd forint többlet keletkezik az államháztartásban
Decemberben 135 milliárd forint államháztartási többlettel számol a Pénzügyminisztérium (PM), így 2009-ben - önkormányzatok nélkül - GDP arányosan a hiány 3,8 százalék lesz - mondta Katona Tamás, a szaktárca államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Soros - Veszélyben a klímakonferencia sikere
Kudarccal fenyegeti a koppenhágai ENSZ klímakonferenciát a fejlődő országok pénzügyi támogatása körül kirobbant vita Soros György szerint.
Most már tényleg emelkedhetett a hazai infláció - Elemzők
Valószínűleg gyorsult a magyarországi inflációs ütem a múlt hónapban az éves bázishatások és az üzemanyagárak emelkedése miatt - mondták az MTI-nek londoni felzárkózó piaci elemzők a pénteki adatismertetés előtt. A Cityben ugyanakkor jövőre már - ütemes pénzügypolitikai enyhítéssel kísért - meredek dezinflációt várnak Magyarországon.
Maradt a fél százalékos brit jegybanki kamat, folytatódó eszközvásárlás
A jelenlegi történelmi mélyponton, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A változatlan alapkamat mellett a bizottság döntött arról is, hogy folytatják a 200 milliárd font értékű eszközvásárlási programját.
Alacsony érdeklődés mellett emelkedő hozam a mai aukción
Január óta nem látott alacsony ajánlattétel mellett 4 bázisponttal emelkedett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 12 hónapos (D101215) diszkont kincstárjegy aukcióján az átlaghozam, sőt a meghirdetett 40 milliárd forint helyett mindössze csak 35 milliárdra fogadtak el ajánlatot.
Egyre komolyabb feszültség a koppenhágai klímacsúcson
Felhők gyülekeznek a klímakonferencia felett, Kína bírálja a gazdag országokat tétlenségük miatt és Kína határozott választ adott a fejlődők körében keletkezett zavarra - ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg helyszíni tudósítások, összefoglalók a kínai sajtóban az ENSZ koppenhágai konferenciájának állásáról.
A Posta korlátlan ideig elfogadja a régi típusú sárga csekkeket
A Magyar Posta csütörtökön megerősítette, hogy korlátlan ideig elfogadják a régi típusú készpénz-átutalási megbízásokat. A hivatal ezzel az APEH sajtóban megjelent közleményét cáfolta, amely szerint a posta 2009. december 31-i határidőhöz kötné a régi sárga csekkek átvételét.
Ömlött a tőke novemberben a befektetési alapokba
A lakossági befektetésnek is köszönhetően november az idei második legerősebb hónap volt a befektetési alapok piacán; 416 magyar befektetési alap 2.910 milliárd forintot kezelt 2009. november végén, a vagyon egy hónap alatt 3 százalékkal bővült.
Tiszta Sci-Fi! Naperőművek a Szaharában
Több mint 5,5 milliárd dolláros beruházással naperőművek építését finanszírozza a Világbank öt arab országban: a projekt keretében a következő 3-5 évben Algériában, Egyiptomban, Jordániában, Marokkóban és Tunéziában fektetnek be a naperőművek építésébe.
Jelentősen csökkent a román kereskedelmi hiány
Románia kereskedelmi hiánya 61,3 százalékkal csökkent az idei első tíz hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest a román országos statisztikai intézet csütörtökön közzé tett adatai szerint.
A nagyoroszi gyárban készült lakókocsik róhatják az orosz utakat
Lakókocsiból és lakóautóból az első öt darabos szériát készítik orosz piacra a nagyoroszi Knaus Tabbert lakókocsi gyárban - tájékoztatta Botka József, a kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-t.