Ismét a bikák tombolnak Európában
Erősödéssel nyitottak szerdán a nyugat-európai tőzsdék, követve az amerikai és ázsiai tőzsdéket, amelyek a javuló gazdasági kilátások és az eurózóna pénzügyi stabilitásával szemben enyhülő aggodalmak hatására emelkedtek. (MTI)
BUX: 21.366,29 pont, +0,75 százalék a nyitáskor
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,52 pontos emelkedéssel, 21.366,29 ponton nyitott szerdán.
RÖVIDHÍR - Csökkent az építőipar teljesítménye 2009-ben
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Az építőipari termelés volumene tavaly decemberben mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 6,2 százalékkal csökkent a 2008. decemberihez képest, a 2009-es év egészében 4,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
BÉT - Nyitásban nyereséget várnak a BÉT-en
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Nyitásban nyereséget várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
Mi lesz veled MOL részvény?
Elemzésünkben a technikai analízis eszköztárát alkalmazzuk az olajipari részvény várható árfolyam alakulásának előrejelzéséhez.
Tőzsde - Erősödő nyitás várható Európában
London, Frankfurt, Párizs, 2010. február 17., szerda (MTI/AP/Reuters/Dow Jones) - Erősödő indexeket várnak a szakértők az európai tőzsdék nyitásakor, köszönhetően a javuló gazdasági kilátásoknak és a görög költségvetési hiány miatt az eurózónával szemben kialakult bizalmatlanság csillapodásának.
Görögország = Lehman Brothers ?
Murphy törvényei szerint, ami elromolhat, az el is romlik. Ehhez még annyit lehetne hozzátenni, hogy a romlás általában nem istencsapása, hanem emberi erők és szándékok következménye. (Mészáros György - MTI)
Tőzsde - Erőteljes nyereségek az ázsiai tőzsdéken
Tokió, 2010. február 17., szerda (MTI/AP/DowJones/Reuters/Kyodo) - Az egy százalékot meghaladó keddi amerikai és európai tőzsdei erősödések láttán az ázsiai piacok is lendületre tettek szert, és erőteljes index nyereségeket értek el szerdán.
Csalóka az OTP! Hiányzik a forgalom a bikához
Mai technikai elemzésünkben az OTP részvényének várható árfolyam alakulását vizsgáljuk meg.
Ma délutánig lehet betekinteni a névjegyzékbe
Ma 16 óráig lehet betekinteni az áprilisi országgyűlési választásra készített névjegyzékekbe; a választásra jogosultak lajstromából való kihagyás vagy éppen az abba való jogosulatlan felvétel miatt a települési jegyzőnél lehet kifogást benyújtani. (MTI)
Devizapiac - Csekély árfolyam mozgás várható a térségbeli devizáknál
London, 2010. február 17., szerda (MTI/Dow Jones) - Az eurót 271,35 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben szerdán reggel röviddel hét óra előtt a kedd késő esti 270,46 forint után.
Százmillió forint támogatást kapott a CEVA-Phylaxia
Százmillió forinttal támogatta a CEVA-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. új bakteriológiai vakcinatermelő üzemének beruházását a költségvetés a Beruházás-ösztönzési Célelőirányzatból - derül ki a Gazdasági Közlönyből. (MTI)
A Rába adózás előtt nyereséges volt 2009-ben
Adózás előtt 221 millió forint konszolidált nyereséggel zárta a Rába Nyrt. a 2009. évet, szemben az előző évi adózás előtt 5,4 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden. (MTI)
Ezt is megéltük?! Gyógyszertárak a csőd szélén
Akár 400 patika húzhatja le végleg a rolót, mivel az idei költségvetésből törölték a számukra korábban nyújtott állami támogatást - írja a Világgazdaság mai számában.
Választás 2010 - Ma dönt Hagyó közgyűlési utódáról a fővárosi MSZP - ELŐZETES
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Az MSZP budapesti párttanács ma dönt arról, ki kerüljön Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes helyére a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában.
Napi gazdaság: újrafogalmazott dohányadó
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Ha Magyarország érvényesíti az Ecofin által 64-ről 90 euróra emelt jövedéki adót, s jelenlegi 57 százalékról 60 százalékra emelt közterhet a cigarettánál, akkor 2018-ra a jelenlegi 550 forintos dobozonkénti átlagár átlépheti az ezer forintot - írja Napi gazdaság szerdai száma.
A tervezettnél olcsóbban vásárolt eszközöket a közlekedési hatóság
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - A tervezett bruttó 110 millió forint helyett 66 millió forintért vásárolt közúti ellenőrző eszközöket a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), a beszerzés értékének kétharmadát a 20 darab rendszámfelismerő berendezés tette ki - a nyílt közbeszerzés eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Gazdasági központ épül Sajószentpéteren, az egykori üveggyár helyén
Sajószentpéter, 2010. február 17., szerda (MTI) - Új gazdasági központ épül a Borsod megyei Sajószentpéteren, a régi üveggyár helyén; a beruházás mintegy 666,4 millió forint.
Amerikai ipari termelés januárban - ELŐZETES
Washington, 2010. február 17., szerda (MTI/Dow Jones) - A januári amerikai ipari termelésre vonatkozó adatot közli ma 15.15-kor az amerikai Fed.
Népszabadság: az állami cégek idén esedékes adóssága 49 milliárd forint
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Ha a költségvetés átvállalná a legnagyobb állami vállalatok idei adósságkötelezettségét, akkor az a pénzforgalmi elszámolást 49 milliárd forinttal terhelné meg - számolta ki szerdai számában a Népszabadság.