MÁV - A jogszabályok szerint történtek a végkielégítések, juttatások
A MÁV megtette az előkészületeket az átalakításról várható kormánydöntés végrehajtására - mondta Andrási Miklós, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán, sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Ma már óvatosabbak lehetnek az amerikai befektetők
Mérsékelt csökkenésre lehet felkészülni az amerikai piacok nyitása során, miután a határidős piacok szerény csökkenést mutatnak a két napja tartó emelkedés után.
MNB - Döntő többségben voltak az 50 bázispontos csökkentésre szavazók
A monetáris tanács nyolc tagja szavazott a jegybanki alapkamat 50, egy pedig 75 bázispontos csökkentésre a legutóbbi kamatdöntő ülésen - derül ki az MNB honlapján közzétett jegyzőkönyvből.
Lízingszövetség - Megölheti a piacot az MNB tervezete
A Magyar Lízingszövetség első becslései szerint a devizahitelezés visszaszorítására tett jegybanki javaslatok elfogadása esetén megfeleződne a hitelek darabszáma, pedig a kihelyezések már eddig is jelentősen csökkentek az év elején bevezetett szigorítások nyomán.
ÚjraErdei Tamás a bankszövetség elnöke
A Magyar Bankszövetség testületi ülése Erdei Tamást, az MKB Bank elnök-vezérigazgatóját választotta a szervezet elnökévé szerdán - közölte a bankszövetség az MTI-vel.
GVH - Jóváhagyva a hazai pénzügyi fúziók
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy Wallis Zrt. megvásárolja a WestLB Hungaria Bank Zrt-t. A hatóság arra is rábólintott, hogy a Magyarországi Volksbank Zrt. megszerezze a BNP Paribas Magyarországi fióktelepének portfolióját alkotó követeléseket és kötelezettségeket.
Nem kérnek az atomenergiából a finn Zöldek
Súlyos csapást mértek a Zöldek a finn atomenergia lobbi kormányzati támogatást élvező atomerőmű építési terveire.
Felértékelődött az állásközvetítők szerepe
A foglalkoztatási szolgálatok szerepe felértékelődik a válságban, hiszen elősegítik a munkahelyek megtartását, és a különösen veszélyeztetett csoportok, például pályakezdő fiatalok, gyes-ről visszatért kismamák munkához jutását - mondta Kovács Géza, a Foglalkozatási és Szociális Hivatal (FSZH) főosztályvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Nekimennek az almafáknak az elkeseredett termelők
Az igen alacsony felvásárlási árak, illetve az elmaradt kormányzati segítség miatt kivágják az almafákat az elkeseredett, jelentős veszteséget elkönyvelő termelők - közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szervezet sajtótájékoztatóján szerdán Nyíregyházán.
Hazabeszélt a Gazprom elnöke a Buenos Aires-i nemzetközi földgáz konferencián
Alekszej Miller, a Gazprom elnöke szerint Európának a gázerőművekre kellene alapoznia a szélenergia helyett. "Ha a jelenleg üzemelő széntüzelésű erőműveknek a felét lecserélnék modern gáztüzelésű erőművekre, a széndioxid kibocsátás harmadannyi költséggel ugyanannyira csökkenne mint szélerőművek építésével" - jelentette ki Alekszej Miller kedden a Buenos Aires-i nemzetközi földgáz konferencián, ahol azt is elmondta: cége azzal számol, hogy 2015-re elkészül a Déli Áramlat gázvezeték.
Genesis - Hardver hiba miatt vált elérhetetlenné a honlap
A Genesis Energy Nyrt. tájékoztatása szerint a tegnapi nap során a külső szolgáltató szerverén futó honlap, a www.genesisenergy.eu, a szolgáltató webszerverének hardver hibája miatt vált elérhetetlenné - olvasható a BÉT honlapján.
Kilépett a csődvédelemből a Delphi
Négy év csődgondnokság után ismét önálló a Magyarországon is több érdekeltséggel bíró amerikai Delphi Corp. gépjárműipari beszállító - tudósít az .
Hatalmasat kaszálnak a bátrak a Genesis piacán
Igazán impozáns nyereséget tudhatnak a hátuk mögött azon bátor befektetők, akik két alsó limites nap után ma reggel belemertek vásárolni a szintén 20%-os alsó limiten,250 forinton nyitó Genesis részvénybe a Budapesti Értéktőzsdén.
Hoppá! Lefelé módosult az eurózóna GDP-je
Az Eurostat legfrissebb adatai alapján az eurózóna második negyedéves gazdasági bővülése a korábbi -0,1 százalékról -0,2 százalékosra változott, holott a várakozások az előzetes adatokkal megegyezőt vártak.
Kiütötték a Mankind Corp. gyógyszerészeti vállalatot
A MannKind Corporation (Nasdaq: MNKD) egy biogyógyszerészeti vállalat, mely arra összpontosít, hogy olyan kutatásokat és fejlesztéseket hajtson végre, melyek az olyan betegségek kezelésére szolgálnak, mint a rák, vagy a cukorbetegség.
Erőteljes emelkedéssel próbálkozik a Fonar Corp.
A Fonar Corp. vezető szerepet játszik az MRI szkennerek fejlesztésében és gyártásában. A Fonar forradalmasította a diagnosztikai képalkotást, a világ első kereskedelmi MRI szkenner bevezetése révén. Emellett a világ első álló MRI szkennerje is a nevéhez köthető.
Tépik a jent és az ausztrál dollárt
Meredeken erősödik a jen a dollárral szemben, miután a piaci szereplők a japán hatóságok tűréspontját tesztelik, arra vonatkozóan, hogy meddig engedik erősödni.
Belefáradt az erőlködésbe a forint?
Mérsékelten, de a gyengülés jelei látszódnak a forint árfolyamában a szerdai napon, az euró árfolyama 267,30-as szintre emelkedett a kedd délután négy órai 266,91 forint után.
Nem csitulnak a kedélyek a Malév háza táján
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) a tiltakozás minden törvényes eszközével élni fog, miután a Malév vezérigazgatója minden előzmény nélkül felmondta az öt évre kötött jogutódlási megállapodást és ennek részeként a vállalatnál hatályos kollektív szerződést - közölte az érdekképviselet az MTI-vel szerdán.
Sokat spórolhatnának a cégek, ha figyelnének alkalmazottaikra
Az éves leírási veszteség negyedét kerülhetnék el a cégtulajdonosok, ha alkalmazottaik tevékenységét rendszeresen ellenőriznék; 2008-ban a becsült 220 milliárd forintnyi leírási veszteség mintegy 25 százalékát okozta az alkalmazottak nemtörődömsége vagy szándékos tevékenysége - derül ki a Direktinfo Kft. elemzéséről szóló közleményből.