Javított gazdasági várakozásain a svájci kormány
Megemelte jövő évi gazdasági várakozásait a svájci kormányzat a javuló globális helyreállási folyamatra hivatkozva, azonban figyelmeztetett, hogy az igazi fellendülés majd csak 2011-ben várható. A SECO a legfrissebb előrejelzésében jövőre 0,7 százalékos, míg 2011-ben pedig 2 százalékos bővülésre számít.
Jókora forintgyengüléssel indult a nap
Jelentősen gyengült a forint, az eurót kedden délelőtt tíz óra előtt 275,81 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 273,48 forinttal.
TvNetwork - Bennfentes részvénytranzakciók
A TvNetwork Nyrt. tájékoztatása szerint az ICE DSL Távközlési Kft. eddig 13,28 százalékos szavazati jogot megtestesítő részesdése, mely 2.300.085 darab részvényt foglalt magában, december 14.-én a minimális küszöbérték alá csökkent, míg ugyanezen a napon a RENTANET Szolgáltató Kft. szavazati joga, mely eddig a minimális küszöbérték alatt volt, 16,99 százalékra emelkedett, a tulajdonában lévő részvények darabszáma pedig 2.943.710 darabra változott - olvasható a BÉT honlapján.
Már előre fél a december végi sztrájktól a British Airways
Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának.
Tovább mérséklődött a mezőgazdasági árak visszaesésének mértéke
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 októberében 7,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5, az élő állatok és állati termékeké 6,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. 2009. január–októberben az agrártermékek termelőiár-szintje 13,9 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 19,8 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,9 százalékos csökkenéséből adódott - olvasható a KSH jelentésében.
Az előzetessel megegyező ipari adatokat tett közzé a KSH
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 októberében 12,9, munkanaphatástól megtisztítva 10,8 százalékkal csökkent. A termelés volumene az év első tíz hónapjában 20,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index októberben 1,8 százalékkal emelkedett.
Emelkedéssel kezdhet Nyugat-Európa
A várakozások szerint a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden erősödéssel indulhatnak. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 7-8 ponttal emelkedhet nyitáskor, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 4-13 ponttal, mehet hétfői záró értéke fölé, a párizsi CAC-40 index pedig 1-2 pontot léphet előre.
Van miért sopánkodnia a Gazpromnak
Hétfőn elindult a földgáz szállítás a Türkmenisztán és Kína között épült Közép-Ázsia-Kína gázvezetéken, mely Oroszországot elkerüli, ezzel teljesen átalakítja a gázbiznisz megszokott sémáit a volt Szovjetunió területén, mindez pedig csapást jelent a kínai piacra törekvő Gazpromnak - vélekedett hétfői kommentárjában a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.
Econet.hu - Beavatkozóként csatlakozott az ORTT elleni perhez az FM1
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a közvetett tulajdonában álló, a Neo FM országos kereskedelmi rádiót üzemeltető FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. beavatkozóként csatlakozott a Sláger Rádió Zrt. által az Országos Rádiós és Televízió Testület (ORTT) ellen pályázati kiírás szabályai megsértésének megállapítása iránt a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt indított perhez - olvasható a BÉT honlapján.
Veszteségek felé fordultak az ázsiai részvényindexek
Vegyesen, de inkább a veszteségek irányába hajlóan alakultak az ázsiai részvénypiacok kedden, miután a befektetők egy része már az év vége előtti nyereségrealizálásba fogott. A kínai részvénypiacok csökkenésének hátterében az áll, hogy a kormányzat lépéseket kíván tenni az ingatlanpiacon tapasztalható túlzott áremelkedések miatt, ennek nyomán viszont eladói nyomás nehezedett az ingatlanfejlesztő vállalatok papírjaira.
Ameriában is érződött a dubaji hatás
Nyereséggel zártak az amerikai részvénypiacok a hétfői napon, melynek hátterében az éledező befektetői bizalom áll, melyet az váltott ki, hogy Dubaj 10 milliárd dollárt kapott egyesült arab emírségekbeli társállamától, Abu Dhabitól adósságtörlesztései könnyítésére.
Kemény spórolásba kezd Görögország
A görög miniszterelnök több, a költségvetés kiadásait csökkentő intézkedést jelentett be hétfőn, és továbbiakat is ismertet majd a közeli hónapokban a jelentősre duzzadt államháztartási deficit lefaragása céljából.
Itt az igazi TOP100-as lista, az APEH-től...
A magyarországi vállalatok között továbbra is Mol, a pénzügyi szektorban pedig az OTP Bank vezeti a Top 100-as, illetve a TOP 50-es listát.
Az utca embere még fél a rémtől
A számos kedvező makrogazdasági folyamat ellenére az utca embere úgy érzi, a globális recesszió mélypontja még hátravan.
Elgyengült a forint
Gyengült a forint hétfő este a délutáni és a péntek késő esti árfolyamhoz viszonyítva: 274 forint fölött jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon, ahol 273,48 forinton volt délután.
Klímacsúcs - Újraindultak a tárgyalások, Ban Ki Mun közvetít
Koppenhága, 2009. december 14., hétfő (MTI/AP/dpa/Reuters) - Több mint öt órás leállás után hétfőn késő délután újraindultak a hivatalos tárgyalások az ENSZ klímavédelmi konferencián, a világszervezet főtitkára pedig bejelentette, hogy a koppenhágai tanácskozás sikere érdekében személyesen közvetít a fejlődő államok és az iparosodott országok között.
A bankoknak viszonozniuk kell az adófizetők segítségét!
Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban nagybankok vezetőivel közölte: azt várja tőlük, hogy viszonozzák a tavaly őszi pénzügyi krízis idején nekik nyújtott szövetségi segítséget, és serkentsék a hitelpiac működését.
Tőzsde - New York: emelkedés zárás előtt két órával
New York, 2009. december 14., hétfő (MTI/Reuters) - Emelkedtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői kereskedés leállítása előtt két órával.
RÖVIDHÍR - Obama azt várja, viszonozzák a nagybankok a segítséget
Washington, 2009. december 14., hétfő (MTI) - Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban nagybankok vezetőivel közölte: azt várja tőlük, hogy viszonozzák a tavaly őszi pénzügyi krízis idején nekik nyújtott szövetségi segítséget, és serkentsék a hitelpiac működését.
Lezárulhat az M0 déli szakasza bővítésének közbeszerzési eljárása
Budapest, 2009. december 14., hétfő (MTI) - Újabb határozatot hozott a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az M0 útgyűrű déli szektorának az M6 autópálya és az 51. számú főút közötti szakasza bővítésére kiírt közbeszerzési eljárásban, így egy hónapon belül döntés várható a kivitelezőről - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) hétfőn.