Várhatóan a hónap végén lesz új elnöke a Magyar Agrárkamarának
Azért kell új elnököt választani a Magyar Agrárkamaránál, mivel a korábbi elnök, Forgács Barna június elején azonnali hatállyal lemondott tisztségéről. A lehetséges új elnökjelölteket a jelölő bizottság veszi számba, a testület kedden kezdi meg munkáját.
A főtitkár beszélt arról is, hogy a közgyűlésen értékelik a fontosabb mezőgazdasági ágazatok helyzetét, különös tekintettel a vis major témakörére. Szóba kerül továbbá az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformja is a 2014-20 közötti időszakban, valamint az ezzel kapcsolatos agrárkamarai javaslatok.
A hónap eleji távozását az elnöki székből Forgács Barna azzal indokolta, hogy a kialakult kormányzati szerkezethez igazodóan a köztestületi agrárkamaránál is hangsúlyváltásra van szükség. A mezőgazdasági termelés területén az érdekérvényesítéshez az erős és határozott irányvonalat képviselő eddigi elnök személyétől eltérő habitusú országos kamarai vezetőt lát szükségesnek - fogalmazott.
Forgács Barna jelezte azt is: döntésével a magyar agrárgazdaság jövőjéhez, az ágazat érdekérvényesítéshez kapcsolódó másfajta koncepciók kialakításának lehetőségét kívánja elősegíteni.