Idén 36 milliárd nyereséget, jövőre 126 milliárd forint veszteséget vár az MNB

Szeptember végéig 75 milliárd forint nyereséget ért el a Magyar Nemzeti Bank, s ebben az évben várhatóan 36 milliárdos nyereséggel zár, jövőre 126 milliárd forint veszteséget vár - hangzott el a jegybank pénteki szakértői tájékoztatóján.
2009. 10. 30. 12:55
Megosztás:

Elemzői reakció a külkereskedelmi adatokra

Az alacsonyabb bázis miatt az elkövetkező hónapokban akár már javulhat is a magyar export teljesítménye éves összehasonlításban, az MTI által pénteken megkérdezett makrogazdasági elemzők szerint.
2009. 10. 30. 12:40
Megosztás:

Visszaesett az Audi értékesítése

Az Audi AG harmadik negyedéves üzemi eredménye 54 százalékkal csökkent éves bázison, részben a globális autópiaci keresletcsökkenés, részben pedig az új modellek bevezetési költségei miatt.
2009. 10. 30. 12:33
Megosztás:

Az állam helyett a piacról szerezne tőkét az Erste Csoport

Tőkét emel a nemzetközi Erste Csoport 1,65 milliárd eurónyi új részvény kibocsátásával - jelentették be Bécsben.
2009. 10. 30. 12:25
Megosztás:

Rekord magas munkanélküliség Európában

Több mint tíz év óta szeptemberben a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben. Az egész Európai Uniót tekintve a ráta az adatrögzítés kezdete, 2000. óta volt a legmagasabb. Magyarországon az euróövezeti átlaggal azonos, 9,7 százalék volt a munkanélküliség az év kilencedik hónapjában.
2009. 10. 30. 12:20
Megosztás:

Novembertől lép hatályba a SEPA

A magyar gazdaság is nyertese lesz az egységes európai pénzforgalmi rendszer novemberi bevezetésének, miután Magyarország már az euróbevezetés előtt, a belföldi forintfizetési forgalomban is átveszi az európai szabványokat.
2009. 10. 30. 12:10
Megosztás:

Borzalmas eredmény az Alcatel-Lucent harmadik negyedévében

Szélesedett az Alcatel-Lucent nettó vesztesége a harmadik negyedévbe, miután a távközlési eszközöket gyártó vállalat eladásai jelentős mértékben csökkentek Európában, a fő piacán.
2009. 10. 30. 11:55
Megosztás:

Ne várjunk csodát az Erstétől

2009. 10. 30. 11:40
Megosztás:

Még egyáltalán nem biztos, hogy folytatódik a rally!

Áttekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeiről és a mai napon várható makrogazdasági adatokról. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank
2009. 10. 30. 11:30
Megosztás:

Októberben lassult a defláció az eurózónában

Az EU-Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat szerint az eurózónát alkotó 16 tagállamban októberben 0,1 százalékkal mérséklődtek az árak az egy ével korábbihoz képest, azaz lassult a defláció a szeptemberi mínusz 0,3 százalékot követően.
2009. 10. 30. 11:20
Megosztás:

Nem találják az irányt Európában

A főbb európai tőzsdék veszteséggel nyitottak az optimista várakozások ellenére is, majd mérsékelten ingadoznak. Jelenleg csak a brit piac tud a pozitív tartományban maradni.
2009. 10. 30. 11:00
Megosztás:

Mire figyeljünk az új kgfb rendszerben?

2010. január 1-jétől új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) rendszer lép életbe, ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) – amellett, hogy fokozottan figyeli az október 30-án induló „átszerződési” időszakban a piaci szereplőket – különböző tájékoztató anyagokkal segíti a gépjármű üzemben tartók/tulajdonosok eligazodását.
2009. 10. 30. 10:50
Megosztás:

Valamicske profitot fel tudott mutatni a Toshiba

A Toshiba Corp. pénteki bejelentése szerint a július-szeptember közötti időszakban, ha kismértékűt is, de nyereséget tudott felmutatni a költségek csökkentésére és a magasabb áron értékesítette memóriacsipeknek köszönhetően.
2009. 10. 30. 10:45
Megosztás:

Szédeleg a forint, délután még bármi lehet

Szédeleg a forint, bizonytalan az árfolyam további alakulása, az eurót 272,87 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben péntek délelőtt fél tizenegy előtt, szemben a csütörtök délutáni 271,70 forinttal.
2009. 10. 30. 10:26
Megosztás:

A vártnál kisebb veszteség a Sony-nál

A Sony a mai napon közzétette egyhuzamban már negyedik negyedéves veszteségét, melyet a hanyatló mobiltelefon értékesítés, és a PlayStation 3 játékkonzol árának mérséklődése okozott.
2009. 10. 30. 10:20
Megosztás:

Rekord nyereség a Samsungnál

A Samsung Electronics, mely a világ vezető memóriacsip és LCD képernyő gyártója, robusztus kilátásokkal szolgált a jövőt illetően, jelezve ezzel azt, hogy a technológiai szektor helyreállásában tovább nő a kis és nagyvállalatok közötti szakadék.
2009. 10. 30. 10:10
Megosztás: