Szédeleg a forint, délután még bármi lehet

Szédeleg a forint, bizonytalan az árfolyam további alakulása, az eurót 272,87 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben péntek délelőtt fél tizenegy előtt, szemben a csütörtök délutáni 271,70 forinttal.
2009. 10. 30. 10:26
Megosztás:

A vártnál kisebb veszteség a Sony-nál

A Sony a mai napon közzétette egyhuzamban már negyedik negyedéves veszteségét, melyet a hanyatló mobiltelefon értékesítés, és a PlayStation 3 játékkonzol árának mérséklődése okozott.
2009. 10. 30. 10:20
Megosztás:

Rekord nyereség a Samsungnál

A Samsung Electronics, mely a világ vezető memóriacsip és LCD képernyő gyártója, robusztus kilátásokkal szolgált a jövőt illetően, jelezve ezzel azt, hogy a technológiai szektor helyreállásában tovább nő a kis és nagyvállalatok közötti szakadék.
2009. 10. 30. 10:10
Megosztás:

Elhasalt a német kiskereskedelem - megint

A várakozásokkal ellentétben csökkent a német kiskereskedelmi forgalom szeptemberben, mely már a második havi csökkenés volt egyhuzamban. Az inflációval és a szezonális hatásokkal kiigazított adatok alapján az értékesítés 0,5 százalékkal csökkent augusztushoz képest, holott az elemzői várakozások 1 százalékos emelkedésre számítottak. Éves szinten 3,9 százalékos visszaesés mutatkozott.
2009. 10. 30. 09:34
Megosztás:

Lagarde-nak nincs kétsége a francia gazdaság bővülése felöl

A francia GDP a harmadik negyedévben legalább olyan ütemben emelkedik majd mint a másodikban - jelentette ki Christine Lagarde gazdasági miniszter hongkongi látogatásán.
2009. 10. 30. 09:25
Megosztás:

Termelői árak - Megállt az április óta tartó havi szintű csökkenés

Az ipar belföldi értékesítési árai 2009. szeptemberben az előző havihoz viszonyítva nem változtak, a 2008. szeptemberivel összehasonlítva 1,2 százalékkal mérséklődtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2009. augusztusinál 0,1, a tavaly ilyenkorinál 6,5 százalékkal magasabbak voltak. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,1, egy év alatt 3,4 százalékkal nőttek.
2009. 10. 30. 09:19
Megosztás:

Az előzetesnél nagyobb mértékben javult a külkereskedelmi méreg

2009. augusztusban a külkereskedelmi forgalom volumene exportban 10, importban 15 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. 2009. január–augusztusban a kivitel volumene 17, a behozatalé 23 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg 815 milliárd forintos (2837 millió eurós) aktívumot mutatott, 875 milliárd forinttal (3104 millió euróval) javult az előző év január–augusztusi, 60 milliárd forintot (267 millió eurót) kitevő passzívumához képest.
2009. 10. 30. 09:10
Megosztás:

Good bye...! – Bye?! – Buy, buy, buy!

Rendkívül találó és a jelenlegi tőzsdei hangulatra különösen aktuális az alábbi örökzöld karikatúra, amely jelzi, hogy időnként milyen komoly szerepet játszanak a fundamentumok a tőzsdei árak alakulásában.
2009. 10. 30. 09:05
Megosztás:

OTP - A "lakásmentő" csomag feltételei túl szigorúak voltak

Az OTP Bank üdvözli a "lakásmentő" csomagban tervezett változásokat és Kovács Antal vezérigazgató-helyettes optimista az OTP-részvény árfolyamának alakulását illetően.
2009. 10. 30. 09:00
Megosztás:

BÉT - Megint csak Amerika iránymutatására várunk

Délelőtt kisebb emelkedés, vagy korrekció várható, délután pedig már az amerikai makro- és bizalmi index-adatok irányítják majd a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában a kereskedést - mondták az MTI által megkérdezett szakértők.
2009. 10. 30. 08:56
Megosztás:

Próbál visszakapaszkodni a BUX

2009. 10. 30. 08:55
Megosztás:

Brüsszel vizsgálódik a Audi magyarországi beruházása körül

A magyar állam annak ellenére is támogatja az Audi Hungaria Motor Kft. győri üzemének beruházását, hogy az Európai Bizottság csütörtökön hivatalos vizsgálatot indított az ügyben.
2009. 10. 30. 08:50
Megosztás:

Fabatkát nyomnak a Nemzeti Bankban

Akár saját arcképes bankód is lehet, ha nagyon profi vagy kulcstartót kapsz. Az MNB látogatóközpontjában jártunk.
2009. 10. 30. 08:42
Megosztás:

A korábbi veszteségek után már nyereséggel kalkulál a Pannunion

A Pannunion Csomagolóanyag Nyrt. 53 millió forint nettó nyereséget ért el 2009 első 9 hónapjában az első félév 36 millió forintos vesztesége után - olvasható a BÉT honlapján közzétett adatokban.
2009. 10. 30. 08:25
Megosztás:

Csökkenő bevétel a Renault-nál

A Renault 11 százalékos éves szintű bevételcsökkenéssel zárta a harmadik negyedévet annak ellenére, hogy globálisan 0,8 százalékkal nőttek az eladásai. A francia járműgyártó a párizsi tőzsde csütörtöki kereskedésének a lezárása után közölte ezt.
2009. 10. 30. 08:20
Megosztás: