A katonai kiadásain is spóról Görögország
Panosz Beglitisz miniszterhelyettes, a nemzetvédelmi tárca beszerzésekért felelős vezetője szerdán bejelentette, hogy elhalasztják a hadihajó- és vadászgép-vásárlási terveket. A minisztérium hat darab francia, FREMM típusú fregatt megvásárlásáról tárgyal a francia gyártóval, és 40 vadászgép beszerzését is tervezi.
Az adósságválság miatt azonban nem engedheti meg a több milliárd eurós fejlesztést. "Figyelembe kell vennünk a gazdasági helyzetet. A tárgyalásokat ugyan folytatjuk, de nem jelölünk ki határidőt a lezárásukra" - mondta Beglitisz az AP amerikai hírügynökségnek. Az évtizedes görög-török feszültség miatt Görögország az Európai Unióban a legtöbb pénzt fordítja hadserege fejlesztésére, a NATO-ban pedig a katonai kiadásokat tekintve a második helyen áll az Egyesült Államok mögött.
A NATO-tagok évente átlagosan a hazai össztermék 1,7 százalékát fordítják védelmi kiadásokra, míg Görögország 3 százalék feletti összeget. Korábbi sajtójelentések szerint Franciaország és Németország a pénzügyi összeomlással fenyegető adósságválság ellenére megpróbálta rábírni az athéni vezetést, hogy ne állítsák le a tervbe vett katonai célú fejlesztéseket.
Berlin amellett is kardoskodott, hogy Athén a német, olasz, spanyol és brit cégek közös termékét, az Eurofighter vadászgépet válassza. Párizs azt próbálta elérni, hogy a fregattok mellett a repülők is franciák legyenek; a Rafale típust ajánlotta a görög partner figyelmébe. "Van a Rafele, a Eurofighter, és vannak persze az amerikai F16, F18 és F35 modellek is, de nem tartunk még a döntésnél" - mondta a miniszterhelyettes.
Panosz Beglitisz hozzátette: leállítják az orosz páncélozott harcjárművek beszerzését is, amelyet az előző kormány indított. "Előröl kezdjük a tárgyalásokat" az oroszokkal - mondta Beglitisz. Panosz Beglitisz egy korábbi bejelentése szerint nemcsak a fejlesztéseket fogják vissza, hanem a működési kiadásokat is 12,5 százalékkal csökkentik az egy évvel korábbihoz képest. A védelmi minisztérium az idén összesen 6 milliárd euróval - a GDP 2,8 százalékával megegyező összeggel - rendelkezik, a tavalyi 6,8 milliárd után.