Mérsékelt emelkedéssel indulhat Európa

Európában vegyes nyitást valószínűsítenek az elemzők, miután hétfőn rossz hangulatban zárt Európa: a főbb mutatók - FTSE, DAX, CAC - 50,83-98,09 pont közötti mértékben gyengültek. Az elemzők arra számítanak, hogy kedden a londoni FTSE-100 mutató 6-9 ponttal, a frankfurti DAX-30 8 ponttal erősödhet nyitáskor, a párizsi CAC-40 2 pontos visszalépéssel kezdhet.
2009. 10. 27. 08:25
Megosztás:

Hatalmasat kaszált a China Life Insurance

Kína legnagyobb életbiztosító társasága, a China Life Insurance a harmadik negyedévben több mint duplájára növelte nettó nyereségét a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a sanghaji tőzsde frissen kiadott jelentéséből.
2009. 10. 27. 08:20
Megosztás:

Már az ázsiai piacok sem képesek az emelkedésre

Tegnap még volt erő az ázsiai részvénypiacokra, azonban a mai napra ebben a régióban is elfogyott a lendület, ennek következtében kivétel nélkül csökkenésbe hajlottak az indexek.
2009. 10. 27. 08:15
Megosztás:

Feljelentik a bankokat a francia önkormányzatok

Az úgynevezett mérgezett hitelek visszafizetése miatt több, nehéz helyzetbe került francia önkormányzat jelezte hétfőn, hogy feljelentést tesz a kölcsönt nyújtó bankok ellen: elsőként Saint-Etienne városa kérelmezte a párizsi legfelsőbb bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmisnek szerződését a Deutsche Bankkal.
2009. 10. 27. 08:05
Megosztás:

USA - Nincs már erő az emelkedéshez

Az erősödő dollár miatt csökkenő olajár, és a túlfeszített részvénypiaci emelkedés hatására csökkentek az amerikai részvénypiacok, a befektetők már szkeptikusak a piacok további emelkedésével kapcsolatban.
2009. 10. 27. 07:55
Megosztás:

Oroszországnak is sikerült!

Oroszország technikai értelemben kilábalt a recesszióból: a gazdasági minisztérium hétfőn ismertetett adatai szerint a hazai össztermék(GDP) 0,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedben az előző három hónaphoz képest. Ez az első negyedéves növekedés azóta, hogy az ország gazdasága nagyjából egy évvel ezelőtt recesszióba került.
2009. 10. 27. 07:45
Megosztás:

OTP helyett vegyünk inkább MOL-t!

Magasan felülteljesítő volt a tegnapi napon a Budapesti Értéktőzsde, a BUX 257,67 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 21.560,76 ponton zárt hétfőn, 17,2 milliárd forintos forgalom mellett.
2009. 10. 27. 07:01
Megosztás:

Kissé gyengült a forint este

London, 2009. október 26., hétfő (MTI/Reuters) - Kissé gyengült a forint hétfőn este az euróhoz képest, az eurót 268 forint fölött jegyezték a londoni bankközi devizapiacon.
2009. 10. 26. 20:03
Megosztás:

Gazdasági válság - A fellendülésnek még nincsenek meggyőző jelei - ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest, 2009. október 26., hétfő (MTI) - A mélyponton már túl van a világgazdaság, de tartós javulás legkorábban csak 2010 végére várható - derül ki a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA felméréséből.
2009. 10. 26. 19:40
Megosztás:

Izlandot mekitlenítik

Néhány nap múlva "Meki-mentessé" válik Izland: a szigetország utolsó két McDonald's gyorsétterme november 1-jén bezár, a túlságosan magas üzemeltetési költségek miatt.
2009. 10. 26. 19:29
Megosztás:

A francia önkormányzatok feljelentik a bankokat

A "mérgezett" hitelek visszafizetése miatt több, nehéz helyzetbe került francia önkormányzat jelezte hétfőn, hogy feljelentést tesz a kölcsönt nyújtó bankok ellen. Elsőként Saint-Etienne városa kérelmezte a párizsi legfelsőbb bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmisnek szerződését a Deutsche Bankkal.
2009. 10. 26. 19:25
Megosztás:

Ajka Kristály: elfogadták a hiteltörlesztési tervet

Ajka, 2009. október 26., hétfő (MTI) - Az Ajka Kristály Kft. hitelezőinek közgyűlésén hétfőn elfogadták a cégnek a hiteltörlesztések módjára és ütemezésére, valamint az üzleti kibontakozásra kidolgozott tervét - közölte Katzer Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója a zárt közgyűlés után az MTI-vel.
2009. 10. 26. 19:23
Megosztás:

Fund De La Salle: teljes körű tiltás a portfoliókezelésre

A Fund De La Salle Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek haladéktalanul meg kell szüntetnie a portfoliókezelési tevékenység végzéséhez kapcsolódóan, október 6-án korlátozott körben lehetővé tett tevékenységet is - rendelte el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) október 22-én hozott, de csak hétfőn publikált határozatában.
2009. 10. 26. 19:22
Megosztás:

Tőzsdezárás - Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok

London, Frankfurt, Párizs, 2009. október 26., hétfő (MTI/Reuters) - Csökkenéssel zártak a nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, részben a pénzügyi részvények hanyatlására, részben az olaj árcsökkenésére.
2009. 10. 26. 19:08
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)

Budapest, 2009. október 26., hétfő (MTI) -
2009. 10. 26. 18:16
Megosztás:

Megállapodtak a Volán szakszervezetek a kormánnyal a közösségi közlekedés átalakításáról

Budapest, 2009. október 26., hétfő (MTI) - Keret megállapodást írtak alá a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról a Volán szakszervezetek a kormány képviselőjével, a dokumentumban az érdekképviseletek legalább 2010 végéig vállalják a munkabéke fenntartását - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) és a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma hétfőn az MTI-vel.
2009. 10. 26. 18:11
Megosztás:

Félmilliós felügyeleti bírság az MKB Nyugdíjpénztárnak

Budapest, 2009. október 26., hétfő (MTI) - Félmillió forint bírságot szabott ki az MKB Nyugdíjpénztárra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), és felszólította arra, hogy az adóhatóságtól érkező tagdíjbevallási és befizetési adatokat folyamatosan dolgozza fel, és a tagdíjakat folyamatosan könyvelje le az egyéni számlákra.
2009. 10. 26. 18:07
Megosztás:

Mégsem lesz sztrájk az Opel spanyolországi gyárában

Megegyeztek az Opel spanyolországi gyárának dolgozói az új tulajdonossal, a kanadai Magnával a takarékossági intézkedésekben, és ezzel elhárult a sztrájkveszély.
2009. 10. 26. 18:00
Megosztás:

A francia számvevőszék bírálta a tavalyi francia EU-elnökség költségvetését

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Párizs, 2009. október 26., hétfő (MTI) - A francia számvevőszék élesen bírálta a szenátusnak elküldött jelentésében az Európai Unió egy évvel ezelőtti francia elnökségének 171 millió eurós költségvetését.
2009. 10. 26. 17:57
Megosztás:

BÉT - Megint lenyomtuk Európát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,67 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 21.560,76 ponton zárt hétfőn, 17,2 milliárd forintos forgalom mellett. Ezzel jelentősen elvált mind a régiós, mind az európai piacoktól, melyek 0,5-1,8 százalékos mínuszban tartózkodtak.
2009. 10. 26. 17:55
Megosztás: