Menekül a tőke a magyar részvénypiacról?

Nemhogy mérséklődött, hanem egész egyszerűen fokozódott a pánik a hazai részvénypiacon, ennek jele, hogy a csütörtöki 1,6 százalékos csökkenés után pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.464,68 ponttal, 6,40 százalékkal 21.423,66 pontra zuhant.

A részvénypiac forgalma 60,8 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények kivétel nélkül zuhantak az előző napi záráshoz képest. A kedden elindult esés tovább folytatódott a részvénypiacon, a csökkenés mértéke jelentősen.

 

 

Hiába próbálták az amerikai piacok csütörtöki pánikszerű esését technikai hibára, trader hibára fogni, a befektetők nem hittek ezekben. A jelentős 5-9 százalékos esés oka egyértelműen a pánik volt, melyet az váltott ki, hogy az amerikai piac szereplői rádöbbentek, hogy az európai adósságválság már lokális probléma, hanem komolyan veszélyezteti a globális gazdasági helyreállási folyamatot.

 

A befektetők aranyba, dollárba, és amerikai államkötvénybe menekültek a részvénypiacokról,  miközben az euró és a forint rohamosan gyengült. Az a stratégia, amely szerint nem számít, hogy mennyit ér egy papír, megtartják, illetve hitelből tőkeáttétellel vesznek pozíciókat, Magyarországon sem működik. A nap végén tapasztalt eladói nyomás alatt meghajlott az összes blue chip. A Mol 1.150 forinttal, 6,02 százalékkal 17.950 forintra csökkent, 6,3 milliárd forintos forgalomban.

 

 

Az OTP részvények ára 456 forinttal, 7,23 százalékkal 5.850 forintra esett, forgalmuk 45,6 milliárd forintot tett ki, csaknem annyit, mint az egész csütörtöki, 47,3 milliárd forintos részvénypiaci kereskedési érték. A bankpapírt az egész héten kíméletlenül adták, ennek nyomán az árfolyam heti szinten 18,52 százalékkal esett.

 

 

Nem sokkal a pénteki zárás előtt amerikai intézményi eladók jelentek meg a magyar részvénypiacon szabadultak az általuk kockázatosnak vélt befektetéseiktől, azaz mindent adtak. A nyitás során tapasztalt csökkenés után a nap folyamán némiképp javult a piac, leginkább a görög mentőcsomagról szóló híreknek köszönhetően, azonban nap végére ismét zuhanórepülésbe kapcsolt a piac.

 

Vegyesen alakult az amerikai áprilisi foglalkoztatottsági adat, ugyanis bár a vártnál jobban nőtt a foglalkoztatottak száma, azonban a munkanélküliségi ráta 9,7 százalékról 9,9 százalékra ugrott.

 

A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 4,87 százalékkal 625 forintra gyengült, forgalma 3,0 milliárd forint volt.

 

 

A Richter papírok árfolyama 3.300 forinttal, 7,80 százalékkal 39.000 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 4,9 milliárd forintot ért el.

Szektortársa, az Egis 221,9 millió forintos forgalom mellett 580 forinttal, 2,68 százalékkal 21.025 forintra csökkent. A BUMIX 2.003,89 ponton zárt pénteken, ez 66,41 pontos, 3,21 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás: