Beborult az ég a devizapiac felett is - gyengült a forint

Folytatódott a forint által a napokban elért árfolyam nyereség korrekciója szerdán a bankközi devizapiacon az eurót 267,80 forinton jegyezték délután fél ötkor órakor a kedd délutáni 265,95 forint után. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 16:50
Megosztás:

A munkanélküliség és a fizetésképtelenség aggasztja a románokat

A román állampolgárok jelenleg a munkahely elvesztésétől és adósságaik törlesztésének ellehetetlenülésétől tartanak a legjobban, ez derült ki a GfK Romania piackutató intézet június óta elvégzett felméréséből - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 16:45
Megosztás:

RFV - Ugrik a gyegyószentmiklósi projekt?

Egyre kevesebb esélyt lát a romániai Gyergyószentmiklós távfűtési beruházásának megvalósítására a Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. (RFV) - olvasható a BÉT honlapján közzétett közleményben. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 16:40
Megosztás:

Ismét a vártnál jobban nőtt Amerika olajkészlete

Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán 1,7 millió hordóval, 0,5 százalékkal 349,5 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint, mely 18,4 százalékkal több, mint egy éve. Az elemzői várakozások az elmúlt heti jelentős 5,1 millió hordós bővülés után, már csak 900.000 hordós emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 16:36
Megosztás:

A Déli Áramlat érdekében Ankarában lobbizna Putyin

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő csütörtökön Ankarába utazik, a Vedmosztyi című orosz üzleti lap szerint azért, hogy rábírja Törökországot a (tervek szerint Magyarországon is áthaladó) Déli Áramlat gázvezeték építésében való részvételre. Tárgyalni akar a Nabucco-tervről is, amelynek Törökország részese - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 16:20
Megosztás:

Ismét zsugorodás az amerikai szolgáltatóiparban

Július folyamán az amerikai szolgáltatóipar az előzetes várakozásokkal szemben romlott júniushoz képest. A ISM beszerzőmenedzser index értéke 46,4 százalékra csökkent a júniusi 47 százalékról, holott az előzetes elemzői várakozások 48,1 százalékra történő javulásra számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 16:08
Megosztás:

Csökkenés helyett emelkedő ipari megrendelésállomány az USA-ban

Az Egyesült Államokban a feldolgozóipari megrendelések júliusban 1,4 milliárd dollárral, 0,4 százalékkal 349 milliárd dollárra emelkedett, a májusi 1,1 százalékos emelkedést követve. Az előzetes várakozások 0,7 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 16:00
Megosztás:

NIF - nem csúszik az M31-es átadása a júliusi baleset miatt

Tartható az M31-es autópálya átadásának 2010. májusi határideje annak ellenére, hogy a júliusi M31-M3-as keresztezésben történt baleset miatt három hídtartó gerenda pótlására van szükség - mondta el Galuska János, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) igazgatója - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 15:50
Megosztás:

Negatívra rontotta az S&P a PepsiCo adósbesorolásának kilátását

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet szerdai bejelentése szerint stabilról negatívra rontotta a PepsiCo adósbesorolásának kilátását, miután az bejelentette, hogy megveszi a két legnagyobb palackozóját. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 15:46
Megosztás:

Várt alatt a Procter & Gamble profitja

Az amerikai Procter & Gamble 2,471 milliárd dolláros, részvényenként 80 centes adózott eredményt jelentett szerdán az üzleti éve júniussal zárult utolsó negyedéről, 18 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 3,02 milliárdnál, részvényenként 92 centnél, mert időközben eladta egy részlegét, és mert e válságos időkben a vevők az áruházláncok olcsóbb saját márkáit részesítik előnyben. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 15:25
Megosztás:

Fizessenek a dúsgazdagok!

A milliomosokra kivetett egyszeri adóból fedeznék a pénzügyi válság miatti állami kiadásokat a német ellenzéki Zöldek. A környezetvédő párt kancellárjelöltje, Jürgen Trittin szerint több tízezer eurós különadót kellene kivetni a gazdagokra. "Ebben az országban közel 800 ezer ember él, akinek legalább egymillió euró értékű vagyona van. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 14:50
Megosztás:

Olcsóbb lesz a gépjármű-finanszírozás

Szeptembertől egyszerűbb és olcsóbb lesz a gépjármű-finanszírozás, s várhatóan könnyebbé válik a hitelfelvétel is - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerdán. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 14:40
Megosztás:

Kettős mércével mérnek a hazai bankok?

A hitelkamatoknál nagyobb mértékben csökkennek a banki betéti kamatok a monetáris tanács 100 bázispontos, július végi jegybanki alapkamat csökkentése nyomán - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 14:35
Megosztás:

USA - Október óta a legkevesebb állás szűnt meg júliusban az ADP adatai szerint

A magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban július folyamán az ADP foglalkoztatottsági indexe alapján 371.000 fővel csökkent, mely a legkisebb mértékű visszaesés október óta, azonban nagyobb, mint az elemzők által várt 351.000 fő. A felülvizsgált adatok alapján azonban júniusban az előzetes 473.000 helyett, 10.000 fővel kevesebb, 467.000 fő vesztette el az állását. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 14:25
Megosztás:

A javulás útjára lépett az Adidas

Túljutott a recesszió okozta mélyponton az Adidas. Bár a Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója még erősen érezte a lanyha kereslet negatív hatásait a második negyedben, eredményei jobbak lettek a vártnál. A társaság vezetése arra számít, hogy az év második felében javulni fog a piaci környezet. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 14:12
Megosztás:

Makroadatokra várva mérsékelt csökkenésben az amerikai határidős indexek

Mérsékelt veszteségben tartózkodnak az amerikai határidős indexek, miután a befektetők visszafogottan várják a nap folyamán megjelenő makrogazdasági adatokat, beleértve a pénteken ismertetésre kerülő júliusi foglalkoztatottsági jelentést. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 14:10
Megosztás:

USA- Január óta először emelkedett a bejelentett elbocsátások száma júliusban

Az Egyesült Államokban a főbb munkáltatók által július hónap folyamán bejelentett elbocsátások 31 százalékkal 97.373-ra emelkedtek, mely január óta az első emelkedés - közölte a Challenger Gray & Christmas. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 13:45
Megosztás:

Váratlan veszteség az egykor a világ legnagyobb viszontbiztosítójánál

Váratlanul veszteséggel zárta a második negyedet a Swiss Re, mely még a világ legnagyobb viszontbiztosítójának számított, miután még 2005-ben megvette a GE Insurance Solutions-t. A most már csak a második legnagyobb viszontbiztosító a Munich Re mögött, a második negyedévben 381 millió frank veszteséget jelentett, az egy évvel korábbi 564 millió frank nyereséggel szemben. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 13:36
Megosztás:

Bajba kerülhet a falusi turizmus

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) alelnöke, Kanyó Judit szerint jelentősen visszaeshet a falusi turizmus, ha a kormány tervei szerint megszüntetik jövőre a falusi vendéglátók adókedvezményeit. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 13:24
Megosztás:

Nem tétlenkednek a Déli Áramlat körül sem

Szeptember közepéig megalakul az az orosz-szerb vegyesvállalat, amelyet a Déli Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának megépítésére hoznak létre -közölte a Beta hírügynökséggel Dusan Bajatovic, a Srbijagas szerb állami gázvállalat vezérigazgatója. (ProfitLine.hu)
2009. 08. 05. 12:15
Megosztás: