Görög válság - ez még csak a kezdet vége

Csupán "a kezdet végének" minősítik londoni elemzők Görögország pénzügyi kisegítését, hangsúlyozva, hogy az egyszeri csomag korántsem hosszú távú megoldás, és az euróövezet többi gyenge költségvetési és adóssághelyzetű tagállama is még bajba kerülhet. (MTI)

A Lombard Street Research nevű vezető londoni gazdaságelemző cég értékelése szerint bizonyos, hogy Görögországnak 2011-ben és 2012-ben még több pénzre lesz szüksége. A további segítségnyújtást azonban "kétségtelenül" újabb elhúzódó tárgyalások előzik majd meg, amelyeket erősödő piaci kilengések kísérnek.

 

Ráadásul Görögország kisegítésével elvvé válik a piac szemében, hogy más, súlyos bajban lévő eurótagállamok - Portugália, esetleg Spanyolország, sőt talán Olaszország is - hasonló segítségben részesül - áll az elemzésben. Ha azonban Görögország végül mégis az euróövezet elhagyására kényszerül - még akkor is, ha kilépését "a tagság ideiglenes felfüggesztésének álcázzák" -, akkor egyértelművé válik hogy más olyan országok is kilépnek és leértékelik valutájukat, amelyek esetében valószínűtlen, hogy képesek elvesztett versenyképességük visszaszerzésére és közfinanszírozási rendszerük rendbetételére. Görögország távozása esetén a valószínűsíthetően erősödne a piaci nyomás az ilyen tagállamokon; Portugália és Spanyolország ezt máris érzékeli - áll a Lombard Street Research londoni elemzésében.

 

A ház szerint lehet, hogy a tényleges megoldást az jelentené, "ha Németország hagyná, hogy az euróövezet boldoguljon, ahogy tud". A Barclays Capital, a londoni City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja szerint, tekintettel a következő három-négy évben várható görög finanszírozási igényekre, és arra, hogy Görögország piaci hozzáférése jelenleg korlátozott, három-négy évre szóló, 90 milliárd eurós pénzügyi csomag kellene a potenciális finanszírozási szükségletek fedezésére. A cég felidézi, hogy a legutóbbi napok sajtóhírei 120 milliárd eurós készülő csomagot emlegettek.

 

A Barclays Capital szerint azonban még egy ilyen mértékű pénzügyi kisegítés sem jelentené semmiképpen azt, hogy már nincs szükség az államháztartási kiigazításra. Mindössze annyit tenne lehetővé, hogy a görög kormánynak egyáltalán esélye legyen e kiigazítás végrehajtására, azáltal, hogy megfizethető költségű finanszírozási forráshoz jut, és így elkerülhető az azonnali törlesztésképtelenség - áll a Barclays Capital elemzésében. A ház szerint Görögország gyakorlatilag elvesztette piaci hozzáférését - legalábbis olyan kamatokkal, amelyekkel fizetőképes országok juthatnak tőkéhez -, és valószínűleg legalább egy vagy két évig eltart, mire a görög kormány bebizonyítja a piacnak, hogy kiigazítási programja kivitelezhető.

 

Így az IMF/EU-csomag csak annak a szükséges, de önmagában korántsem elégséges feltétele, hogy az államháztartási kiigazítás egyáltalán végbemehessen - írták a Barclays Capital londoni elemzői. A cég saját számításai szerint ahhoz, hogy Görögország helyreállíthassa fizetőképességét, a következő öt évben a hazai össztermék (GDP) 12,4 százalékának megfelelő kiigazítást kell végrehajtania elsődleges államháztartási egyenlegében. Citybeli elemzők korábban a Magyarország által végrehajtott kiigazítást ajánlották Görögország figyelmébe.

 

A JP Morgan bankcsoport ez év elején kiadott londoni elemzésében azt írta: a magyarországi államháztartási konszolidáció lehet a legjobb követendő példa Görögország számára. Magyarország ugyanis "valószínűleg Európa legambiciózusabb költségvetési korrekcióját" hajtotta végre - ciklikus kiigazítással számolt GDP-arányos elsődleges államháztartási egyenlege évente átlagosan 3 százalékponttal javult az elmúlt három év során -, és "nagyjából ez az a szigorítási mérték", amelyre Görögországnak is szüksége lenne - állt a ház elemzésében.

 

Görögország mint szuverén adós számára az elmúlt hét a katasztrofális hitelminősítői és piaci fejlemények sorozatával telt. A Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja a hét elején agresszív mértékben, egyszerre több fokozattal a befektetői kategória alá, vagyis spekulatív - "bóvli" - szintre, "BB plusz"-ra rontotta Görögország adósbesorolásait, arra a véleményére hivatkozva, hogy egyre szűkebbek a görög kormány gazdaságpolitikai lehetőségei az államadósság-folyamatok fenntartható pályára állítására.

 

A görög leminősítés bejelentés után meredek emelkedéssel soha nem látott szintre, jóval 900 bázispont fölé - a vezető euróövezeti tagállamok átlagának több mint a tízszeresére, fejlődő országokra jellemző magasságba - emelkedett a görög szuverén adósságtörlesztési leállás ellen köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árazása Londonban, jóllehet a görög CDS-díjszabások a hét második felében, a formálódó EU/IMF-csomag híreire már jelentősen csökkentek.

 

A CMA DataVision, a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport e hónap elején ismertetett, idei első negyedéves adóskockázati összesítésében Görögország a világ tíz legkockázatosabb adós államának mezőnyében szerepelt, olyan országokkal osztozva a felső tízes törlesztéskockázati listán, mint Venezuela, Pakisztán, Ukrajna, Irak, vagy Egyiptom.


Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás:

Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás:

Virtuális jubileumi csengetéssel ünnepelte 20 éves tőzsdei jelenlétét a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szimbolikus csengetéssel ünnepelte tőzsdére lépésének 20. évfordulóját. A Graphisoft szoftvercégből való kiválással létrejött, ingatlanfejlesztéssel és -kezeléssel foglalkozó társaság részvényeit 2006. augusztus 28. óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A Graphisoft Park több mint tíz éve tagja a BUX indexnek, 2018 óta Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságként működik és több alkalommal elnyerte a BÉT kibocsátói transzparencia mid-cap különdíját.
2026. 09. 03. 17:00
Megosztás:

A MOHU szerint is felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert

A MOHU egyetért a kormánnyal, hogy felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert - közölte a társaság csütörtökön Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 16:30
Megosztás:

Átlépte a 2 milliárd dollárt a Ripple RLUSD-je – nem a kereskedőket célozza

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD átlépte a 2 milliárd dolláros forgalomban lévő kínálatot, ami fontos mérföldkő a viszonylag fiatal digitális eszköz számára. A vállalat ugyanakkor nem elsősorban kriptotőzsdei kereskedési eszközként akarja pozicionálni az RLUSD-t: a Ripple szerint a stabilcoin egyik legfontosabb szerepe a nemzetközi pénzmozgások és az intézményi elszámolások megkönnyítése lehet.
2026. 09. 03. 16:00
Megosztás:

Nőttek az átlagbérek Csehországban

Csehországban éves szinten 6,4 százalékkal 51 966 koronára (831 456 forint) emelkedtek az átlagbérek a második negyedévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
2026. 09. 03. 15:30
Megosztás: