Új magyar cég alakult Szlovéniában
Ljubljanában új magyar cég alakult, a CER Hungary Zrt. csoport tagjaként CER Cargo d.d. néven - mondta Horváth László, a CER Hungary Zrt. igazgatósági elnöke az MTI-nek, pénteken.
Tavaly növelte profitját az Aviva
A brit Aviva biztosító adózás utáni IFRS szerinti profitja meghaladta az 1,3 milliárd fontot 2009-ben, fő termékéből, az élet- és nyugdíjbiztosításból származó bevétele pedig meghaladta a 32 milliárd fontot, a magyar leányvállalat tavalyi eredménye csak az audit után, másfél hónap múlva nyilvános - közölte az Aviva Életbiztosító az MTI-vel.
Választás 2010 - MSZP: "rabszolga-felszabadítást" jelent a Ptk. hatálybalépése
Budapest, 2010. március 5., péntek (MTI) - Az MSZP szerint "a rabszolga-felszabadításhoz", vagyis az új polgári törvénykönyv (Ptk.) - többek között - a cselekvőképességre vonatkozó szabályainak hatálybalépéséhez nem kell felkészülési idő.
Fidesz - brutális gázáremelésre készül a kormány
A Fidesz szerint "brutális és elviselhetetlenül nagy" gázáremelésre készül a kormány. (MTI)
MSZP - a Magyarok Nyilai politikai szárnya után is nyomozni kellene
Lendvai Ildikó azt kérte az ügyészségtől és a bűnüldözési szervektől, tegyenek meg mindent azért, hogy a Magyarok Nyilai terrorszervezetnek ne csak a katonai, hanem a politikai szárnyának a tagjait is bíróság elé állítsák. (MTI)
Indul a 'Magyar termék, magyar boltból' program
Többéves előkészítés után a hónap végén elkezdődik a "Magyar termék, magyar boltból" elnevezésű program a tabi kistérségben - jelentette be Mészáros István, a Magyar Leader Szövetség alelnöke pénteken Budapesten, a II. Európai Leader Expó sajtótájékoztatóján. (MTI)
Nő az igény a hitelgaranciára - Garantiqa vállalkozói nap
A gazdasági válság idején jelentősen megnőtt a kereslet a hitelgarancia iránt: a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2009-ben összesen 500 milliárd forintot meghaladó nagyságú kezességvállalási állományából 440 milliárd forint volt az új szerződéses összeg - mondta Nagy Balázs, a cég igazgatója pénteken Debrecenben. (MTI)
Lendvai Ildikó - nincs szükség gázáremelésre
Az MSZP szakpolitikusai úgy látják, nincs szükség gázáremelésre április 1-jétől - közölte Lendvai Ildikó pénteken. (MTI)
Magyarország kérni fogja a földvásárlási moratórium meghosszabbítását
Budapest, 2010. március 5., péntek (MTI) - Magyarország következő kormánya kérni fogja az Európai Uniótól a külföldiek magyarországi termőföld-vásárlási tilalmáról szóló moratórium meghosszabbítását - mondta Font Sándor fideszes képviselő, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Július óta nem látott heti erősödés az európai piacokon
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken ismét lendületesen javultak a csütörtöki visszaesés után. Ezzel az európai piacok a héten tavaly július óta nem látott mértékben emelkedtek, bízva abban, hogy az EU segítséget nyújt Görögország számára. Emellett sokat lendített a piacokon a vártnál kedvezőbb amerikai foglalkoztatottsági adat is.
A zöldtárca is cáfolja az Aggteleki Nemzeti Park csődjét
Közleményben cáfolta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) pénteken az Aggteleki Nemzeti Park csődjére vonatkozó Magyar Hírlap-értesüléseket, így reagált az írásra a park igazgatója is. (MTI)
Insider rovat - Enterprise Products Partners
15 millió dollárt meghaladó befektetés az elnök részéről!
Csődbe nem ment, de bajban van az Aggteleki Nemzeti Park
Fizetési nehézségei vannak ugyan vannak az Aggteleki Nemzeti Parknak (ANP), de a szaktárcától minden segítséget megkapnak - mondta Salamon Gábor, a park igazgatója pénteken az MTI-nek cáfolva a pénteki Magyar Hírlapban megjelent írást, amely szerint csődbe ment a nemzeti park.
Pattanásig feszített húrok Görögországban - Országos sztrájk március 11-én
Görögország két legnagyobb szakszervezete országos sztrájkot hirdetett március 11-re a súlyos pénzügyi válság miatt tervezett újabb megszorító intézkedések ellen. (MTI)
Igazán jó hír érkezett a német gyáripar felől
A német gyári megrendelések januárban a vártnál jóval nagyobb mértékben emelkedett, sőt az előző havi visszaesés mértéke is csökkent a felülvizsgált adatok alapján, leginkább a nagyértékű beruházási javaknak köszönhetően.
Extreme rovat - Jó nakjuk volt a Zumiez részvényeseknek
10%-os árfolyam emelkedés egy nap alatt!
E.On - ha elmarad az áprilisi, akkor júliusban 20 százalék feletti gázáremelésre lesz szükség
Júliusban jóval 20 százalék feletti gáz-áremelésre lesz szükség, ha április elsejétől a szolgáltatók nem emelhetnek árat - nyilatkozta Kutas István, az E.ON Hungária szóvivője az MTI kérdésére pénteken.
Insider rovat - Ixia (nem sajnálja a pénzt részvényvásárlásra az igazgató)
106 millió dolláros vétel az igazgató részéről!
MDF - több ezer munkahely szűnt meg Zalaegerszegen
A zalai megyeszékhelyen az elmúlt öt évben 4.500 munkahely szűnt meg - közölte a Magyar Demokrata Fórum városi képviselőjelöltje pénteki, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján. (MTI)
2008 decembere óta nem látott drágulás a brit termelői áraknál
2008 decembere óta nem látott mértékben emelkedett februárban Angliában a termelői árindex a vegyipari termékek, és a kőolajszármazékok drágulása miatt.