Hirtelen rückverce váltottak az európai piacok

Nem tartott sokáig az öröm az európai piacokon, igaz emelkedéssel nyitottak, azonban az első órát követően nemcsak megtorpantak, de veszteségbe is fordultak, miután Quatar bejelentette, hogy eladja a Barclays-ban meglévő részesedését, és miután az Autonomy Corp., Anglia második legnagyobb szoftverfejlesztője, a várakozásoktól elmaradó nyereségről számolt be.
2009. 10. 20. 11:05
Megosztás:

Lecsapott a Zöldkommandó - 4,3 millió forint kiszabott bírság szeptemberben

Mintegy 4,3 millió forint bírságot szabtak ki a Zöldkommandó ellenőrzései során 30 tonna hulladékra a felügyelőségek szeptemberben - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) kedden az MTI-vel.
2009. 10. 20. 10:30
Megosztás:

Egyre fájóbb az euró erősödése?

Az euró erősödése aggasztja az eruózóna országait, de bizakodásra ad okot számukra Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter kijelentése, miszerint Washingtonnak érdekében áll a dollár erősítése - jelentette ki Jyrki Katainen finn pénzügyminiszter a Reuters tévének adott interjúban.
2009. 10. 20. 10:20
Megosztás:

Továbbra is csökkenő pályán a reálkeresetek

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - az első nyolc hónapban 2,1 százalékkal maradtak el az előző évitől -olvasható a KSH jelentésében.
2009. 10. 20. 10:15
Megosztás:

Tízezerszeres profit 2 év alatt !!! - Leonardo ismét segít ...

Lenyűgöz, rabul ejt, és hasznot hoz. Úgy gondolom az emberiség történelmében a számtalan - több szempontból is - értéket teremtő alkotó között néhány tucat igazán fenomenális szerepelt, egyikük mindenképpen Leonardo da Vinci. Most sem csalódtunk benne.
2009. 10. 20. 10:10
Megosztás:

Képes-e újabb csúcsra jutni a BUX?

2009. 10. 20. 09:40
Megosztás:

Mire számítsunk a Nasdaq ETF-je esetében

2009. 10. 20. 09:20
Megosztás:

Mi zajlik az olajpiacon, mitől drágul az olaj?

Szokásos napi összefoglalónk helyett egy kis kitérőt teszünk az Olaj világába, hogy megértsük, milyen folyamatok zajlanak a háttérben, mitől drágulhat az olaj árfolyama és mi mozgatja a piaci reakciókat. (Solar Capital)
2009. 10. 20. 09:05
Megosztás:

Már 80 dolláros szint felett az olaj

Az olaj árfolyama tavaly október óta először átlépte a 80 dolláros hordónkénti árat, miután a dollár gyengülés az euróval szemben megállíthatatlannak tűnik.
2009. 10. 20. 09:00
Megosztás:

Ázsia után Európában is zölden viríthatnak a piacok

Az amerikai vállalati beszámolók hatására az ázsiai tőzsdék optimista hangulatban erősödtek kedden, a tokiói Nikkei index 1 százalékot erősödve, 10.336,64 ponton zárt a nyersanyagipari és az elektronikai vállalatok vezetésével. A hongkongi Hang Seng index 22.376,58 ponton, 0,79 százalékos erősödésben, a sanghaji Composite index 3.066,45 ponton, 0,93 százalékos nyereségen, a szöuli Kospi index 1.659,15 ponton, 0,61 százalékos pluszban állt. Az olaj ára az idei évben először elérte a 80 dolláros hordónkénti szintet, köszönhetően a tovább gyengülő zöldhasúnak.
2009. 10. 20. 08:36
Megosztás:

Magyar Telekom - a 2007. évi osztalékot nem érinti a per

A Magyar Telekom Nyrt. az utóbbi napokban a sajtóban megjelentekre tekintettel tájékoztatást tett közzé a 2008. május 23-án két kisrészvényes által indított per, illetve annak folyományaival kapcsolatban - olvasható a BÉT honlapján.
2009. 10. 20. 08:30
Megosztás:

Hamarosan döntés a Genesis spanyolországi gyárának kivitelezőjéről

Várhatóan egy héten belül döntenek arról, melyik cég lesz a kivitelezője a Genesis spanyolországi gyárának - tájékoztatta a részvényeseket Damian Greco, a Genesis Energy Nyrt. igazgatótanácsának tagja a budapesti tőzsdén jegyzett társaság hétfőn Budapesten megtartott rendkívüli közgyűlésén.
2009. 10. 20. 08:20
Megosztás:

Nem csitulnak a banki prémiumokat kritizáló hangok az USA-ban

Az Obama-adminisztráció szerint erkölcstelen, hogy a tavaly még segélyért esedező nagy bankok ismét busás jutalmakat fizetnek ki alkalmazottaiknak, miközben az országban tovább növekszik a munkanélküliség - írta a The Washington Post.
2009. 10. 20. 08:15
Megosztás:

Rájár a rúd Oleg Gyeripaszkára - pénzmosással gyanúsítják Spanyolországban

Oleg Gyeripaszlát, Oroszország egyik leggazdagabb emberét, a Basic Element holding tulajdonosát azzal gyanúsítják Spanyolországban, hogy 2001-2004 között mintegy 4 millió eurónak megfelelő összeget mosott tisztára, s az üggyel az Augusto Pinochet volt chilei diktátor ellen kiadott körözés kapcsán híressé vált Baltasar Garzón bíró foglalkozik.
2009. 10. 20. 08:10
Megosztás:

12 havi csúcsukra értek az amerikai piacok

Több mint egy éve nem zárt ilyen magas értéken a három fő mutató; ennek az az elsődleges oka, hogy egy sor amerikai vállalat a vártnál jobb negyedéves eredményt közölt a nap folyamán.
2009. 10. 20. 08:06
Megosztás:

Újabb széthúzás az EU-ban!

Nem jutottak megállapodásra az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei hétfőn arról, hogy engedélyezzék-e három, génkezelt kukoricaféleség piacra dobását az EU-ban - erősítette meg a találkozót követően Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
2009. 10. 20. 06:59
Megosztás:

Aggasztó a dollár mélyrepülése - de kinek is?!

Az euróövezethez tartozó országok pénzügyminiszterei hétfőn késő este aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a dollár továbbra is gyengül a 16 országban bevezetett európai egységes fizetőeszközhöz képest.
2009. 10. 20. 06:34
Megosztás:

Az AvtoVAZ nem zárja ki a csődöt

Moszkva, 2009. október 19., hétfő (MTI) - A Ladákat gyártó AvtoVAZ nem zárja ki a csődöt - mondta Oleg Lobanov, a konszern pénzügyi alelnöke hétfőn újságíróknak, hozzátette azonban: a csőd nem a cég leállítását, hanem a hitelezőktől való védelmét jelenti.
2009. 10. 19. 20:43
Megosztás:

Szigorították az EU agrárminiszterei a friss baromfitermékek védelmét

Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2009. október 19., hétfő (MTI) - Döntöttek az európai uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei hétfőn arról, hogy előkészített, lefagyasztott baromfitermékeket felolvasztva, frissként árulni nem lehet - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a luxembourgi értekezletet követően az MTI-nek nyilatkozva hétfőn.
2009. 10. 19. 20:28
Megosztás: