Szlovákiában is divat a kartellezés
A szlovák versenyhivatal (PMU) 10,19 millió eurós bírságot szabott ki három bankra, amelyek kartellszerűen léptek fel az Akcenta.CZ cseh pénzügyi társasággal szemben Szlovákiában - jelentette be Alexandra Bernáthová, a versenyhivatal szóvivője pénteken - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Jogosan zárta ki a Posta a kerékpártenderből a Cronopont Kft.-t
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Cronopont Kft.-nek a Magyar Posta Zrt. elleni kérelmét, amelyben jogellenesnek minősítette azt, hogy őt,
mint az első postai kerékpár tender győztesét azért zárta ki az ajánlatkérő a másodikból, mivel korábban súlyos szerződésszegést követett el - a határozat a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent
meg.
A módosuló lakástámogatás ellen tiltakozik a Társaság a Lakásépítésért
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - A huszadára csökkenő lakástámogatástól nem várható a lakásépítés fellendülése, pedig az építőiparnak ez a szektora az uniós ösztönző csomagból is
kimaradt - kifogásolja a Társaság a Lakásépítésért Egyesület.
A következő tíz évben kissé nő búzatermelés, jobban a kukorica
Orosháza, 2009. június 12., péntek (MTI) - A világ búzatermelése a következő tíz évben mintegy öt százalékkal nő majd, kukoricából viszont, csaknem húsz százalékkal többet termelnek majd; ennek
oka, hogy utóbbinál a génmódosított (gm) növény részesedése a globális vetésterületben elérte a 24 százalékot, és ez ösztönözni fogja az előbbinél is a génmódosított változatok elterjedését - mondta
Popp József, az MTA doktora egy konferencián.
ÉFOSZ - az áfa átvállalását kérik a kereskedők
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) panasszal élt a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), mivel élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó
élelmiszerláncok sorozatban szólítják fel a hazai élelmiszer-beszállítókat arra, hogy a július 1-jével bevezetendő 5 százalékos áfa-emelést a szállítók az élelmiszerek árának mintegy 4-6 százalékos
csökkentésével vállalják át.
Szabolcsi agrárkamara: meggy-értékesítési gond várható az idén is
Nyíregyháza, 2009. június 12., péntek (MTI) - Az idén is meggy-értékesítési gond várható, a felvásárló piac alacsony áraival ezúttal is nehéz helyzetbe hozza a termelőket - mondta Demendi
László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke Nyíregyházán sajtótájékoztatón pénteken.
Minden oké, jöhet az IMF hitel harmadik részlete
Létrejött a megállapodás az Európai Unióval (EU), június 11-én aláírták a Kiegészítő Egyetértési Megállapodást, amelynek alapján Magyarország lehívhatja nemzetközi finanszírozási csomag európai uniós részének harmadik részletét. (ProfitLine.hu)
Kizárólag azonnali lépésekkel állítható meg a klímaváltozás
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - Az országoknak a globális gazdaság ösztönzésére szánt összegek legalább 20 százalékát kellene a klímaváltozás elleni küzdelemre fordítaniuk - hangzott
el a Zöld gazdaságélénkítés címmel tartott szakmai szemináriumon, pénteken Budapesten. A fórum előadói egybehangzóan arra figyelmeztettek, hogy a globális klímaváltozás egyre fenyegetőbb káros
hatásai mindenkitől azonnali lépéseket követelnek, ezek elmaradásával ugyanis visszafordíthatatlanná is válhat a Föld éghajlatának felmelegedése.
Egy dúsgazdag norvég lesz a Saab fő tulajdonosa?
Stockholm/Oslo, 2009. június 12., péntek (MTI/APA/dpa) - Egy milliomos norvég vállalkozó és a sportkocsikat gyártó svéd Koenigsegg venné meg közösen a fizetésképtelen Saab Automobile AB
autógyárat pénteki svéd és norvég sajtóhírek szerint.
A vártnak megfelelően emelkedtek az import árak az USA-ban
Az Egyesült Államokban az import árindex a várakozásoknak megfelelően 1,3 százalékkal emelkedett májusban az emelkedő olajár következtében, áprilisban a felülvizsgált adatok szerint 1,1 százalékos emelkedés volt tapasztalható. (ProfitLine.hu)
Monetáris tanács - 7 tag tartásra, 2 lazításra szavazott
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának 7 tagja szavazott az alapkamat szinten tartására a testület legutóbbi kamatdöntő ülésén, ketten 50
bázispontos kamatcsökkentést javasoltak - derül ki a május 25-i ülés pénteken közzétett jegyzőkönyvéből.
Együttműködik az APEH és az okleveles adószakértők egyesülete
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (MOKLASZ), valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
(APEH).
Május végéig 800 ezer forint bírságot szabott ki a Zöld Kommandó
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - Május végéig mintegy 10 tonna hulladékra 800 ezer forint bírságot szabtak ki a Zöld Kommandó akciósorozatban résztvevő hatóságok - közölte a
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) az MTI-vel pénteken.
Szokjunk a gondolathoz, újabb vasutas sztrájk jöhet!
Akár újabb vasutassztrájk is elképzelhető, ha a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Cargo elbocsátásokat érintő munkaügyi vitája
nem vezet eredményre - mondta Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás érdekvédelmi alelnöke a szakszervezet pénteki debreceni demonstrációján - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Közel 3,5 milliárd forint értékben jegyeztek OTP kötvényeket
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az általa kibocsátott OTP 2010/VII fix 9,5 százalékos kamatozású kötvény első sorozatából 3,478 milliárd forintnyit jegyeztek le - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A japán pénzügyminiszter szavára erősödik a dollár
Már második napja emelkedtek az amerikai államkötvények ára és a dollár, miután a japán pénzügyminiszter, Kaoru Yosano közölte, hogy országa bízik az amerikai kötvényekben, és megrendíthetetlennek tartja az amerikai valuta globális státuszát. (ProfitLine.hu)
Megkezdődött az árpa aratása
Budapest, 2009. június 12., péntek (MTI) - Az ország déli területein megkezdődött az árpa aratása - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Agrárkamara.
Hajthatatlan a cafeteria adókulcsát illetően Oszkó Péter
A szakszervezetek számításai szerint a béren kívüli juttatások 17 százalékos adókulcs mellett több költségvetési bevételt eredményeznének, mint a pénzügyminiszter által javasolt 25 százalék, a 17 százalékos kulcsot a munkaadók elfogadhatónak tartanák - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Ismét csökkentette olajfogyasztásra vonatkozó előrejelzését az OPEC
Az olaj iránti kereslet továbbra is csökken, miután a világgazdaság folyamatosan zsugorodik, azonban a nehezén már túljutott az olajpiac, és a készletek várhatóan elkezdenek csökkenni a normál szintjükre - közölte pénteken az OPEC. (ProfitLine.hu)
Belekavart Kapolyi cége az ukrán villamosenergia-szállításokba
Leállás veszélye fenyegeti az ukrán villamosenergia-szállítást Magyarországra, Szlovákiába és Romániába az áramtermelő Zapadenergo NyRt. és az Ukrinterenergo áramexportőr állami vállalat között kialakult konfliktus miatt – közölte a sajtóval egy meg nem nevezett forrás az ukrán fűtőanyag és energetikai minisztériumban - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)