9,6 milliárd dollár a leggazdagabb ukrán vagyona - 70%-os vagyonvesztés után
Hetvenszázalékos vagyonvesztése ellenére továbbra is Rinat Ahmetov donyecki üzletember vezeti az 50 leggazdagabb ukrán listáját, amelyet negyedik alkalommal állított össze a kijevi Korreszpondent heti hírmagazin. (ProfitLIne.hu)
Továbbra is kifelé áramlik a tőke az alapokból
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) csütörtökön közölt összesítése szerint májusban csaknem 33 milliárd forintot vontak ki a befektetők az alapokból, azonban a javuló hozamok ellensúlyozni tudták a tőkekivonást, így kismértékben nőtt az alapok összesített vagyona. (ProfitLine.hu)
Gazdasági válság - a válságkezelésen a hangsúly - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2009. június 4., csütörtök (MTI) - A pénzügyi válság már oldódik, a gazdasági válságból való kilábalás azonban hosszú ideig tart majd, állította csütörtökön az egyik jelentős magyar
pénzintézet vezetője.
Nagy a baj a cseh költségvetés körül
A következő három évben (2010-2012) a cseh állami költségvetés szinte minden területén komoly megvonásokra van szükség. Kivételt csak az államadósság finanszírozása és a társadalmi kiadások jelentik, amelyeket az állam az érvényben lévő törvények és megállapodások alapján köteles teljesíteni. Ezek emelkedni fognak - jelentette ki Eduard Janota, cseh pénzügyminiszter csütörtökön Prágában egy tanácskozáson. (ProfitLine.hu)
Tőzsdezárás - Nyugat-Európa felfelé húzott
London, Frankfurt, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - A tőzsdéken optimistább hangulat alakult ki csütörtökön a nap végére, elsősorban két, a gazdasági fellendülés jobb esélyére utaló amerikai
makrogazdasági hírre. Ezek szerint az amerikai kiskereskedelmi forgalom májusban növekedett, viszont az újonnan munkanélküli segélyért jelentkező amerikaiak száma a múlt héten az előzőhöz képest
csökkent.
Enyhülnek az import áfa önadózói engedély megszerzésének feltételei
Budapest, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - Szeptember 1-jétől jelentős mértékben kiterjeszti az import áfa önadózási engedélyre jogosultak körét a kormány által, a napokban az Országgyűléshez
benyújtott törvényjavaslat.
BÉT - A nyugati optimizmus ellenére esett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,25 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 16.333,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 27,2 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A bújtatott víziközmű privatizáció ellen a Magyar Víziközmű Szövetség.
Sopron, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - A bújtatott, lopakodó magánosítás megállítását szorgalmazza a Magyar Víziközmű Szövetség (MAVÍZ), a magyar víziközmű ágazatban nincs szükség szakmai
befektető forrásokra, elegendőek az Európai Uniós pénzek - mondta Ányos József, a MAVÍZ elnöke a szövetség csütörtöki, Sopronban tartott konferenciájához kapcsolódó sajtótájékoztatón.
Az Észak-Dunántúli Vízmű kiszervezésekre készül
Tatabánya, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - A karbantartás, a hibaelhárítás és a beruházások kiszervezésére készül az Észak-Dunántúli Vízmű Zrt. - mondta el Bencsik János, Tatabánya
polgármestere (Fidesz) az MTI-nek csütörtökön, az átszervezést tárgyaló dokumentumra hivatkozva, amely a jövő héten kerül a vízműtársaság felügyelőbizottsága elé.
Moody's: az EU jobban járna, ha kihúzná a bajból Lettországot
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - Az EU jobban járna, ha kihúzná a bajból a valutaleértékelés kockázatával küszködő lett gazdaságot, áll a Moody's Investors Service csütörtökön
Londonban kiadott elemzésében, amely szerint a lat leértékelése esetén a cég megvonná a befektetői adósosztályzatot Lettországtól.
Stabilitás: a munkáltatói egészségpénztári hozzájárulás nem adóoptimalizálás
Budapest, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - A Stabilitás Pénztárszövetség visszautasítja azokat a kormányzati kijelentéseket, amelyek szerint a munkáltatói egészségpénztári hozzájárulás nem
öngondoskodás, hanem adóoptimalizálás.
Folytatódótt a készletek csökkenése az USA-ban
Az amerikai üzleti tartalékok nyolcadik hónapja csökkentek áprilisban, a gépjárműkészletek és alkatrészek apadása miatt. A kereskedelmi minisztérium adatai alapján a készletek 1,1 százalékkal csökkentek, az előző havi 1,3 százalékos mérséklődés után. Az elemzői várakozások 1 százalékos visszaesésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Nagy meglepetésre nagy többlet szlovák kereskedelmi mérlegben
Pozsony, 2009. június 11., csütörtök (MTI/Reuters) - Több mint 372 millió eurós többlete volt Szlovákiának külkereskedelmében április hónapban, az adatot csütörtökön hozták nyilvánosságra. Az
elemzők több mint 40 millió eurós hiányt vártak.
Jari Vilén: a finn érdeklődés töretlen Magyarország iránt
Szekszárd, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - A gazdasági válság ellenére a finn befektetők érdeklődése töretlen Magyarország iránt - mondta Jari Vilén, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete
sajtótájékoztatón Szekszárdon, ahol a helyi befektetési lehetőségekről tájékozódott.
Oszkó Péter: az szja-csökkentést a vagyonadó bevezetése is segíti
Budapest, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - Egyéni és politikai érzelmektől fűtött vita zajlik a vagyonadó körül, de szakmai szempontból vitathatatlan, hogy a vagyon adóztatása is lehetővé
teszi a jövedelmeket terhelő adók csökkentését - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének (MOKLASZ) budapesti konferenciáján.
IfW: idén stabilizálódik, jövőre bővül a német gazdaság
Kiel, 2009. június 11., csütörtök (MTI/dpa) - A következő hónapokban stabilizálódik a német nemzetgazdaság és 2010-ben a világgazdasággal együtt növekedési pályára áll a kieli IfW gazdaságkutató
intézet csütörtökön megjelent előrejelzése szerint.
Kovács: évi 200-250 milliárd eurót veszít az EU az adócsalók miatt
Budapest, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - Becslések szerint évi 200-250 milliárd eurót veszít az Európai Unió az adócsalók, adókerülők miatt - jelentette ki Kovács László, az Európai
Bizottság vám- és adóügyi biztosa csütörtökön a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének (MOKLASZ) budapesti konferenciáján.
Közelednek egymáshoz a kgfb és a casco biztosítások díjai
Budapest, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - Három évvel ezelőtt háromszor annyiba került egy casco, mint egy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), de mára a casco ára már csak duplája
a kgfb díjának, így várható, hogy a trend folytatódásával a kétféle biztosítás integrálódik - közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-vel csütörtökön.
Az Opel sorsa tovább borzolja a kedélyeket
Berlin, 2099. június 11., csütörtök (MTI/AP/APA) - Gazdasági miniszteri szinten egyeztetett Németország és Nagy-Britannia az Opel jövőjével kapcsolatban csütörtökön. Még bizonytalan, hogy a
Magna kanadai cég vezette csoport által megszerezhető európai GM-érdekeltség és német, valamint brit üzemeinek sorsa megnyugtatóan rendeződik. Az Opel más befektetők általi megszerzése egyáltalán nem
kizárt - tűnik ki a sajtójelentésekből.
A német sajtó csütörtökön azonban már főleg amiatt aggódik, hogy a Magna nagy létszámcsökkentésre készül: a Die Welt című lap úgy tudja, hogy az elkövetkezendő években 11,6 ezer Opel dolgozót
küldene el a jelenlegi összesen 55 ezerből. A fizikai állományból 9,5 ezer vesztené el állását. Annak dacára, hogy a munkahelyek megőrzésének feltételével sikerült előzetes megállapodást összehoznia
az Opel többségi részének megszerzéséről, az oroszokkal közösen.
Erdei Tamás: még nem értük el a válság mélypontját
Budapest, 2009. június 11., csütörtök (MTI) - A pénzügyi válság már oldódik, a gazdasági válságból való kilábalás azonban hosszú ideig tart majd Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója
szerint, aki úgy véli, Magyarország ősszel éri el a válság mélypontját.