Generali - Jól teljesíthetnek a nyugdíjpénztári növekedési portfóliók
Az idén 12-15 százalék körül alakulhat a magánnyugdíjpénztári magas részvényhányadú, növekedési portfóliók hozama a szektor egészét tekintve - közölte
Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója. (ProfitLine.hu)
A Normalizálódás jeleit mutatják az euróövezeti bankközi kamatok
Nem új vészt jeleznek, éppen ellenkezőleg, a piac normalizálódását illusztrálja az euróövezeti bankközi kamatok folyamatos emelkedése az elmúlt hat munkanapon, továbbá azt a várakozást is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a legközelebbi kamatértekezletén, június elején nem siet folytatni a kamatcsökkentést. (ProfitLine.hu)
NFÜ - Érdemesebb az emelt áfával számolni a pályázatokon
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt javasolja, hogy az áfával érintett, és 2009. június 30-át követő teljesítési dátumú termék- és szolgáltatás-beszerzések esetében a pályázók az emelt mértékű áfával tervezzenek - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Ritkítja a válság a villamossági nagykereskedőket
Az év első negyedévében két villamossági nagykereskedelmi vállalkozás fejezte be a tevékenységét Magyarországon a válság miatt, és a megmaradó hét közül 2010-ben várhatóan négy maradhat meg az évi 50-60 milliárd forintos piacon - közölte a francia tulajdonú Sonepar Magyarország Kft. (ProfitLine.hu)
Az internetre terelik a vállalkozásokat a Céginformációs Szolgálat
Májustól csak elektronikusan küldhetik el az erre kötelezett vállalkozások beszámolójukat és az ehhez kapcsolódó dokumentumokat a Céginformációs
Szolgálatnak, a kötelezettség elmulasztásáért 60 napra is felfüggeszthetik a társaság adószámát, igaz, várhatóan csak a jövő évtől - tudósít az MTI . (ProfitLine.hu)
Stabilizációs jelek a brit jelzálogpiacon
A brit bankokhoz beérkezett jelzálogkérelmek értéke áprilisban 2.7 milliárd fonttal emelkedett, mely nyolc év óta a legkisebb mértékű bővülés - közölte a Brit Bankárszövetség (BBA). (ProfitLine.hu)
BDO - az IFRS szabályok szerint is érdemes elkészíteni a beszámolókat
A magyar mellett az IFRS szabályok szerint is érdemes elkészíteniük a vállalatoknak beszámolójukat, mivel a nemzetközi számviteli normák szerint elkészített beszámoló összehasonlíthatóbbá és ezáltal kedvezőbbé teheti a hazai társaságokat a befektetők számára - közölte a BDO Forte. (MTI)
Viszább vett garanciavállalási terveiből a Garantiqa
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 700 milliárd forintról 400 milliárd forintra csökkentette idei garanciavállalási tervét annak ellenére, hogy az első negyedévben nőtt a társaság által vállalt garancia mennyisége. (ProfitLine.hu)
A meghirdetetnél kevesebb kötvényt vásárolt vissza az ÁKK
Az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint a mai napon 20 milliárd forint értékben meghirdetett 5 éves futamidejű (2010/C), és 3 éves futamidejű (2012/C) kötvény visszavásárlást, mely során 26,25 milliárd forintos érdeklődés mellett 11,9 milliárd forint értékben vásárolt vissza kötvényeket. (ProfitLine.hu)
Nagy az öröm az oroszoknál - 60 dollár fölött az urali Blend
Szerdán hordónként 60 dollár fölé emelkedett az irányadó orosz kőolaj-referenciafajta, a Ural Blend ára a moszkvai árutőzsdén; utoljára tavaly novemberben volt 60 dollár fölött, ennek következtében felsóhajthat az orosz kormány is, mely a három évre szóló költségvetése elkészítésekor 55 dolláros olajárral kalkuláltak. (ProfitLine.hu)
A spekulációs tőke mozgatja a széndioxid kvóta piacát
Tavaly a duplájára növekedett a széndioxid kvótákkal való kereskedés a gazdasági növekedés lassulása ellenére. A Világbank szerdán közzétett elemzése szerint ennek jó része a másodlagos piacon zajlott, azaz többnyire vállalatok adták-vették a kvótákat, gyakorta tetemes haszonnal, miközben a tényleges kibocsátáscsökkenés kisebb volt az előző évinél. (ProfitLine.hu)
MNB - Jövőre csökken a folyó fizetési mérleg hiánya
A bruttó hazai termék (GDP) idén 6,7 százalékkal, jövőre 0,9 százalékkal esik vissza, az infláció 2009-ben 4,5 százalék, jövőre 4,3, 2011-ben 1,9 százalék lesz, a folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen csökken: 2009-ben 3,6 milliárd, jövőre 3,5 milliárd euróra a tavalyi 8,9 milliárdról - olvasható az MNB szerdán megjelent
inflációs jelentésében. (ProfitLine.hu)
Tartja tegnap délután megszerzett előnyét a forint
A tegnapi 283 forintos szint után ma már ismét 280-281 forintos szintre gyengült az euró a bankközi kereskedelemnek, mely főképp a kedvező amerikai fogyasztói hangulat által kiváltott optimizmus számlájára írható. (ProfitLine.hu)
Európai szintű megoldást kér Belgium az Opel helyzetének rendezésére
Európai szintű megoldást szorgalmazott az Opel autógyár helyzetének rendezésére a belga szövetségi és a flandriai regionális miniszterelnök, a német kancellárhoz és az Európai Bizottsághoz intézett levelében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Leszavazták a "Teminátor" adóemelési javaslatát
"Mister Universe" szép lehet Kaliforniában is, de okos nem: az egykori hollywoodi szuperhős és izomember Arnold Schwarzenegger sem bír az általa, 2003 óta kormányzott Kalifornia szövetségi állam költségvetési gondjaival - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Csökkent a Synergon részvényeinek száma
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 27-i értékpapír esemény nappal megállapodást kötött a KELER Zrt-vel, valamint kérte a Budapesti Értéktőzsde részéről a kiválás miatt érintett 50 000 darab, valamint a vagyon kiadásban érintett 199 897 darab összesen 249 897 darab egyenként 200,- Forint névértékű „T sorozatú” (ISIN HU0000069950) dematerializált törzsrészvény törlését - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Hybrid dömping a Toyota-tól
A Toyota Motor tervei szerint magasabb fordulatszámra kapcsolja a hybrid technológiát használó Prius típusának gyártását, mely így a korábban tervezett 43-43 ezer darab helyett 50 ezer darabra emelkedhet - közölte a Kyodo News. (ProfitLine.hu)
Vizitdíj miatt sopánkodhatnak a románok
Egyebek között vizitdíj bevezetését tervezik Romániában, hogy csökkentsék az egészségügyi rendszerben elburjánzott korrupciót, adták hírül szerdán a román lapok - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Megtört a jég? Adócsökkentés Németországban?
A koalíciós pártok közvetett adócsökkentésre vonatkozó tervezetét kedden egy berlini rendezvényen jelentette be Angela Merkel kancellár, utalva arra, hogy a 2008-ban elhatározott vállalati adóreform módosításáról van szó. (ProfitLine.hu)
Egy hónapot csúszik az ENSZ pénzügyi válságcsúcsa
Az ENSZ június végére halasztja az eredetileg június elejére - június 1-től 3-ig - tervezett pénzügyi válságcsúcsot. A közel egy hónapos csúszás oka, hogy több időt akarnak adni azoknak a tagállamoknak, amelyeknek erre szükségük van a globális pénzügyi rendszer javításával kapcsolatos javaslattervezet megvitatásához. (ProfitLine.hu)