BDO Forte - csak átmeneti intézkedés lehet a cafeteria megadóztatása
Csak átmenetileg tartja indokoltnak a cafeteria megadóztatását a BDO Forte, amely úgy véli, hogy a természetbeni juttatásokra 2010-től kivetett 25 százalékos adó és a válság legalább 30 százalékos visszaesést okoz az egészségpénztári szektorban - olvasható a cég közleményében. (ProfitLine.hu)
8 milliárd eurót használt fel a kormány az IMF-hitelből
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió által biztosított hitelkeretből eddig 14 milliárd eurót hívott le Magyarország, ebből 8 milliárd euró került felhasználásra, a többi a tartalékokat növeli - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Sikeres tőkeemelésen van túl a Danone
Három milliárd euróval emeli részvénytőkéjét a világ vezető joghurtgyártójaként számon tartott francia Danone cég. A darabonként csaknem 25 eurós áron elkelt részvényekre egyébként 82 százalékos volt a túljegyzés, a Danone így akár 5,5 milliárd euróval is emelhette volna tőkéjét. (ProfitLine.hu)
Július 24-én rendkívüli Synergon közgyűlés
Az átalakulási vagyonmérleg elfogadása, a vezetői részvényopciós program módosítása és saját részvény vásárlására szóló felhatalmazás szerepel a Synergon Informatikai Nyrt. július 24-re összehívott rendkívüli közgyűlésének napirendjén. (ProfitLine.hu)
A megújuló energia nemcsak környezetvédő, de munkahelyet is teremt
Munkahelyek millióit lehetne teremteni a megújuló energiába fektetett beruházások növelésével, az ENSZ iparfejlesztési szakértői szerint. (ProfitLine.hu)
Volatilis kereskedés után mérsékelt csökkenés Indiában
Kedden már második napja csökkennek az indiai részvénypiacok, miután a csökkenő nyersanyagárak miatt esésnek indultak az ipari vállalatok részvényei. A Sensex index értéke kevesebb mint 0,1 százalékkal 14,324.01 pontra csökkent egy hullámzó kereskedés végén. Az S&P CNX nifty index 0,3 százalékkal 4,247 pontra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Emelkedés követheti a hétfői masszív esést Amerikában
Az amerikai határidős piacok emelkedéssel várják a piacnyitást és a májusi használt ingatlan értékesítési adatokat, melynél az elemzők 2,8 százalékos emelkedésre számítanak a Thomson Reuters felmérése szerint. (ProfitLine.hu)
Megelőzte az OMV a MOL-t
Bevétel tekintetében az osztrák OMV olajipari társaság megelőzte a Mol Romaniát a román üzemanyagpiacon, így a magyar társaság az ötödik helyre szorult vissza, adta hírül keddi számában a Ziarul Financiar című román napilap - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Mi is az a biztos kéz program?
A közbeszerzéssel indított építési beruházásoknál október 1-jétől kell kötelezően alkalmazni a fedezetkezelőt, aki a műszaki ellenőr igazolása alapján fizeti ki a projekten dolgozó vállalkozókat - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Rájár a rúd a SkyEurope-ra
A reptéri elszámolásokkal kapcsolatos viták miatt feltartóztatták a SkyEurope egy utasszállító repülőgépét a párizsi Orly repülőtéren. A szlovák légitársaság szerint a francia fél lépése jogellenes. (ProfitLine.hu)
Mégsem kap egyelőre IMF-hitelt Bosznia-Hercegovina
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elhalasztja a döntést a Bosznia-Hercegovinának tervezett, 1,2 milliárd eurós kölcsönéről. (ProfitLine.hu)
Megvan a PSZÁF új elnökének személye
Farkas Ádámot, az Allianz Bank volt vezérigazgatóját jelöli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsa elnökének Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte Kormányszóvivői Iroda kedden. (ProfitLine.hu)
Intel szív doboghat a Nokia eszközökben?
Kiszivárgott belső információk szerint az Intel, mely a világ legnagyobb csipgyártója, fogja szállítani a Nokia mobileszközökbe a mikroprocesszort, ezzel az amerikai vállalat óriási lépést tett a mobilpiac felé. Az ügyletet várhatóan még ma bejelentik. (ProfitLine.hu)
Stabil az amerikai AAA adósbesorolás - Moody's
A Moody's nemzetközi hitelminősítő intézet kedden közölte, hogy az USA kormányának AAA adósbesorolása stabil, azonban, fennáll a kockázata annak, hogy a kormány nem lesz lépes leszorítani a tetemes költségvetési hiányt. (ProfitLine.hu)
Mérsékelt érdeklődés, emelkedő hozamszint a 3 hónapos DKJ aukción
Az előző heti 150 milliárd forintot meghaladó érdeklődés után ezen a héten mindössze 86 milliárd forintos érdeklődés mellett 2 bázisponttal emelkedett a 3 hónapos (D090930) diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. Így az átlaghozam 9,38 százalékra emelkedett a korábbi aukción elért 9,36 százalékról. (ProfitLine.hu)
Újabb 5,000 darab saját részvény vétel a Richternél
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 17-én adott megbízása alapján 2009. június 22-én 5.000 db saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 31.807 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Megszaladhat az infláció a Kopint-Tárki szerint
Az idei új GDP előrejelzését a márciusi 4-5 százalékos visszaesés után 6,0 százalékra rontotta a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 5,2 százalékra emelte a márciusi 3,7 százalékról - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a keddi tájékoztatón. (ProfitLine.hu)
Bízik a részvényárfolyamok emelkedésében a TakarékBank
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. új, 21 hónap futamidejű kötvényt bocsát ki a, az első és az utolsó hat hónapra fix, évi 12 százalék kamatot fizet, míg a többi időszakra az Eurostoxx50 index alakulásától függ a hozam - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Fuzionálhat a Coop-Szolnok és a Héliker - GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Coop Szolnok Kereskedelmi Zrt. megszerezze a Héliker Kereskedelmi Zrt-t, miután a két társaság 2009. március 5-én szerződést kötött a Héliker Kereskedelmi Zrt. részvényei 100 százalékának adásvételéről - közölte a GVH. (PorfitLine.hu)
Megtorpant a recesszióból való kilábalás
Megtorpant a recesszióból való kilábalás az eurózónában június folyamán, azonban a feldolgozóipari vállalatok sokkal jobb helyzetben vannak annál, hogy a részvényeik újabb mélypontokra essenek. (ProfitLine.hu)