Nem változott a jegybanki alapkamat

Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 14:05
Megosztás:

Eséssel indulhat a hét az USA-ban

Esésbe hajlanak az amerikai határidős indexek hétfő, miután a befektetők elbizonytalankodtak a várt gazdasági fellendülés felől. Emellett nyomás gyakorol a részvénypiacokra az olaj árának csökkenése is, mely során az energiahordozó ára 69 dollár alá esett. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 13:42
Megosztás:

Hiába a magasabb adó, csökkenhet a költségvetési bevétel - OKSZ

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az általános forgalmi adó július 1-jei emelését követően a költségvetés remélt többletbevételei előreláthatóan elmaradnak, mivel mind a gazdaság teljesítménye, mind a lakossági fogyasztás meredeken esik vissza. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 13:20
Megosztás:

A mezőgazdaságban rejlik Magyarország jövője

Az agrárium mindig fontos volt Magyarország számára, s a jövőben is az egyik húzóágazat marad - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője hétfőn Budapesten egy nemzetközi agrárfórumon - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 13:02
Megosztás:

Végleg vége a salgótarjáni Salgó-Sík Kft.-nek

Felszámolják a salgótarjáni Salgó-Sík Síküvegfeldolgozó Kft.-t - erről sajtóközleményben értesítette a város polgármestere hétfőn az MTI -t. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 12:45
Megosztás:

Határidős szerződéseket bonyolított a Synergon

A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 19-én a Budapesti Értéktőzsdén, a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével több határidős szerződést is kötött - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 12:15
Megosztás:

Megadta magát a SkyEurope

Fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelembe menekült a SkyEurope - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 12:00
Megosztás:

Nyomott nemzetközi hangulat mellett esik a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,69 pontos nyitás után esett hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 15.020,91 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 146,74 pontos, 0,97 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 192,43 ponttal alacsonyabb. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 11:41
Megosztás:

Jelentősen romlott az orosz gazdasággal kapcsolatos világbanki várakozás

Az orosz gazdaság a vártnál gyorsabban zuhan, mely "veszélyes hullámokat" generálhat - állapította meg a Világbank. Az ipari termelés összeomlása és a külföldi tőke hiánya miatt az orosz gazdaság az idei évben 7,5 százalékkal zsugorodhat. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 11:20
Megosztás:

Mérséklődik az optimizmus, esik az olajár

Az olaj árfolyama 69 dollár közelébe csökkent, miután mérséklődni látszik az optimizmus az amerikai gazdaság talpra állását illetően. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 11:00
Megosztás:

Harmadik hónapja javul a német üzleti hangulatmutató

Június folyamán már egyhuzamban harmadik hónapja javult a német üzleti bizalmi index értéke, mely arra utal, hogy enyhülésnek indult Európa legnagyobb gazdaságát sújtó recesszió. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 10:40
Megosztás:

Lefelé indultak az európai piacok

Folytatva a múlt pénteki kereskedési irányt, lefelé indultak hétfőn a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a vezető európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos gyengüléssel 856,26 ponton állt az első óra vége felé. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 10:24
Megosztás:

Újra csökkennek a brit ingatlanárak

Júniusban ismét csökkentek a brit ingatlanárak a négy havi emelkedést követően. A legnagyobb brit ingatlanforgalmazó weboldal, a Rightmove adatai alapján az átlagos ingatlanárak júniusban 1000 fonttal, 0,4 százalékkal 226,436 fontra csökkentek a májusi 2,4 százalékos emelkedés után, így az árak 5,5 százalékkal maradnak el az egy évvel ezelőttitől. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 09:36
Megosztás:

Folytatódik a trend - Kevesebb gyerek, emelkedő halálozás

Az előzetes adatok szerint 2009 első négy hónapjában 31 257 gyermek született, 1,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 46 068 volt, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent a 2008. január–áprilisi időszakhoz képest. A természetes fogyás 14 811 fő volt, 1136-tal több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 21 ezer fő volt - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 09:01
Megosztás:

Bizonytalanság a hazai tőzsdén

Nem látható egyértelmű irány a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfői kereskedésében. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 08:50
Megosztás:

Eséssel indulhat a nap

Értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdék vezető mutatói hétfőn enyhe csökkenéssel nyithatnak. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 08:48
Megosztás:

Mélyülő recesszióra számít idén a Világbank

A Világbank szerint a recesszió az idei évben mélyebb lesz, mint azt korábban, márciusban feltételezte volna, a legfrissebb előrejelzése szerint a világgazdaság 2,9 százalékkal zsugorodhat, a korábban jelzett 1,7 százalékkal szemben. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 08:38
Megosztás:

212 nap után először emelkedett az üzleti bizalmi index Japánban

Japánban a meghatározónak számító üzleti hangulatindex, mely a legnagyobb feldolgozóipari vállalatok körében készült felmérés alapján képződik, 212 nap után először mutatott javulást április-június időtartamra vonatkozóan - közölte a japán pénzügyminisztérium. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 08:00
Megosztás:

Felbeszélte Ázsiát a kínai miniszterelnök

Emelkedéssel indítják a hetet az ázsiai piacok, köszönhetően a kínai miniszterelnök hévégi buzdító szavainak, melyben országa gazdaságát méltatta, legnagyobb mértékben a hongkongi piac profitál mindebből. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 07:41
Megosztás:

Utazzunk taxival! Akció, akció hátán...

Miközben sok budapesti taxis vállalkozás a lehető legmagasabb tarifát alkalmazza, az utasok bőven válogathatnak a jóval alacsonyabb árakkal dolgozó szolgáltatók között, hiszen a személyfuvarozó cégek egyre-másra kínálják akcióikat - írja összeállításában a Napi Gazdaság. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 22. 07:34
Megosztás: