Július 1-től elektronikus ügyintézés a kiviteli eljárásnál
Július 1-jétől a magyarországi gazdálkodók a kiviteli eljárásokban már csak elektronikusan nyújthatják be az árunyilatkozatokat, és a többi uniós országban hasonló változásra kerül sor - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Három évtizede nem fordult elő ilyen Indiában
Indiában a nagykereskedelmi 1978 óta most először mutattak csökkenést, mely további gazdaságélénkítő intézkedések előtt nyithatja meg az utat a kormány számára. (ProfitLine.hu)
Titok, hogy mennyiét vették meg a románok a MÁV Debreceni Járműjavító Kft.-t
A teherszállítással foglalkozó román S.C. GRAMPET S.A. tulajdonába került a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. teljes üzletrésze, a társaság által használt ingatlanok ugyanakkor továbbra is a magyar vasúttársaságnál maradnak - jelentették be a két társaság vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
172,5 milliárd forintot spórol az állam
Mintegy 172,5 milliárd forintos megtakarítást jelent a jelenlegi lakástámogatási rendszer megszüntetése, az új kamattámogatási rendszer költségvetési forrásigénye pedig 2009-2011 között, évente - nem kumulatívan számolva - nem haladja meg a 2,5-3 milliárd forintot - ismertette Szollár Domokos kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Marad a kamatszint hétfőn - Elemzők
A monetáris tanács nem változtat a 9,5 százalékos jegybanki alapkamaton hétfőn a Reuters elemzői felmérése szerint, ugyanakkor 2009 decemberét már 8,5 százalékos kamattal zárja a nemzeti bank - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
148 ezer fővel csökkent a folyamatos munkanélküli ellátásban lévők száma
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 3,000 fővel 608,000 főre emelkedett az előző heti felülvizsgált 605,000 főről a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)
Bolgár cég vette meg a Bogdány Petrolt
A bolgár Prista Oil Group, Kelet-Európa egyik legnagyobb kenőanyag gyártója vette meg a nyírbogdányi Bogdány Petrol Kft. tulajdoni részének 92 százalékát - közölte a Bogdány Petrol. (MTI)
Versenyhivatali vizsgálat készül Áfa ügyben - GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piaci jelzések és sajtóhírek alapján értesült arról, hogy a 2009. július 1-től bekövetkező ÁFA-emelés miatt várható forgalomcsökkenés mérséklése érdekében több kiskereskedelmi vállalkozás is árcsökkentési felhívással fordult a beszállítóihoz. Egyes láncok a felhívásaikban bizonyos termékeik "kilistázásával" fenyegetik azokat a beszállítókat, amelyeknél elmaradna az elvárt árengedményadás. Tekintettel arra, hogy a kereskedelmi törvény a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedőkre vonatkozó szabályai tiltják a nyomásgyakorlás bizonyos formáit, nem zártható ki, hogy egyes kereskedők törvénysértést követtek el - olvasható a GVH közleményében. (ProfitLine.hu)
Nem kell a pánik, nem lesz erdészeti privatizáció - MNV
Felesleges az aggodalom az állami erdővagyon jövője miatt, sem az erdőket, sem az erdészeti társaságokat nem privatizálják, ezek tartós állami tulajdonban vannak és maradnak - mondta el Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (ProfitLine.hu)
Pannergy - Bokorovics Balázs tranzakciói
A PannErgy Nyrt. a saját nevében, valamint Bokorovics Balázs, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke megbízásából az alábbi tranzakciókról tájékoztat, melyek az ERSTE Befektetési Zrt. közreműködésével hajtódnak végre - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A PM 276,1 milliárd forint hiányt vár júniusra
A Pénzügyminisztérium 276,1 milliárd forint államháztartási hiányt vár júniusra az önkormányzatok nélkül, ami a GDP 1,1 százaléka - mondta Katona Tamás, a tárca államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nem kívánja csökkenteni Amerika adósbesorolását az S&P
"Rövid távon valószínűtlen" az Egyesült Államok lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának módosítása - közölte csütörtökön Londonban a Standard & Poor's. (ProfitLine.hu)
Jelentős érdeklődés mutatkozott az állampapír aukción
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az idén hatodik alkalommal bocsátott ki 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket; a kibocsátó a tervezettnél több kötvényt értékesített. (ProfitLine.hu)
Piaci részesedésének növelésére készül a Microsoft
A jövő évi pénzügyi évben is kisebb visszaesést tervez a piacinál a Microsoft Magyarország, és így 2009-2010-ben is növelni szeretné piaci részesedését - mondta Sarusi Gyula, a Microsoft Magyarország marketing igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Újabb megrendelés futott be az Airbus-hoz - 50 gépet rendelt a Wizz Air
Alig egy héten belül már a harmadik légitársaságtól futott be megrendelés az AirBus-hoz, Qatar Airways 24 gépet vásárol, a China Eastern 20 darab A320s típusra adott megrendelést, míg a Wizz Air diszkont légitársaság 50 új Airbus A320-as repülőgépet rendelt, amelyekkel ötszörösére, 132 gépre bővül a flottája. (ProfitLine.hu)
Elégedett Oszkó az adórendszer átalakításának kompromisszumaival
Jó kompromisszumokat kötött a kormány az adórendszer átalakítása során, példa erre a cafeteria rendszer klasszikus elemeinek a tervezett 32 helyett 25 százalékos kedvezményes kulcsa - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csütörtöki rendezvényén Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Óráról órára gyengébb a forint
Nem tud megkapaszkodni a forint árfolyama, a múlt hét csütörtökön elért három hetes csúcsához képest folyamatosan gyengül, mely szinkronban van a nemzetközi befektetői hangulat alakulásával. Az euró árfolyam fél 12-kor 283,75 forint volt a szerda délutáni 282,99 forint után. (ProfitLine.hu)
Váratlan csökkenés a brit kiskereskedelmi értékesítésben
A várakozásokkal ellentétben két hónapnyi emelkedés után májusban ismét csökkent a brit kiskereskedelmi értékesítés, miután az emelkedő munkanélküliség visszaszorította a vásárlási kedvet. (ProfitLine.hu)
5,000 darab saját részvényt vett a Richter
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 17-én adott megbízása alapján 2009. június 17-én 5.000 db saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 31.737 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
10 hónapos csúcsán a kínai részvénypiac
A kínai részvénypiac csütörtökön 10 hónapos csúcsára emelkedett a gyógyszeripari cégekbe vetett bizalom következtében, ugyanis az új influenza által várhatóan emelkedő értékesítések megemelték a gyógyszergyártó cégek árfolyamait. (ProfitLine.hu)