Egyre nagyobb a lék a német gazdaság hajóján
Németország gazdaságának romlása gyorsulást mutatott az első negyedévben a ma közzétett előzetes adatok szerint, melyben a GDP a legnagyobb ütemben zsugorodott, melyre az ország 1990-es újraegyesítése óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
Megépülhet az eszéki Dráva-híd
Még csütörtökön Eszéken aláírták az eszéki Dráva-híd megépítésére szóló szerződést. A 2,4 kilométer hosszú, 949 millió kuna (38 milliárd forint) költséggel épülő híd annak az A5-ös sztrádának a része lesz, amely Beli Manastir (Pélmonostor) és a boszniai határon lévő Svilaj között épül Eszék érintésével - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Palócz Éva - 2013-ban lehetne akár már 4 százalékos gazdasági növekedés
Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén a Reformszövetség javaslatát idézve kijelentette, ha a jelenlegi 50 százalék feletti állami újraelosztás 8 százalékponttal csökkenne, akkor 2013-ban ismét 4 százalékos lenne a gazdasági növekedés - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Kitűnő évet zárt a Zwack - 3,072 milliárd forint nyereség
A Zwack Unicum Nyrt. a 2008-2009-es üzleti évben 3,072 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 9,04 százalékkal haladja meg a bázisidőszak adatát - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Jókora veszteség a Danubius Hotels-nél
A Danubius Hotels Nyrt.-nek 5,15 milliárd forint adó előtti vesztesége keletkezett 2009 első negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 1,66 milliárdos veszteséggel, az idei eredményben a pénzügyi veszteség 3,48 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság csütörtökön a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerinti, konszolidált gyorsjelentésben - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Pár hónapos csúszással, de megérkezett az IMF hitel Ukrajnának
A Nemzetközi Valutalap (IMF) átutalta Ukrajnának a 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelkeret második, 2,8 milliárd dolláros részletét - közölte az ukrán pénzügyminisztérium. (ProfitLine.hu)
Nem tartott sokáig a korrekció Amerikában
A veszteséges kezdés után fordulni tudtak az indexe, és a technológiai, valamint a banki papírok vezetésével emelkedéssel zártak a nap végére az amerikai részvénypiacok. Az emelkedés előidézője, hogy megnőtt az érdeklődés a kockázatosabb befektetések iránt. (ProfitLine.hu)
Könnyített az állami garancivállalás rendszerén Oroszország
A gazdasági válság miatt akadozó vállalati hitelezések érdekében az orosz kormány fölerősítette az állami garanciavállalást. (ProfitLine.hu)
Elemzés: Merre tovább OTP?
A tegnapi nap nagyon izgalmasan alakult a hazai piac vonatkozásában is. Ahogyan azt tegnapi elemzésünkben is kifejtettük, komoly csata alakult ki az OTP részvény árfolyamában a 2800 Ft-os szint magasságában. Komoly forgalom mellett kitartott a bankpapír, így a visszazuhanás helyett ismét felfelé indult, és zárásra 2900 Ft-on, 2,84%-ot erősödve zárt. (ProfitLine.hu)
Vártnál kisebb mértékben csökkentek a gépipari megrendelések Japánban
Japánban a pénteken közzétett adatok szerint a mag gépipari megrendelések mértéke márciusban a vártnál kisebb mértékeben, 1,3 százalékkal 727.9 milliárd jenre csökkent. Az előzetes várakozások 4,5 százalékos csökkenésre számítottak. A megrendelések februárban 0,6 százalékos emelkedést mutattak. (ProfitLine.hu)
Franciaország is recesszióba került
A francia hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedhez képest, jelentette a Les Échos című lap péntek reggel, meg nem nevezett tájékoztatókat idézve. Ezzel Franciaország is recesszióba került.(ProfitLine.hu)
Illeg-billeg a forint
A nemzetközi befektetői hangulat, a kockázatvállalási készség a héten bizonytalanná vált néhány, vártnál gyengébb amerikai makroaadat miatt. Ez meglátszott a felzárkózó piaci valuták, köztük a forint lejtmenetén szerda óta. Ám a nap folyamán megjelenő, első negyedévi magyar és cseh GDP-adatokra várva a térségi valuták péntek reggel már alig mozdultak, megkapaszkodni látszanak - ezt támogatja a lenyugodott euró/dollár viszony is -, azonban hosszabb távon az új GDP-adatoktól sok függ a devizapiaci értékelések számára, írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség péntek reggel. (ProfitLine.hu)
Folytatódhat a hegymenet a tőzsdéken
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdék pénteken óvatosan próbálkoznak tovább fölfelé, lassan megemésztve a szerdán megjelent, gyenge amerikai kiskereskedelmi adatok okozta riadalmat. Irányadó nemzetközi vállalati beszámolókból kevés lesz a nap folyamán, ezért is viszonylag nyugodt üzletmenet ígérkezik. (ProfitLine.hu)
Az euró 287 forint fölött késő este
London, 2009. május 14., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - A forint gyengült a legnagyobb mértékben a többi térségbeli devizához képest az euróhoz viszonyítva, amely 287 forint fölött állt
csütörtökön késő este.
Olajár: vegyes zárás (Brent: -65 cent, WTI: +60 cent)
New York, 2009. május 14., csütörtök (MTI/Reuters) - A kőolaj ára Londonban mintegy 60 centtel csökkent, New Yorkban közel hasonló mértékben emelkedett csütörtökön.
JAVÍTÁS - Gazdasági válság - A vártnál hamarabb megkezdődhet a kilábalás - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2009. május 14., csütörtök (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 2009. május 14. 18:59 órakor kiadott, Gazdasági válság - A vártnál hamarabb megkezdődhet a kilábalás -
ÖSSZEFOGLALÓ című anyagunk 1. bekezdése helyesen:
Tőzsdezárás - Nyugat-Európa - FTSEurofirst 300: + 0,5 százalék
London, Frankfurt, Párizs, 2009. május 14., csütörtök (MTI/Reuters) - A nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön megszakították lefelé tartó útjukat. Kereskedők szerint a befektetői bizalom
megrendült, de a befektetők a hét eleji kiigazítás után "meg akarnak kapaszkodni".
BÉT - Negatív kezdet után 1,77 százalékos pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,33 pontos, 1,77 százalékos emelkedéssel, 13.833,20 ponton zárt csütörtökön. (MTI)
Balaton: társadalmi egyeztetés a világörökségi cím megpályázásáról
Somogyszentpál, 2009. május 14., csütörtök (MTI) - Rövidesen széleskörű tájékoztatás és társadalmi egyeztetés kezdődik arról, hogy a Balaton régió megpályázza az UNESCO világörökség része címet
- hangzott el a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) somogyszentpáli ülésén csütörtökön.
Bajnai Gordon - bizalom nélkül nincs gazdasági fejlődés, növekedés
A kormány válságkezelő programja négy célt tűzött ki, a válságkezelést, az egyensúlyteremtést, a gazdasági növekedés beindítását, a bizalom visszaszerzését - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön, a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) soros ülésén - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)