Gazdasági válság - Vegyes hírek a gazdasági krízisről - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2009. június 16., kedd (MTI) - Kedden jó és rossz hírekkel egyaránt lehetett találkozni a gazdasági válsággal kapcsolatban, az látszik, messze nincs vége a világgazdasági krízisnek.
Igencsak víz alá merül a szlovák gazdaság is
Szlovákia hazai összterméke (GDP) várhatóan 6,2 százalékkal csökken az idén, és 1,1 százalékkal nő jövőre. Az idei évre adott szlovák előrejelzés "nem sokkal" marad el az MNB által nemrégiben, a magyar gazdaságra vonatkozó 6,7 százalékos visszaeséstől. (ProfitLine.hu)
Felfelé vagy lefelé? - Nincs iránya a forintnak
Nemzetközi befolyásoló tényezőket követve ingadozott a forint árfolyama: az eurót kedden délután öt órakor 280,21 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 280,10 forinttal. Az európai kereskedés kezdete előtt 281 forint körül volt az árfolyam, majd délelőtt 283 forint fölé szökött. (ProfitLine.hu)
BÉT - Most a Richtert ütötték a legjobban
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,39 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel, 15.622,31 ponton zárt kedden, 19,9 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
A legerősebb feltörekvők, akik lenyomhatják a fejlett országokat 2050-re
Az oroszországi Jekatyerinburgban első csúcsértekezletét tartó BRIC fogalmát a Goldman Sachs bankház elemzői alkották meg 2001-ben azzal, hogy mind a négy
részt vevő ország - Brazília, Oroszország (Russia), India és Kína (China) - gazdasága tartósan gyors tempóban nő, és 2050-re ez a négy nemzetgazdaság együttesen maga mögé utasíthatja a világ akkor leggazdagabb országainak összesített gazdaságait - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nem sikerült életet lehelni az orosz iparba
Nem sikerült élénkíteni az orosz ipart, ezt mutatja a májusi ipari termelési adat, mely rekord mértékben zuhant annak ellenére, hogy a kormány 3 billió rubelt költött gazdaságélénkítő intézkedésekre. (ProfitLine.hu)
Határidős pozícióját görgette tovább a Pannergy
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 16-án 597.500 db PannErgy Nyrt. törzsrészvénynek megfelelő, folyó év júniusban kifutó tőzsdei határidős kontraktust görgetett tovább 2010. júniusi határidőre, 957 forintos részvényenkénti határidős árfolyamon az OTP Bank Nyrt. közreműködésével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
BRIC csúcs - Nemzetek feletti közös valutában gondokodik az orosz elnök
Dmitrij Medvegyev, a BRIC csoport első csúcsértekezletét megnyitva az urali Jekatyerinburgban, kedden reményének adott hangot, hogy a tanácskozás újszerű megoldásokat tud kidolgozni a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok kérdéseiben, és meg tudja találni a csoporthoz tartozó országok és népeik közötti érintkezési pontokat, közös érdekeket - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nem támogatta a költségvetési bizottság a PSZÁF átalakítását
Nem támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága keddi ülésén a PZSÁF szervezeti átalakítását - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A szálláshelyeket sújtó adó is a 18 százalékos kategóriába kerülne
A kormány a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adót is a kedvezményes, 18 százalékos kategóriába sorolja 2009. július 1-től - jelentette be Ujhelyi István, az MSZP alelnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Újabb pénztárakkal bővült a Stabilitás Pénztárszövetség
Hét önkéntes- és egy magánnyugdíjpénztárral bővült a Stabilitás Pénztárszövetség, amely így a hazai magánnyugdíjpénztári tagok megtakarításainak mintegy 92 százalékát kezeli, az önkéntes nyugdíjpénztári tagok 87 százalékának számláját vezeti, és tagjai között tudhatja az egészségpénztári tagok 85 százalékát - tájékoztatta a szövetség az MTI-t kedden. (ProfitLine.hu)
Rekord alacsony szinten az ipari kapacitáskihasználás az USA-ban
Az Egyesült államokban május folyamán az ipari termelés a vártnál nagyobb mértékben 1,1 százalékkal csökkent az előző havi felülvizsgált 0,7 százalékos visszaesés után. Az előzetes elemzői várakozások mindössze 0,7 százalékos csökkenésre számítottak. A feldolgozóipari termelés 1 százalékkal hanyatlott májusban. (ProfitLine.hu)
MNB: újabb rekordszinten a kéthetes kötvények állománya
Bár történetének eddigi legmagasabb szintjéről csökkent az MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, mégis újabb csúcsot ért el a forgalomban lévő kötvények állománya. (MTI)
Bekövetkezhet az eddig elképzelhetetlennek vélt lépés?
A brit elsőrendű "AAA" szuverén adósbesorolás hitelminősítői megkérdőjelezése nyomán most már reális kockázat a világ legnagyobb gazdaságának, az Egyesült
Államoknak a leminősítése is, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég kedden kiadott új globális előrejelzésében, amely szerint a világgazdaság egészének növekedési üteme a biztató jelek ellenére a következő két évben nyomott marad. (ProfitLine.hu)
20 év után ismét svéd tulajdonba kerülhet a Saab
Előzetes megállapodást kötött a General Motors (GM) a Koengisegg svéd sportautó gyártóval a Saab átvételéről. A GM Europe keddi közleménye szerint a Saab autógyár eladását a harmadik negyedév végéig lezárják. A megállapodásnak része egy 600 millió dolláros hitel, amelyet az Európai Fejlesztési Bank (EIB) biztosít svéd állami garanciavállalás mellett. (ProfitLine.hu)
Jelentős érdeklődés az FHB ötéves papírjai iránt
A befektetők 16,465 milliárd forint össznévértékben nyújtottak be ajánlatot az FHB Jelzálogbank június 16-i aukcióján a bank 2014. június 18-án lejáró, évi fix 13 százalékos kamatozású jelzálogleveleire, amiből az FHB 16,315 milliárd forintnyit fogadott el - tette közzé a kibocsátó a BÉT honlapján. (MTI)
Akár emelkedhetnek is ma az amerikai piacok
Emelkedőre fordultak az amerikai határidős indexek a nap folyamán, holott reggel még a negatív tartományban tartózkodtak, így várhatóan nem fog folytatódni a tegnapi esés az amerikai piacokon. Mely egyben köszönhető a vártnál jobb építőipari és inflációs adatoknak. (ProfitLine.hu)
Nem kell félni az inflációs nyomástól az USA-ban
Az Egyesült Államokban a termelői árak májusban a szezonális hatásokkal kiigazított adatok alapján 0.2 százalékkal emelkedett, az áprilisi 0,3 százalékos emelkedés után, mely jóval elmaradt az előzetesen várt 0,6 százalékos emelkedéstől. (ProfitLine.hu)
Újra remek hírek az amerikai építőiparból
Az Egyesült Államokban a megkezdett lakásépítések száma májusban a szezonálisan kiigazított adatok alapján 17,2 százalékkal 532,000 egységre emelkedtek, miután áprilisban 12,9 százalékkal rekord alacsony szintre csökkentek. Az elemzők 485,000 egységre történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Dacol a válsággal a Tesco
A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi áruházláncolata, a brit Tesco az első negyedévben emelkedő értékesítési adatokról számolt be, miután a diszkont árú termékeivel fel tudta venni a versenyt a rivális Aldi és Lidl áruházakkal szemben. (Profitline.hu)