Mesterházy: a magyarok a nyugalomra akarnak szavazni

(MTI) - A magyar emberek a békés egymás mellett élésre, a magánélet szentségére, és a nyugalomra, azaz az MSZP-re akarnak szavazni - jelentette ki Mesterházy Attila, párt miniszterelnök-jelöltje egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón pénteken Nyíregyházán.

A szocialista politikus - aki kisebb késéssel érkezett meg a szabolcsi megyeszékhelyre egy debreceni fórumról - elmondta: szükség van a párbeszédre, hogy "megértsük egymás gondolatait, politikáját, mert mindannyian készülünk a magyar parlamentbe, hogy ott az embereket képviseljük". A miniszterelnök-jelölt kifejtette: új politikai kultúrára van szükség, mert az elmúlt húsz évben az őszinte beszéd és egyenes fogalmazás hiánycikk volt a politikai életben. Hozzátette: az emberek sokszor úgy érezhették, hogy a politika nem róluk, gondjaikról szól, inkább arról, hogy a másikat a földbe döngöljék, megalázzák. Ezzel nem lehet egyetérteni, és ezért kell az MSZP-nek új politikai kultúrát építenie - szögezte le. A nyíregyházi Bem József Általános Iskola tornaterme zsúfolásig megtelt szimpatizánsokkal; az MTI tudósítójának becslése szerint nagyjából nyolcszázan - köztük pártszínekbe öltözött aktivisták - fogadták vastapssal a politikust.

 

A közönség "gyere ide!" kiáltással hívta a lelátóhoz a tornaterembe belépő Mesterházy Attilát, aki többükkel kezet is fogott. A kormányfőjelölt - akinek pénteken ez már a harmadik kampányrendezvénye volt - a többségében idősebb korú hallgatók előtt arról beszélt, hogy a választáson két jövőkép és értékrend vetélkedik majd egymással: az egyik oldal agresszív és kirekesztő, a másik oldal pedig a békés egymás mellett élés oldala, vagyis a szocialista párt. Ennek kapcsán Mesterházy utalt korábbi karcagi lakossági fórumra, melyen több fideszes és jobbikos "Petőfi után szabadon" szidta és becsmérelte. Ezért olyan politikára van szükség, amelyben nem kaphat helyet a másik lenézése, s nem elfogadható a szélsőséges viselkedés - jelentette ki.

 

Úgy vélte, az incidens jó példa arra, hogy a Fidesz célja az MSZP megsemmisítése, de minden igyekezet ellenére a "szocialisták nemcsak az elmúlt húsz év, hanem a következő húsz év legsikeresebb pártja lesz". A párt útja a progresszió és a nemzeti modernizáció útja - hangsúlyozta a politikus, akit beszéde során többször szakított félbe tapssal a közönség. Mesterházy Attila az MSZP programjának további két pillérjeként az új politikai kultúra létrehozását és a demokratikus értékek védelmét jelölte meg, míg "lózung-gyűjteménynek" nevezte a Fidesz programját, amely - vélekedése szerint - semmilyen konkrétumot tartalmaz. Hozzátette: a jobboldali párt nem hajlandó vitatkozni sem a helyi jelöltekkel, sem pedig szakpolitikai szinten, ehelyett inkább Orbán Viktort emelik "szakrális magasságokba" - ezen kijelentését nevetés fogadta a csarnokban.

 

A Jobbik kapcsán elmondta, hogy az ő útjuk tévedés, céljuk az ingerültség fokozása; ezzel teljesen megmérgezik a társadalmat és kockázatossá teszik a nemzet sikerét. "A következő két hétben a szocialista jelölteknek az a feladata, hogy határozottan védjék az eredményeinket, és keményen verjék vissza a Jobbik és a Fidesz hazugságait" - közölte Mesterházy Attila.

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be pénteken a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 14. 21:00
Megosztás:

Kedvezményeket kínál a MÁV-csoport

A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással, kedvezményes autómentes napijeggyel, a hétvégén pedig színes fővárosi programokkal várják az utasokat - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Az új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot

Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.
2025. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás: