Várakozást felülmúlóan jó előzetes eredmény a Samsung-tól
A Samsung Electronics Co., mely Ázsia legnagyobb csip, síkképernyő, és mobiltelefon gyártó vállalata, a várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves eredményről számolt be, köszönhetően az emelkedő áraknak.
Itt az első fecske - Kamatot emelt az ausztrál jegybank
Az ausztrál jegybank váratlanul 25 bázisponttal megemelte a kamatszintjét a mai nap folyamán, ezzel Ausztrália lett az komolyabb gazdasággal rendelkező ország, mely a recesszió óta a kamatemelés mellett döntött, ez arra utal, hogy az ország gazdaság jó úton halad a helyreállás felé.
Ázsiában is megjött a vételi kedv
Többnyire emelkedéssel reagáltak az ázsiai piacok arra, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai szolgáltatóipari aktivitás, mely így 11 havi zsugorodás után ismét a bővülés jelét mutatja.
Kihasználatlanok a k+f tevékenységhez kapcsolódó adókedvezmények
A kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységgel összefüggő költségeiket több adónemben is leírhatják a magyar vállalkozások, ám a gyakorlatban többségük nem él ezekkel a lehetőségekkel, mivel nem ismerik pontosan az erre vonatkozó jogszabályokat, sőt gyakran a vállalatuk által végzett k+f tevékenység mértékéről sincs pontos képük - állítja a Deloitte Zrt. adószakértője.
Amerikát széttépték, de..
Az elmúlt hét utolsó napjainak gyengélkedése után emelkedéssel nyitották az új hetet a New York-i értéktőzsde vezető indexei, egyértelmű nyereséggel zárva a hétfői kereskedést.
Fizetniük kell a kárt okozott MÁV ÁBE-ügyfeleknek!
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) és a kárt okozó ügyfele együttesen köteles megtéríteni azt a kárt, amelyet az ügyfél egy harmadik személynek okozott - ezt mondja ki az MTI birtokában lévő jogerős bírósági ítélet.
Péntek után ma is erősödött az arany
A tovább gyengülő dollár hatására már második napja erősödött az arany árfolyama. A dollár azután csökkent, hogy a G7-ek hétvégi tanácskozása után nem született külön kommüniké a dollár védelmében.
Gyenge kezdés után, végül emelkedni tudott az olaj ára
Bár reggel csökkenéssel indult a kerekedés az olaj piacán, sőt az árfolyam 69 dollár alá is került a nap folyamán, azonban a vártnál jobb amerikai szolgáltatóipari adatot követő részvénypiaci emelkedés, és a gyenge dollár miatt végül emelkedéssel zárt.
A magyar lakosság túlzottan eladósodott devizában!
A magyar lakosság az elmúlt években egyre inkább devizában adósodott el, tavaly a háztartások által felvett hitelek 80 százaléka már devizahitel volt. A háztartási hitelek GDP-hez viszonyított aránya jelenleg közel 40 százalék, aminek közel 60 százaléka svájci frank alapú. Az MNB szerint túlzott eladósodásra utalhat, hogy a magyar lakosság törlesztési terhe a rendelkezésre álló jövedelmének 13 százaléka, ami meghaladja az eurózóna átlagát.
Tanulmányozza az EU a tejszektor részleges újraszabályozását, újabb tüntetés Brüsszelben - ÖSSZEFOGLALÓ
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2009. október 5., hétfő (MTI) - Szakértői csoport létrehozását jelentette be az Európai Bizottság a nehéz helyzetben lévő európai tejágazat problémáinak áttekintésére, miközben Brüsszelben ismét termelők százai tüntettek a felvásárlási árak emelésének érdekében.
Az euró gyengült a forinthoz képest este
London, 2009. október 5., hétfő (MTI/Reuters/Dow Jones) - A forint erősödött az euróval szemben, az eurót minimálisan 267 forint fölött jegyezték hétfőn este a londoni bankközi devizapiacon.
Tőzsde - New York: egy százalék körüli növekedés zárás előtt két órával
New York, 2009. október 5., hétfő (MTI/Reuters) - Egy százalék körüli nyereségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői kereskedés leállítása előtt két órával.
Miért lépett ilyen drasztikusan az MNB?
Az MNB szerint a devizahitelezés területén a jegybank által korábban elindított, a banki önszabályozás kialakítását célzó tárgyalások nem vezettek kellő eredményre, ezért kezdeményezte a jegybank a devizahitelezés szabályozását a Pénzügyminisztériumnál (PM).
Jó hírek hátán emelkedett az európai piac
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok. Ezt részben a vártnál jobb európai és amerikai makrogazdasági adatok idézték elő, ami a banki részvényeket erősítette; drágultak a távközlési papírok is az ágazati Telenor és az Alfa Group egyesülésének hírére.
Magára maradt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,80 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 19.784,48 ponton zárt hétfőn, igen alacsony 13,5 milliárd forintos forgalom mellett.
A kakaó ára 24 és fél éves csúcson Londonban
A kakaó ára 24 és fél éves csúcsra emelkedett hétfőn délután alapkezelők vásárlására, amit a kedvezőtlen globális kínálati kilátások váltottak ki.
Oroszország az év végéig befejezi a szovjet adósság cseréjét
Moszkva, 2009. október 5., hétfő (MTI/Reuters) - Oroszország az év végéig befejezi a szovjet időkből származó adósság cseréjét - jelentette be hétfőn az orosz pénzügyminisztérium. Oroszország ezzel egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy ismét visszatérjen az eurokötvény-piacra.
Gazdasági válság - Karnyújtásnyira a fellendülés - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2009. október 5., hétfő (MTI) - A legtöbb kül- és felföldi gazdasági elemző egyetért abban, hogy karnyújtásnyira van már a recesszióból való kilábalás, ugyanis a világgazdaság mozdonyai - azaz a legjelentősebb országok gazdaságai - a növekedési pályára álltak, vagy állnak hamarosan.
Kétmilliárd eurós állami támogatás a francia kis- és középvállalatoknak
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 2009. október 5., hétfő (MTI) - Kétmilliárd euró értékben azonnali támogatás ígért Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn a gazdasági válságban meggyengült francia kis- és középvállalatok számára, elsősorban munkahelyteremtésére.
Egyesül a Telenor és Altimo orosz és ukrán egysége
Stockholm, Moszkva 2009. október 5., hétfő (MTI) - A norvég Telenor távközlési vállalat - a Pannon tulajdonosa - és az Altimo távközlési vállalat, az orosz Alfa Group cége öt évi pereskedés és kölcsönös vádaskodás után közös vállalatban egyesíti az VimpelCom és az ukrajnai Kyivstar mobil szolgáltatókat, amelyeknek mindkét cég résztulajdonosa - jelentette be hétfőn a Telenor.