Megszorító intézkedések a kkv szektorban

A tavaly ősz óta tartó gazdasági recesszió hatására a vállalkozások kétharmada vezetett be költségcsökkentő intézkedéseket. A kkv-k közül a kereskedelmi cégek érezték meg legjobban a válságot, és leginkább a forgalom visszaesése volt hatással a vállalkozások működésére – derült kit a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi, második negyedéves eredményéből. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 11:16
Megosztás:

Nagyobb kínai GDP bővülésre számít a Merrill Lynch

A Merrill Lynch a mai napon a korábbi 8 százalékról 8,7 százalékra emelte a világ harmadik gazdaságának, Kínának az idei évi növekedésére vonatkozó előrejelzését. Indoklásként azt hozta föl, hogy a legutóbbi gazdasági adatok a kínai gazdaság erősödését támasztotta alá. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 11:10
Megosztás:

Felfelé araszolgat Európa

A nyugat-európai részvénypiacok kedd reggel az előrejelzéseknél jobban kezdtek: a befektetők szemlátomást nem figyeltek az elemzői előrejelzésekre, amelyek szerint kétheti föllendülés után eljött a konszolidáció ideje. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 10:35
Megosztás:

A UPS publikálta eredményeit

A UPS most közzétett, június 30-ával lezárt negyedéves jelentése szerint a vállalat 895 millió dollár üzemi nyereséget ért el, amely 16,7%-os csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A tavalyi 0,85 dolláros részvényenkénti higított kiigazított nyereség idén 0,49 dollárra csökkent. A jelentés eredményeit hátrányosan befolyásolta a globális gazdasági aktivitás gyengesége. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 10:29
Megosztás:

Kaszál az APEH a Balatonon

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal balatoni akciójában a hétvégén - péntektől vasárnapig - 3 nap alatt 626 ellenőrzést végzettek, a várható bírság 27 millió forint - közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 10:09
Megosztás:

Bajban a cseh költségvetés, egyre emelkedik a várható hiány mértéke

Csehország költségvetésének hiánya jövőre meghaladhatja a 200 milliárd koronát (2,09 billió forint), hacsak nem lesz határozott kiadáscsökkentés, így idézte kedden Eduard Janota pénzügyminisztert a Hospodarské Noviny című prágai gazdasági lap - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 09:50
Megosztás:

Eladott az OTP (ETFBUXOTP alap fedezése)

Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. július 27-én 353 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.721,- forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 09:40
Megosztás:

A kamatvágás ellenére tovább erősödik a forint

Stabilan fogadta a forint az MNB hétfői kamatvágását és a kedvező nemzetközi környezetben erősödő tendenciát követ, az eurót 266 forinton jegyezték kedden délelőtt a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,40 forinttal szemben. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 09:40
Megosztás:

Véget ért a kamatcsökkentési hullám Indiában

Változatlanul hagyta alapkamatát az indiai központi bank, mely azt jelzi, hogy véget ért a masszív kamatcsökkentési sorozata, miután kiújult az emelkedő infláció miatti aggodalom. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 09:35
Megosztás:

Ugyan 53 százalékkal csökkent a BP profitja, de még így is jobb lett a vártnál

Európa második legnagyobb olajipari vállalatának, a londoni székhelyű BP-nek a második negyedéves nyeresége 53 százalékkal csökkent a recesszió miatt visszaeső energiaárak és fogyasztás következtében. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 09:24
Megosztás:

Megöli az új adótörvény a falusi turizmust

A kormány új adótörvény tervezete nem kedvez a falusi turizmusnak; ha a jövőben a vendéglátóknak minden fillér után adózniuk kell, akkor nem éri meg szobát kiadniuk - írta keddi számában a falusi vendéglátással foglalkozókat megszólaltatva a Vas Népe. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 09:09
Megosztás:

Az Airbus-nak köszönhetően meglódult az EADS nyeresége

Az Airbus révén jelenleg a polgári repülőgépek legnagyobb gyártója a világon, a nyugat-európai EADS légi-, hadi- és űripari vállalkozás kedden 208 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 76 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 118 milliónál, mert a növekvő értékesítés ellensúlyozta a gyengülő árakat és a valutaárfolyamok kedvezőtlen hatását. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 09:05
Megosztás:

Megállt a japán piac kilenc napig tartó száguldása

A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden bizonytalanul alakult, napközben 0,2 százalékos veszteségig jutott, és javulás ellenére még zárásra is maradt valamicske vesztesége. Ezzel megszakadt a két évtizede nem látott kilencnapi nyereségsorozata. A Nikkei 225 index kilenc nap alatt 11 százalékot erősödött.(ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 08:45
Megosztás:

A vártnál rosszabb eredményről számolt be a Canon

A japán Canon Inc. ma közzétett második negyedéves eredménye szerint a nyeresége 86 százalékkal esett éves szinten. A nettó nyeresége 15,6 milliárd jenre olvadt az egy évvel korábbi 107,8 milliárd jenről, amely elmaradt az elemzői várakozásokban szereplő 18 milliárdtól. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 08:40
Megosztás:

Várakozásokat felülmúló eredmény a Deutsche Bank-tól

A Deutsche Bank ma közzétett második negyedéves nyeresége 68 százalékkal emelkedett a jobb likviditási környezet és az alacsonyabb piaci volatilitás következtében. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 08:26
Megosztás:

Lemondott a PSZÁF elnöke a MTelekom-nál betöltött fb. és ab. tagságáról

A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Farkas Ádám, a Magyar Telekom Felügyelő Bizottságának tagja és Audit Bizottságának elnöke a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének élére történt kinevezésével összefüggésben, a vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokkal összhangban 2009. július 30-i hatállyal lemondott felügyelő bizottsági és audit bizottsági tagságáról - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 08:20
Megosztás:

2,2 százalékos nyereségcsökkenés a Teva-nál

A Magyarországon is erősen érdekelt izraeli Teva Pharmaceutical Industries gyógyszergyárcsoport, a világ vezető generikus (utángyártott) gyógyszergyártója kedden 523 millió dolláros adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 2,2 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 535 milliónál - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 08:13
Megosztás:

Pannunion - Rendkívül kedvező eredmények a tavalyi mutatókhoz képest

A csoport 2009. év első hat hónapjának teljesítménye jelentősen javult a 2008. évi adatokhoz képest. Az első félévben, az I. negyedévhez hasonlóan, a gyenge forint és az alapanyagárak alacsony szintje rendkívül kedvezően hatott a csoport export forgalmára és fedezetére - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 08:00
Megosztás:

A Hitachi harmadik éves veszteségét várja

A legnagyobb japán elektronikai gyártó, a Hitachi kedden 82,67 milliárd jen (870,5 millió dollár) veszteséget jelentett adó után az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről, az elektronikai fogyasztási cikkek és a félvezető lapkák gyenge forgalma miatt. A mostani veszteség megfelelt az elemzői várakozásoknak. Egy évvel korábban 31,56 milliárd jenes adózott eredménye volt. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 07:25
Megosztás:

A forintot ma kívülről rángatják

Kedden elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat határozza meg a közép-kelet-európai valuták irányát, így a forint árfolyamát is - írta elemzők véleményét idézve kedd reggel a Dow Jones hírügynökség. (ProfitLine.hu)
2009. 07. 28. 07:23
Megosztás: